Betegségek. Nehézségek. Remény megtartása ilyen helyzetekben. Mind-mind olyan szavak, amelyek talán tabutémának is számíthatnak. Esetleg kicsit hátrébb húzódunk, ha valakiről megtudjuk, hogy betegséggel küzd. Pedig Jézus nem távolságot tartott, hanem odaguggolt és talprasegítette őket. De mi hogyan tehetünk hasonlóképpen?
Amikor hírt kapunk arról, hogy – ne adj’ Isten – egy ismerősünk, rokonunk betegséggel küzd, sokszor sajnálkozásba kezdünk. Ami valahol helyes, de ennél többre hív az Úr. A Szentírásban is olvashatjuk egy helyen, hogy: „Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve és megszólította: „Ne sírj!” Aztán odalépett a koporsóhoz, és amint megálltak, akik vitték, megérintette, s így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor átadta anyjának.” (Lk 7,13-15)
Ami számomra hangsúlyos ebben a történetben, hogy
Jézust ez a sajnálat tettekre indította.
Nem szánakozott, nem intézte el egy részvétnyilvánítással, hanem amit tudott, azt megtette. És ez a kulcs. Most persze joggal mondhatnák nekem, hogy mi nem szoktunk halottat feltámasztani, de Jézus azt is mondta, hogy: „bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok”. (Mt 21,22) Ne szabjunk határokat Isten csodáinak:)!
Nem azt kell néznünk, hogy mit nem tudunk megtenni, hanem hogy mit igen. Lehet ez napi 10 perc ima, vagy egy telefonhívás, esetleg beteglátogatás, ételküldés stb. A ránk bízott talentumokkal, lehetőségekkel sáfárkodjunk okosan! Találjuk meg a lehetőségeket!
Nehéz lehet, vagy helytelennek találhatjuk, hogy pont egy ilyen helyzetben beszéljünk a reményről, pedig a vidámság, a biztatás ilyenkor kulcsfontosságú. Hatalmas ajándék a Jóistentől, hogy láthattam Kerényi Lajos atyát vigasztalni a betegeket. Lajos atya csodálatosan tud bánni velük, nem kesereg, hanem
szó szerint elviszi hozzájuk az Örömhírt, aki maga Jézus Krisztus.
Nem illemszabályok határozzák meg a találkozásait, hanem derű és remény. És a betegeknek, szenvedőknek ez úgy kell, mint a fuldoklónak egy korty friss levegő. Gyermeki egyszerűséggel lépett oda minden ágyhoz, nem nézte, hogy honnan származnak, hány évesek,
csak hajtotta a vágy, hogy közelebb vigye őket az Úr Jézushoz.
Fotó:Magyar Kurír
És hogy nekünk honnan lehet olyan reményünk, amelyre támaszkodhatunk?
Olvassuk a Bibliát és számtalan Ige jön velünk szembe, amelyekkel erőt adhatunk másoknak is!
Ilyen például Izajás próféta jövendölése Jézusról: „Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket, (…) hogy megvigasztaljam mind a gyászolókat”. (Iz 61,3)
Nem szabad megijednünk, hogy vajon mi lesz holnap.
A kereszténység nem a kétségbeesés útja!
Jézus minden reményünk forrása, Benne bízunk, az Ő jóságában. Ha pedig elhisszük, hogy Ő jó, akkor elfogadjuk az akaratát is. Ez nagyon nehéz, olyannyira, hogy Ő maga is vérrel verejtékezett, hogy kimondja az igent.
De a hitből fakadó felajánlás mindig utat nyit Isten dicsősége előtt.
A keresztút és a kereszt tragédiája, a 3 napnyi csönd és homály után diadalmaskodott az Élet a halál fölött. Jézus magára vette mind a betegségeinket, szenvedéseinket, és azóta sem hagy magunkra minket ezekben.
Fotó:unplash
Tehát igenis van felelősségünk abban, hogy egy ilyen hír hallatán mit csinálunk. Arra bátorítok mindenkit, hogy lépjünk közelebb a másik személyhez! Kérdezzük meg, hogy van, miben tudunk segíteni.Beszélgessünk vele, hallgassuk meg. Az is lehet, hogy épp nehéz pillanatokban kell vele ott lennünk ás átsegítenünk őt azokon. Csinálhatunk közös programot is, ha olyanok a körülmények. Ez neki is rengeteget jelent! És, amit mindig lehet, az az ima.
Ne spóroljunk a másokért való imákkal! Szó szerint életeket menthetnek.
Nem várt és látott utakat nyithatnak meg az életben és a másik szívében. Annyira jó látni, amikor valakiért egy imalánc indul – mint ahogyan történt itt a 777 oldalán is -, vagy amikor beosztják, hogy ki mikor látogatja meg a közös barátot. Ezek mind olyan kincsek, amelyekről Jézus mondta: „A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly, és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Mt 6,20)
Illetve nagy csoda azt látni, hogy valaki a halál közelében, egy betegség során sem adja fel, hanem hittel és derűvel hordozza a keresztjét,
tudva, hogy a földi lét csak átmeneti minden szenvedéssel együtt és Isten tervei sosem a romlásra vonatkoznak, hanem az örök élet dicsőségére készítenek elő minket.
„Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek. Ha majd segítségül hívtok és könyörögve hozzám jöttök: meghallgatlak titeket. Ha kerestek, megtaláltok, föltéve, hogy szívetek mélyéből kerestek. Megengedem majd, hogy megtaláljatok – mondja az Úr. Jóra fordítom sorsotokat…” (Jer 29, 11-14)
Hordozzuk imáinkban beteg embertársainkat:)! Vagy ha érzünk hívást a Szentlélektől, hogy kórházba menjünk betegeket látogatni, keressük fel a Kórházlelkészséget!
A Remény szentévében adjuk tovább másoknak is a reményt, hogy valódi zarándokokká váljunk!
hirdetés
