2026.09.24.

„Isten nem rejti el előled, hogy mire hív!” – Szilágyi Szabolcs atya

Szilágyi Szabolcs atya nem mindennapi személyességgel hozta hozzánk közel megváltottságunk valóságát, Istenben gyökerező identitásunk tényét és az ima, a gondolataink és a döntéseink fontos súlyát a 777 szervezésében megvalósuló, „Neveden szólítottalak” c. őszindító imaesten. Mesélt istenélményeiről, és azt is megtudhatjuk, Beni, az unokaöccse, miért szeretne pap lenni…

„Szilágyi Szabolcs atya vagyok, piliscsabai plébános, de leginkább az Atyának a fia, Istennek a gyermeke. Tanultam teológiát és ott megtanultam, hogy mit jelentene Isten gyermekének lenni. Ezt kevésnek éreztem, ezért elvégeztem a Semmelweisen a mentált. Az ember ott ránézett saját magára, de éreztem, hogy ez is kevés még. Tanultam az Istenről, tanultam magamról, de valami hiányzott. Elkezdtem visszatérni az Istenhez, és most ezt az utat szeretném veletek megosztani néhány lépés által.

Az egyik az, hogy ki vagyok én Isten számára? A másik pedig az, hogy mit tudok tenni azért, hogy ezt ténylegesen el is higyjem?

Ki vagyok én Isten számára? 

Szeretnék nektek beszélni a teremtettségemről, a megváltottságomról, a keresztségemről és a hivatásomról.

Ahogy Andreától (Földi-Kovács Andrea, az imaest tanúságtevője – a szerk.) hallottuk, Istennek a teremtményei vagyunk. Sokan ismerhetitek azt a képet, amit hogyha távolról néztek, akkor egy Krisztus-arcot mintáz, de minél közelebb mész, azt veszed észre, hogy ez különböző emberarcokból áll össze. Erről van szó.

Ha te nem lennél, akkor nem lenne teljes ez a Krisztus-arc.

Nem volt belőled és nem is lesz még egy. Ez pusztán biológiai tény. A genetikádból adódik, hogy nem volt és nem is lesz belőled még egy. Megismételhetetlen vagy. Az, hogy Isten megteremtett téged, hogy akart és akar téged, önmagában megadja azt, hogy ki vagy te. Hogy Istenben van identitásod! Ezt kereshetjük máshol, sok mindent olvashattam, sok mindent tanulhattam, sok emberrel találkozhattam, de amikor az én Teremtőmre nézek, aki engem akart, és aki itt és most akar, tudom azt, hogy ki vagyok én. Valaki, akit akarnak, valaki, aki kell. Hát kell ennél több?

Kell annál több, hogy tudod azt, hogy egyvalaki biztosan van, akinek kellesz?

Ez pedig az Isten, mert Istennek kellesz. Neki biztosan, ezért élsz, ezért vagy itt!

Ha még mélyebbre megyünk, akkor azt látjuk, hogy meg vagyunk váltva. Ez nekem mindig is egy kérdés volt, tanulva teológiát, hogy rendben, ez így nagyon cuki, de akkor ez most mégis mit jelent? Mert Jézus meghalt, meg vagyunk váltva, de a kenyér ugyanannyiba kerül a boltban, ugyanúgy vannak háborúk, az emberek ugyanúgy kiszúrnak egymással és sorolhatnám.

Változott a világ azóta, hogy Jézus meghalt?

Nem nagyon. Akkor mit jelent az, hogy meg vagyunk váltva, mit jelent az, hogy én személy szerint meg vagyok váltva? Annyira érdekelt ez a kérdés, hogy végül ebből írtam a szakdolgozatomat és elkezdtem valamit egy picikét megérteni. Arra láttam rá, hogy az, hogy meg vagyok váltva, nem jelenti azt, hogy nincsen bűnös természetem,

nem jelenti azt, hogy nincsenek bűneim, de azt jelenti, hogy van alternatíva.

Azt jelenti, hogy lehet máshogy élni, nem kell a bűnös természetemet követnem. Azt jelenti, hogy a bűn helyett választhatom a jót.

Sok embert hallgatok végig, mi papok ezt így szoktuk, és nem olyan régen megkeresett valaki, leültünk, elkezdte mondani, hogy bár van felesége, vannak gyermekei, elkezdett megszeretni egy másik nőt. Azon vacillál, hogy kilépjen-e a házasságából és menjen az érzései és a vágyai után, vagy mi legyen? Ránéztem és finoman, de azt mondtam neki, hogy figyelj, az nem te lennél. Mert te az vagy, aki anno a feleségedre kimondtad az igent. Ez vagy te és nem az, aki most az éppen aktuális felfűtött vágyai után menne.

Ki vagyok én? Mi az én identitásom? Ezt jelenti megváltottnak lenni. A megváltásom azt mondja el saját magamról, hogy van választásom. Hogy nem az számít, hogy itt és most mit érzek, mire vágyom, mihez lenne kedvem, hogy mit hallottam, mit láttam. Hanem, hogy Jézusban van választásom, hogy szabaddá lettem téve, hogy fel vagyok szabadítva. Élhetünk máshogy, mint ahogyan itt és most érezzük. Na, ez szabadság! Járhatsz azon az úton, ami Jézusban adatott számodra.

Igen, az keskeny, Jézus maga mondja, de az visz az életre, és akkor azon járunk.

A harmadik: Isten nemcsak megteremtett és akar, nemcsak meg vagy váltva és van lehetőséged máshogy élni, hanem Isten kimondott rád egy még teljesebb igent, Istennek a gyermekévé lettél akkor, mikor megkereszteltek téged.

Szeretnék valami nagyon személyeset megosztani veletek így négyszemközt. Nekem egy visszatérő kérdésem volt az életemben, hogy ki vagyok én az Istennek?

Újból és újból feljött… Egyik alkalommal, akkor már harmincegy-két évesen bennem volt már hetek óta, hogy rendben, olvastam, hallottam, a kedves hívek mindig elmondják, hogy „igen, Szabi atya, szeretünk” – ez nagyon aranyos, de mégis ki vagyok én az Istennek?

Van egy papi baráti kör, elmentünk nyaralni a tengerhez és egyik reggel az imámat a tengerparton sétálva végeztem, és a végén feljött bennem hogy Uram, mondd el, mondd el, hogy ki vagyok én Neked? Sétáltam tovább és a parton megláttam egy fehér követ a sok fehér kő között és láttam, hogy rá van írva valami. Lehajoltam, felvettem és egy szentírási vers volt rajta angolul:

„te vagy az én szeretett fiam, akiben kedvem telik” (Lk 3,22).

Hát megérintett, mondanom sem kell. Mondom, jó, hát, Uram, aranyos és kedves vagy, de hát férfi vagyok, na, szóval értjük… 

A követ eltettem, magammal hoztam és azóta ott van az íróasztalomon. Eltelt egy-két év, Piliscsabán a híveknek hála létrehoztunk egy szentségimádó kápolnát, amely 0-24-ben látogatható és használják is az emberek, hála Jézusnak. Az egyik éjszakai szentségimádáson két bealvás között újból feljött bennem az, hogy jó, Uram, most már mondd ki, hogy ki vagyok én Neked? 

Van ez az igekérési mód, lehet kérni konkrét szentírási igét egy applikáció segítségével, és melyik vers jött ki? Lukács harmadik fejezete, a konkrét vers: „te vagy az én szeretett fiam, akiben kedvem telik”. Mondanom sem kell, hogy ott nyomban felkeltem és kapásból éberré váltam. „Hát jó, jó, Uram, ez így szép, de hát ugye vannak véletlenek, ezt tudjuk…”

Eltelt megint pár év és most nyáron voltam egy papi lelkigyakorlaton, amely az Eloldozva címet viselte, és megjelent 50 pap önkéntesen lelkigyakorlatozni, ami önmagában egy csoda, valljuk be. Voltak előadások, és mindegyik végén volt vezetett ima, amelyet Neal Lozano, a könyvnek az egyik társszerzője tartott. Azt mondta, hogy „álljunk fel, biztos ismeritek, atyák, ezt a szentírási elképzelős módszert. Hoztam nektek egy szentírási részt, csukjátok be a szemeteket, ott vagytok Jézussal a Jordánnak a partján, bementek a vízbe…” 

Mondanom sem kell, hogy azt mondtam, hogy

Uram, nyertél.

Elkezdtem sírni és most már elhiszem. Most már elhiszem, hogy azáltal, hogy meg lettem keresztelve, az Atyának a fia vagyok, Istennek a szeretett gyermeke vagyok, és ezt már nemcsak tudom, nemcsak hiszem, hanem mivel elhiszem, ezért meg is tapasztalom.

Ez az, amit kívánok nektek harmadrészt. Nemcsak megteremtett Isten és kelletek Neki, nemcsak megváltott és folyamatosan jó lehetőségeket kínál az életetekben, hanem a keresztség által Ő titeket a gyermekeivé fogadott.

És kell-e több annál, mint hogy van egy Atya, aki folyamatosan gondoskodik rólad?

De itt még nincs vége, mert van egy negyedik, ez pedig a hivatásod! Hiszem, hogy Isten mindenkit hív, hiszem, hogy mindenkinek van hivatása. Sokan keresnek fiatalok, hogy „atya, akkor segítsen, különböztessük meg, hogy Isten engem mégis mire hívna”. Persze segítek, de azt szoktam mondani, hogy

„nézd, Isten szeret, Isten akar téged és Isten nem rejti el előled, hogy mire hív”. 

Hatan vagyunk testvérek, van egy ikertestvérem, mi vagyunk az elsők, mind az öt testvérem házas. Ikertestvéreméknél most érkezik az ötödik baba, és az egyik fia, Beni nagyon szeret horgászni. Én is szeretek horgászni, mert ugye kiülsz a tópartra, nyugi van, sehol sem egy hívő; béke és szeretet van… Van, hogy együtt megyünk Benivel. Aki múltkor, mikor nyolcéves volt, odaállt az édesanyja elé és azt mondta, hogy „Anya, én pap leszek!” „Beni, miért szeretnél pap lenni?”

„Hát azért, mert a Szabi is pap és ő sokat tud horgászni.”

Fontos a motiváció, érezzük…

Tehát, Isten mindenkit hív és a legmélyebb identitásodat abban fogod megtalálni, amire Ő hív téged. Szeretném nagyon átadni nektek, hogy nyissátok meg a szíveteket és higgyétek el, hogy Isten ezt meg akarja nektek adni. Nyilván, objektíven rossz dolgot nem kell választani, de amit választasz, Isten abban fog téged megáldani, és abban fogja segíteni az utadat. Úgyhogy legyél bátor!

És mit tudsz tenni azért, hogy mindezt el is hidd? Hogy Istennek kellesz, hogy az Ő gyermeke vagy és Isten konkrétan hív egy teljes életre?

Három dolog! Az egyik az ima, a másik a gondolataid, a harmadik pedig az, hogy hogyan dönts.

Ima

Mondhatok én sok mindent, és a barátaid is; és hallgathatsz egy csomó videót a YouTube-on, de az a leghitelesebb Istentől, ha meghallod hogy „figyelj, nekem kellesz, én szeretlek és te vagy az én gyermekem”. Ezt az Istentől tudod a leghitelesebben meghallani és Neki fogod a leginkább elhinni. Nézzétek,

az imának nincsen alternatívája, az ima semmi mással nem pótolható.

Van néhány berögződésem, az egyik az, hogy azt szoktam mondani: napi fél óra, nem sok, számold ki, a napodnak hány százaléka! Kezdj el imádkozni legalább napi fél órát és meg fogod hallani! Lehet, hogy nem fogod érzékelni, megtapasztalni, de az imában a lelkünk hallja azt, amit az Isten mond neki. És ez elég, mert a lelked majd szépen lassan átformál téged.

A gondolataid

A kommunizmusban volt egy mondás, amely így szólt: ne gondolkodj, ha gondoltál valamit, ne mondd ki, ha kimondtad, ne írd le, ha leírtad, ne írd alá, ha aláírtad, ne csodálkozz!

Jól rámutat ez az ív arra, hogy miért a gondolat a legfontosabb. Azért, mert minden onnan indul ki! Nem úgy követünk el bűnt, hogy „hupsz, elkövettem, észre sem vettem…” Nem! Végiggondolod és megvalósítod. De a jót sem úgy követjük el, hogy „hupsz, valami jót tettem”, végiggondolod és megvalósítod. Ha fejben otthon vagy, akkor otthon vagy, ha nem vagy otthon, akkor nem vagy otthon. Ezért roppant fontos a gondolataid tisztasága, ezért amikor gondolsz valamire, akkor merjél reflexív lenni, merjél ránézni arra, hogy amit most gondolok, az aszerint való, hogy Istennek a gyermeke vagyok?

Isten gyermeke gondolna ilyet, vagy sem?

Főleg érdemes megnéznünk a visszatérő gondolatainkat. A visszatérő gondolataink megfelelnek annak, hogy én Isten szeretett gyermeke vagyok? Ha megfelelnek, gondold tovább, valósítsd meg, ha nem felelnek meg, mondj rá nemet, mondj neki ellent, vágd el!

Végül az utolsó: hogyan döntesz?

Ha egy döntési helyzetben vagy, mik a szempontjaid? Minden döntést szempontok alapján hozunk meg. Mi alapján hozod meg? És ezek között szerepel-e az, hogy Istennek a gyermeke vagy, sőt ez-e a legfőbb szempont? Hogy

itt és most Istennek a szeretett gyermeke fog dönteni!

Ez alapján döntök, mert ez az igazság, mert ez az életnek a teljessége!

Merjél imádkozni, merd a gondolataidat megtisztítani és merjél az alapján dönteni, hogy Istennek a szeretett gyermeke vagy! Ha ezeket meg mered tenni, akkor lesz az, amit Pál így ír: „mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” (2 Kor 5,17)

Szilágyi Szabolcs atya

Blog Szemle
hirdetés