A 777 Podcast vendége Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája, akivel többek között a görögkatolikus lelkiségről és identitásról, a papfeleségekről, a magyar közbeszédről és az orosz-ukrán háborúról is beszélgettünk.
A görögkatolikus identitásról
Éppen a napokban olvastam egy nagyon érdekes megközelítést, hogy ,,kettős állampolgársággal” rendelkezünk: ortodoxok vagyunk és katolikusok, a keleti egyház kincseit éljük meg a katolikus egyházon belül. Mind a kettő egyformán fontos, ha elhagynánk a keleti sajátosságainkat, akkor nem lennénk görögkatolikusok, ha pedig nem követnénk hűségesen a katolikus egyháznak a tanítását és iránymutatásait, akkor pedig nem lennénk katolikusok. Sokat tettem azért, hogy egy szóval írjuk, azaz görögkatolikusok vagyunk, mert ez egy egységes identitás, nem pedig két különböző, ugyanakkor ezt a kettősséget hordozza magában. […]
Az utóbbi egy-két évtizedben merjük hangoztatni és aláhúzni, hogy a mi teológiánk közelebb van az ortodox teológiához, mint a katolikushoz, ezzel senkit nem akarok megbotránkoztatni.
Ma már a katolikus-ortodox párbeszéd felszínre hozza, hogy mi nem vagyunk eretnekek egymás szemében. A józan gondolkodású ortodox sem mondja már azt, hogy a katolikus eretnek – sajnos azért még találkozom ilyennel -, és a katolikusoknak sem szabad azt gondolniuk az ortodoxokról, hogy ők eretnekek.
hirdetésA misztikáról
A misztika azt jelenti, hogy az Isten titok és tele van titokkal. Minden – és mindenünk, ami az Istenhez kapcsolható – tele van titokkal. A misztika, az nem egy olyan titok, ami el van fedve, amit nem láthatunk, hanem megfejtésre hív, amihez közünk van. A misztika a hétköznapi életünket, a napi imádságunkat, de főleg a liturgiáinkat járja át, nagyon sokféle módon.
A családos papok áthelyezéséről
Amikor én püspökként egy papot áthelyezek, akkor mindig tekintetbe kell vennem a feleség munkahelyét vagy a gyermekeknek az iskolázottságát. Embertelen hozzáállás volna, ha csak azt nézném, hogy hol lenne a legalkalmasabb a pap. Ez hihetetlen nehézzé teszi a püspök munkáját, de Isten ezekben a nehézségekben mindig megmutatja a megoldását, azt kell megtalálni. A kispapok harmadévtől már hivatalosan is udvarolhatnak, ha rögzült a választásuk és a házasságra készülnek, akkor a hölgyet bemutatják a püspöknek, akinek a jóváhagyása szükséges. Mindig felteszem ilyenkor a kérdést, hogy számol-e azzal a kedves fiatal leány – aki majd papfeleség lesz -, hogy bizony sokszor kell majd költözni. Ilyenkor a szerelem beszél, mondják, hogy vállalják, de amikor eljön az élet valósága, akkor az asszonyoknak ez sokkal nehezebb, talán a női lélek miatt is van, jobban ragaszkodnak az otthonhoz. Latin püspök testvérekkel szoktam élcelődni, hogy nem tudjátok, mi az a dispozíciós „nehézség”; persze nekik is megvan a nehézségük. (Nevet.)
A legfontosabb, hogy a pap felesége legyen őszinte, ne az elvárásoknak akarjon megfelelni, hanem a belső, lelki indíttatásának megfelelően próbáljon jó feleség és édesanya lenni. Ebből fakadnak a legnagyobb nehézségek, abból a megfelelési kényszerből, hogy milyen egy jó papfeleség. Ha ez az őszinteség – akár neveltetés, akár más elfojtás miatt – nem igazán működik jól, megszólal a vészcsengő. Nagyon fontos, hogy imádságos legyen, és hivatásaként élje meg azt, amiben élnek.
A kihívásokról
Ami az áldás, az a teher is: az elmúlt másfél-két évtizedben nagyon nagy változásokon ment át Magyarországon a görögkatolikus egyház, hasonlóan a rómaihoz és a protestáns egyházakhoz is. Sok intézményünk van már, régen ez nem volt így. Amikor ez a folyamat elindult, akkor nagy töprengések és viták voltak arról, hogy ez valóban az Isten útja-e, erre kell-e elindulni, vagy a templomi közösségeket fejlesztő úton maradjunk tovább. Én figyeltem az idők jeleit és a történelmi feladatokat látok abban, hogy iskoláink, otthonaink vannak, idősekről, fogyatékosokról tudunk gondoskodni, nagyon sok területen el tudjuk érni az embereket. Kicsit viszont annak a kárára, hogy a templomi életben mennyire tudunk jelen lenni.
Meg kell találnunk ebben az egyensúlyt.
Ez nagy feladatot jelent, manapság nagyon kiéleződött, hogy az intézményekben tapasztalt nehézségek és hibák górcső alá kerültek: ezekből tanulunk is és arra késztet ez bennünket, hogy ne a középmezőnyben akarjunk maradni, hanem nagyon nagy szakmai igényességgel teljesítsünk a különböző területeken.
Hála Istennek, nálunk nincsen akkora paphiány, mint a római katolikus egyházban, ennek köszönhetően tudom tartani azt az elvet, hogy intézményt csak úgy működtetünk, ha ott van pap is. Jelen lévő pap nélkül nem működhet intézményünk, mert akkor az csak táblacsere, akkor nem tudjuk képviselni a szemléletünket.
A közbeszéd állapotáról, egyházról és politikáról
Súlyos nehézséget jelent, hogy miközben a magyar kormány kifejezetten keresztény értékeket képvisel, ezt hangoztatja – így a keresztény egyházak kétségtelenül egy oldalon vannak a keresztény értékekre törekvő kormánnyal – vizet prédikál és bort iszik. A hiteltelen és nem keresztény életet élő politikusok nagyon sokat ártanak ennek a helyzetnek. Ha magatartásukban és döntéseikben is a krisztusi igazságot képviselték volna, akkor nem, vagy sokkal kevesebb fogást és célpontot találnának rajtuk. Ez is okozza a mai felfokozott, feszültségekkel terhelt lelkiállapotát a társadalmunknak, de azt gyanítom, hogy ez nem csak magyar jelenség. […] Nagyon nehéz megtalálni a helyes magatartást, mert fontos, hogy keresztény értékrendek vezessék az országot és egész Európát, ezért nekünk is tennünk kell, egyháziaknak is. Hogy lehet ezt úgy megtenni, hogy ne tűnjék úgy, hogy ,,na, én ennek a tábornak a szekerét tolom”? Szinte lehetetlen, mert mindenbe bele lehet kötni, mindent fel lehet nagyítani.
A higgadtság, a béke, egymás elfogadása lehet a célkitűzés, ezt kell képviselnie az egyháznak.
Rossz dolognak tartom, hogy a politikusok úgy gondolják, hogy csak akkor nyernek, ha a másikat mindenféle módon pocskondiázzák, leszólják, a hibáikba kötnek bele – ez nem vezet sehova. A választások után is kell vezetni az országot, akár egyik, akár másik oldalnak. Az egységre, a békére, az együttműködésre kell törekedni. Nem lehet azt csinálni, hogy ezt addig félretesszük, és a választások után majd egység lesz. Ez egy nagyon fájó pontja a magyar társadalomnak és a világ helyzetének, ez pedig a háborúban és a háborús készületben csúcsosodik ki. Nehéz időket élünk.
Az orosz-ukrán háborúról
Észre kell venni, hogy ki van a háború mögött: a sátán. A harctér véres, szörnyűséges valóságával kell szembesülnünk, amit nem felejthetünk el, amikor beszélgetünk arról, hogy kinek van igaza, miért is támadta meg az egyik ország a másikat. Emberek szörnyűséges körülmények között szenvednek és halnak meg, százan, ezren, milliónyian, ezt kellene szem előtt tartanunk. Az emberek eljuthatnak oda, hogy a gonoszság irányítása alá kerülnek, ezért ezek a nagyon nyilvánvaló emberi érzések teljesen elhalnak. A háborúnak pont az a szörnyűsége, hogy az ember vadállattá válik benne. Ez a harcoló katonára, a stratégára és a fegyverkezés mögötti pénzemberekre ugyanúgy vonatkozik. Ez dráma és szörnyűség, csakis kimenekülni lehet ebből, hogy ne sodródjunk bele a még nagyobb gyűlölködésbe. A háború legnagyobb veszedelme a gyűlölködés, elkezdjük gyűlölni egymást, egyébként barátságban lévő emberek és családok. Szörnyűséges testvérháború, de egyesek próbálják ezt a nyugat-kelet szembenállást rávetíteni arra, hogy itt a liberalizálódó nyugat áll szemben a tradicionális kelettel – ezek mind hazugságok.
A gyűlöletnek és egymás megtámadásának nincs racionális oka; irracionális, mint a bűn és a rossz. Emögött a sátán van.
A saját életünkből ezt a gonosz gyűlölködést éppen az Isten felé fordulással tudjuk háttérbe szorítani és legyőzni.
hirdetés
