Borka Zsolt meghalt, és személyében Sillye Jenő ikonikus zenésztársa, az ifjúsági találkozók emblematikus karaktere, meghatározó keresztény gitárosénekek szerzője távozott. A veszteség fájdalmának napjaiban sokan búcsúznak tőle. Attól az embertől, akit sokan csak távolról, a színpad túloldaláról, vagy dalai által ismertek, mégis ebből a távolságból is megérezték, felismerték vagány, olykor szinte rockeres kinézetén is átsütő finoman és szenvedélyesen Istenre irányuló lényét.
A hír, amire – mert jó ideje lehetett tudni: beteg – számítani ugyan lehetett, várni viszont nem, néhány óra alatt végigsöpört az interneten. Borka Zsolt halála alkalmából született írásában Kuzmányi István találóan evangelizáló zenésznek nevezi. Valóban, olyan emberként emlékszünk rá, mint akit átjárt, átformált és szolgálatába állított az örömhír. Legtöbbünk gitárhevederrel a nyakában, talán épp Sillye Jenő mellett állva, talán épp a nagymarosi plébániakertben – így képzeli maga elé.
Borka Zsolt 1961. február 14-én született, tinédzserként beszippantotta az Istent dicsőítő gitáros muzsika, és egész életében – hol Sillye társaként, hol saját együttesével vagy másokkal együtt zenélve – így is tanúságot tett hitéről. És persze dalszövegeivel, na meg kiállásával, jelenlétével: hiszen ami ma már természetes – közösséget szervezni, a keresztény hitet megvallani, Jézus nevében fiatalok százait, ezreit megszólítani – ahhoz a ’70-es, ’80-os években még a retorziókat is elviselni képes elszántság és bátorság kellett.
Minden álmom az ég
Ez utolsó albumának a címe. Idén nyáron jelent meg, július 24-én, talán nem is csak annyira állapotjelentésként, mint inkább létösszegzésként. Az égről álmodó ember kollektív hagyatékaként. Az utolsó 10 dalát adta közre ebben az albumban, például a Tüzes szárnyakkal, a Könyörgés, az Öröklét, az Időtlenül, a Nézz a szemembe és a Te vagy a holnap címűeket.
A hitben is hű társa, Borka Zsolt özvegye, Borkáné Gerber Ágnes ezekkel a szavakkal osztotta meg férje halálhírét:
„Fájó szívvel de hálaadó lélekkel átadtam az éjszaka folyamán Zsolti lelkét a Teremtő Atyának. Búcsúztatásáról a későbbiekben fogunk tájékoztatást küldeni.”
A hosszú szenvedés után megpihen
A barát, Sillye Jenő búcsúzó soraiban úgy fogalmaz, hosszú ideje már azért imádkoztak, hogy az Úr legyen irgalmas Zsoltihoz – ahogyan ő szólította –, és régóta tartó szenvedésének vessen véget.
„Hazament Zsolti.
Ezen imádkoztunk már hosszú ideje. Kértük az Úristen irgalmas szívét, szeretetét. Ez a hosszú szenvedés mindnyájunk szívét fájdalommal töltötte el. Fogadd be őt Uram!
Tegnap még dalait hallgattuk. Az utolsó felvételeket. Nehéz erről beszélni most még, de a hitünk hatalmas erő! Gyermekeimmel, unokáimmal felidéztük emlékét!”
Akik együtt kezdték, itt lassan befejezik
Sillye arra is kitért, hogy Borka annak a nagy generációnak a tagja, akik valóban motorjai voltak a katolikus ifjúsági megújulásnak, az akkoriban sorra megszülető ifjúsági találkozóknak (kezdve Nagymarossal), és vált válnak vetve végezték hitvalló szolgálatukat – s amely generáció mára nagyon megfogyatkozott, dandárja már reményeink szerint bekapcsolódhatott a nagyobb, tökéletesebb mennyei istendicséretbe.
Így fogalmazott:
„Magam számára is különleges ez az állapot: azok a zenész testvéreim és barátaim, akikkel együtt kezdtük ezt az egyházi zenei szolgálatot, egymás után mentek el. Deák Andris, Kemenes Balázs (Guszti bácsi), Pirositz Gyuri (Piró) és most Borka Zsolti. Már csak mi maradtunk itt Gerber Gyurival. Elbúcsúzunk tőlük, de hisszük, hogy odafent találkozunk!”
„Nyíljon már ki a végtelen!”
Feltehetőleg alig akad olyan olvasó, aki ne hallotta volna már legalább egyszer az ünnepvárás jellegzetes gitáros énekét – azt talán már kevesebben tudják, hogy az Advent Borka Zsolt szövege. Sillye Jenő gondolatai ennek a dalnak a sorait is eszembe juttatják. Ahogy a sötétségben megjelenik az Irgalom, a beteg, leromlott test – „földünk puszta rom” – számára „jöttöd reményt, megváltást ígér”.
Igen, régóta tudjuk, hogy a keresztény ember élete örökös advent, örökös várakozás az Úr eljövetelére. Borka Zsolt nem volt költő. Mégis, ezt a gondolatot megkapó szépséggel és pontossággal fogalmazza meg, mikor azt írja: „hiányod a szívekben már a földtől az égig ér.”
Advent
„Sötét fenn az ég, fény sehol sem ég,
az arcomra álmos köd szitál;
Süket, sűrű csönd, némaság köszönt,
és senki nincs, ki fénylő jelet gyújtson az éjszakán.
Refrén: Jöjj el hát Istenem, lobbants lángot az éjjelen,
élő irgalmadat terjeszd ki fölénk,
jöjj el hát Istenem, nyíljon már ki a végtelen,
jöjj el gyermekarcú Isten szállj közénk.
Földünk puszta rom, jöjj el irgalom,
jöttöd reményt, megváltást ígér;
Minden elveszett, ne hagyd népedet,
hiányod a szívekben már a földtől az égig ér.”
„Örülj hát!”
Bármilyen furcsa is a gyász óráiban ilyet gondolni, keresztény hitünk reménye mégis emlékeztet minket: ha valaki révbe ér, s „Jézus fénye rám ragyog, / várnak a szentek és az angyalok” – akkor ott az örömnek is helye van!
A szomorú hírt hozó nap végén a Gável-testvérek fémjelezte Eucharist együttes (korábban: Testvérek) posztolt egy videót, ők ezzel búcsúznak. A felvételen Borka Zsolttal együtt éneklik Sillye dalát: Szent Pál szavait, melyekkel a tizenharmadik apostol Jeruzsálembe indulva a milétuszi egyháztól búcsúzik (ApCsel 20,24).
„Mit sem aggódom, nem féltem életem,
csak, hogy végigfussam a pályám,
s a feladatom teljesítsem,
melyet Jézus bízott rám.
A kereszt majd áll üresen,
a test a földben megpihen.
Ki egy volt vele a szenvedésben,
egy lesz velem a dicsőségben.
Ne félj hát!
Megjöttem, itthon vagyok,
nevetnek rám a csillagok.
Jézus fénye rám ragyog,
várnak a szentek és az angyalok.
Örülj hát!”
Borka Zsolt a jó harcot megharcolta, a pályát végigfutotta, a hitet megtartotta.
Életéért, szolgálatáért, dalaiért sok százan hálával őrzik emlékét.
hirdetés
