2026.11.04.

„A szembenézés nem ér véget az igazság feltárásával” – a Pannonhalmi Főapátság az ügynökaktákról

„Aki ebből a láncolatból kihagyja az igazságot és a jóvátételt, az az irgalmat olcsóvá teszi; aki kihagyja a megbocsátás lehetőségét, az az igazságot bosszúvá torzítja” – figyelmeztett a Pannonhalmi Főapátság az ügynökakták ma reggeli nyilvánosságra hozatala kapcsán. Körültekintő mérlegelést és szembenézést javasolnak a bencések.

November 4-től ugyanis nyilvánosan elérhetővé vált mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata, melyek között egyházi személyek nevei is feltűntek. Ahogy a 777-en már olvashattátok a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményét, most a Pannonhalmi Főapátság nyilatkozatát is teljes terjedelmében közöljük.

A Pannonhalmi Főapátság állásfoglalása az állambiztonsági iratok egy részének nyilvánosságra hozataláról
A szembenézés nem ér véget az igazság feltárásával

„A történelmi dokumentumok nyilvánosságra hozatala nem jelenti a múlt azonnali megértését. A megszerzett ismeret azonban nagyobb felelősséggel jár: az igazság feltárása mellett a szembenézés, a bocsánatkérés és a jóvátétel feladatát is magával hozza.

Az egykori állambiztonsági szolgálatok nyilvántartásainak szélesebb körű hozzáférhetővé tétele lehetőséget teremt arra, hogy a magyar társadalom szembenézzen közelmúltjának egyik fájdalmas, máig nem teljesen feldolgozott fejezetével. A kommunista diktatúra állambiztonsági tevékenysége az egyházakat, köztük a bencés szerzetesközösséget is érintette. Meggyőződésünk, hogy a történelmi múlt feltárása és felelős feldolgozása nemcsak a történészek, hanem mindannyiunk közös feladata.

A kommunista állambiztonság megfigyeléssel, megfélemlítéssel, zsarolással és beszervezésekkel igyekezett ellenőrzése alatt tartani az egyházi közösségeket. Működése nemcsak egyes emberek életét, hivatását és kapcsolatait törte meg, hanem a közösségeket összetartó bizalmat is szétrombolta. Voltak, akik ellenálltak a nyomásnak, mások kiszolgáltatott helyzetükben engedtek neki, és voltak, akik tudatosan együttműködtek az elnyomó rendszerrel.

A most nyilvánosságra kerülő dokumentumok megismerése azonban nem jelenti egyúttal a teljes történelmi igazság megismerését is.

A fennmaradt iratok hiányosak, és egy állambiztonsági nyilvántartásban szereplő név, az úgynevezett hatos karton megléte önmagában nem feltétlenül bizonyít tényleges együttműködést. Az egyes emberi sorsok és döntések megértéséhez alapos kutatásra, történelmi ismeretekre és körültekintő mérlegelésre van szükség. A történelmi körülmények megértése ugyanakkor nem jelentheti a bizonyítottan elkövetett tettek felmentését vagy az okozott sérelmek elhallgatását.

A pannonhalmi bencés közösség a rendszerváltozás után maga is megkezdte a szembenézést saját történetével. A történeti kutatások mellett a közösségen belüli párbeszéd, a bűnbánat és a kiengesztelődés is fontos szerepet kapott ebben a folyamatban. Ez a munka nem tekinthető lezártnak. Keresztény meggyőződésünk szerint a múlt feldolgozása nem választható el a felelősség elismerésétől, a bocsánatkéréstől és a jóvátétel szándékától. Ahol sérelmet okoztak, ott az igazság kimondása mellett az érintettek meghallgatására és fájdalmuk elismerésére is szükség van.

Hortobágyi T. Cirill főapát idén tavasszal a bűnbocsánathoz vezető út hat egymásra épülő lépését fogalmazta meg: az igazság feltárása, bűnbánat, jóvátétel, igazságos elszámoltatás, megbocsátás, kiengesztelődés. Aki ebből a láncolatból kihagyja az igazságot és a jóvátételt, az az irgalmat olcsóvá teszi; aki kihagyja a megbocsátás lehetőségét, az az igazságot bosszúvá torzítja.

A kereszténység egyik torzulást sem engedi meg.

Tisztában vagyunk vele, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatala nem egy történelmi folyamat lezárása, hanem egy újabb tanulási folyamat kezdete.

A megszerzett ismeret nagyobb felelősséget is jelent. Nevek, emberi sorsok, személyes és közösségi történetek kerülhetnek elő, amelyek értelmezése szaktudást, kritikus gondolkodást és érzékenységet kíván. A történelmi forrásokat nem egyszerűen birtokba vesszük:

megőrzésük és felelős értelmezésük is feladatunk.

Szerzetesi és keresztény közösségként különösen fontosnak tartjuk a tanulás és a tanítás felelősségét. A múlt megismerése alkalmat ad arra, hogy a fiatalabb nemzedékekkel is beszéljünk a diktatúra működéséről, a lelkiismereti szabadságról, az emberi méltóságról és a személyes döntések következményeiről. A történelmi ismeretek átadása mellett azt is tanítanunk kell, hogyan lehet a múlttal őszintén, körültekintően és mások emberi méltóságát tiszteletben tartva szembenézni.

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium hittanoktatásban kiemelt témaként 2009 óta jelen van az egyház ügynökmúltja. Az érettségi előtti hónapokban korunk egyháztörténetével foglalkoznak a diákok, amely nehezen értelmezhető a kommunista időszak visszásságaival való szembenézés nélkül. Személyes élettörténeteken keresztül vizsgálják, miért vállalhatott valaki vezető békepapként szerepet a Rákosi rendszer egyházpolitikájában.

Vagy maga a bencés szerzetesközösség milyen módon bánt azzal a jelenséggel, hogy nyíltan vagy rejtve – mindkettőre van példa – jelentéseket író rendtársak, munkatársak is alakították sorsát.

A Pannonhalmi Főapátság a történelmi múlt további szakszerű feltárását, a felelős párbeszédet és a kiengesztelődés lehetőségének keresését egyaránt fontosnak tartja. Hiszünk abban, hogy az őszinte szembenézés nem gyengíti, hanem erősítheti közösségeink hitelességét és a kölcsönös bizalmat.”

Forrás: pannonhalmifoapatsag.hu

Borítókép - Fotó: www.terrorhaza.hu
Hírek
hirdetés