Az életünk út, tele kanyarokkal, emelkedőkkel és döntési helyzetekkel. A lelki élet sem kivétel: haladunk, megtorpanunk, néha el is tévedünk. Ilyenkor felbecsülhetetlen segítség egy lelkivezető, aki nem dönt helyettünk, hanem segít tisztábban látni az utat, amelyen Isten hív bennünket. A lelkivezetésről Kovács Sándor szalézi szerzetes írását olvashatjátok.
Minden ember úton van! Azt gondolom, hogy az ember élete leginkább egy úthoz hasonlít. Ez az út nem mindig sima és egyenes, vannak benne emelkedők, veszélyes útkanyarulatok, sebességkorlátozások stb. amelyek a haladást befolyásolják. Ahogyan a hétköznapjainkban fizikálisan útra kelünk, úgy az emberi életünk fejlődése is úton van, azt is számos külső körülmény befolyásolhatja pozitívan vagy negatívan. De az úton nemcsak akadályozó körülmények vannak, hanem olyan szabályok is, melyek a biztonságos haladást garantálják, ha valaki ismeri azokat és be is tartja.
A lelki életünkben is úton vagyunk, van, amikor jól haladunk, van, amikor lelassulnak lépteink, esetleg meg is állunk, mert valamilyen akadályba ütköztünk. Hogy hogyan haladunk az úton az attól függ, hogy milyen kapcsolatban vagyok az Istennel, hogy rendben van -e az életem. A lelki megújulásra és az istenkapcsolat segítésére sok lehetőségünk van (szentségi élet, plébániai közösségek, lelkigyakorlatok, megújulási mozgalmak stb), melyek közül szeretném kiemelni a lelkivezetést, amely nem csak a lelki életünkre van hatással, hanem egész életünkre: döntéseinkre, életvezetésünkre stb.
A szakirodalmak általában úgy határozzák meg a lelkivezetést, mint egy bizalmas kapcsolatot egy hitben elöljáró vezető és egy a lelki életben fejlődni akaró vezetett személy között, ahol a vezető segíti az Istennel való egység kialakulását a vezetettben. Tágabb értelemben lelkivezetésnek tekintik a szentgyónást is, azok esetében, akiknek állandó gyóntatójuk van. Minden gyónásban kapunk némi lelkivezetést is, ugyanakkor nem mindig van lehetőség, idő arra, hogy mélyebbre evezzünk.
A mélyebbre evezést a lelkivezetés tudja biztosítani, egy olyan lelkivezetővel, aki segít ráirányítani a figyelmet, segít kapcsolódni az igazi Lelkivezetőhöz, aki maga az Isten.
Bárki lehet lelkivezető, nem szükséges, hogy az illető pap vagy szerzetes legyen, illetve lehet férfi és nő is. A lelkivezető lefontosabb feladata, hogy segítse a lelkivezetést kérő személy Istennel való kapcsolatát és ezen keresztül életdöntéseit, életvezetését. A lelkivezető egy útitárs az Istenhez vezető úton, aki Keresztelő Jánosként előkészíti az utat, azaz eltávolít minden akadályt, amely az Úrral való találkozás útjában áll, majd, ha ez létrejött háttérbe vonul és onnan segíti az Istennel való kapcsolatot.
Egy fiatal az életében egy sor kihívást tapasztal és nem egy döntési helyzet előtt áll, amelyhez kapaszkodókat, útmutatást keres. Kifejezetten így van ez a hivatáskeresés időszakában. A döntést ugyan minden fiatalnak egyénileg kell meghoznia, de az addig tartó megkülönböztetési folyamatot és a majdani elköteleződést tudja segíteni egy megbízható lelkivezető. A lelkivezető útitársként szegődik a fiatalok mellé hivatáskeresésünk útján, segíti őket abban, hogy tisztábban lássák azt amire az Isten hívja őket. Szalézi Szent Ferenc a lelkivezetés egyik nagy mestere szerint
„A lelkivezetés nem azt jelenti, hogy más dönt helyettünk, hanem hogy egy tiszta tükröt tart elénk, amelyben tisztábban láthatjuk saját utunkat.”
Ennek a folyamatnak természetes velejárója az imádság mind a lelkivezető mind a lelkivezetett oldaláról. Az imádságban megnyílik a szív Isten valóságára, az imában tudjuk felismerni hivatásunkat és meghozni döntésünket az elköteleződés felé és ugyancsak az ima tart meg az elköteleződésben is. Az imádságos lelkivezetés segít bennünket befelé figyelni, meghallani Isten hívását és nagylelkűen válaszolni arra. Szalézi Szent Ferenc szavaival csak bátorítani tudok mindenkit: „Keress magadnak jó kalauzt, aki téged vezessen. Minden szabály között ez a legszükségesebb s a legfontosabb.”
P. Kovács Sándor SDB
hirdetés
