„Isten soha nem mond le rólunk, bármilyen kétségbeejtőnek is tűnik a helyzetünk” – fogalmazott XIV. Leó pápa a Krisztus reménységéről szóló katekézis-sorozatában. Érdemes elolvasni a bátorító mondatait, amelyek mindannyiunkra érvényesek!
XIV. Leó pápa június 4-én tartotta harmadik általános audienciáját, ismét megtöltve a Szent Péter teret a világ minden tájáról érkező hívekkel, akik készek voltak a perzselő római napsütésben is végighallgatni a szentatyát. XIV. Leó pápa az audiencia előtt hosszú utat tett a téren a pápamobilban, de még figyelemreméltóbb volt az utána eltöltött idő. Megállt, hogy hosszú perceket töltsön a több sort betöltő házaspárokkal, és csak néhány perccel dél után fejezte be a hívekkel töltött időt.
Az audiencia során, amelynek középpontjában Máté példázata állt a szőlőmunkásokról, a pápa hangsúlyozta:
Isten soha nem mond le rólunk, bármilyen kétségbeejtőnek is tűnik a helyzetünk.
A munkások valószínűleg már minden reményt feladtak. Az a nap semmivé lett. Ennek ellenére valaki még mindig hitt bennük. Mi értelme van annak, hogy csak a munkanap utolsó órájára veszünk fel munkásokat? És mégis, még ha úgy tűnik is, hogy keveset tudunk tenni az életben, mindig megéri. Mindig van lehetőség arra, hogy értelmet találjunk a napjainkban, mert Isten szereti az életünket.
A Szentatya arra buzdította a fiatalokat, hogy „lelkesen válaszoljanak az Úrnak, aki arra hív minket, hogy dolgozzunk az ő szőlőjében”.
„Ne késlekedjetek, gyűrjétek fel az ingujjatokat, mert az Úr nagylelkű, és nem fogtok csalódni!” – mondta. Hozzátette: „Saját tapasztalatomból mondhatom, hogy Isten meg fog lepni benneteket”!
A pápa teljes beszéde
„Kedves Testvéreim!
Szeretném megnézni Jézus egyik példázatát. Ebben az esetben is egy olyan történetről van szó, amely a reménységünket táplálja. Néha ugyanis az a benyomásunk, hogy nem találjuk életünk értelmét: haszontalannak, alkalmatlannak érezzük magunkat, akárcsak a munkások, akik a piacon várakoznak, és arra várnak, hogy valaki felvegye őket dolgozni. De néha az idő telik, az életünk elszáll, és mi nem érezzük, hogy elismerik vagy megbecsülik azt. Talán nem érkeztünk meg időben, mások jelentek meg előttünk, vagy máshol problémák tartottak fel minket.
A piac metaforája nagyon is illik napjainkra, mert a piac az üzlet helye, ahol sajnos még a szeretetet és a méltóságot is adják-veszik. És ha nem érezzük magunkat megbecsültnek, elismertnek, akkor azt kockáztatjuk, hogy eladjuk magunkat az első licitálónak. Ehelyett
az Úr emlékeztet minket arra, hogy az életünk méltó, és az a vágya, hogy segítsen ezt felfedezni.
A példabeszédben a munkások várnak valakire, aki felfogadja őket egy napra. Máté evangéliumának 20. fejezeténél tartunk, és itt is találunk egy olyan szereplőt, akinek a viselkedése szokatlan, aki meglep és kihívást jelent számunkra. Ő a szőlőskert tulajdonosa, aki személyesen jön ki, hogy megkeresse a munkásait. Nyilvánvalóan személyes kapcsolatot akar velük kialakítani.
Ahogy mondtam, ez egy olyan példázat, amely reményt ad, mert azt mondja, hogy ez a földbirtokos többször is elmegy, hogy megkeresse azokat, akik arra várnak, hogy értelmet találjanak az életüknek. A földbirtokos rögtön hajnalban kimegy, majd háromóránként visszatér, hogy munkásokat keressen, akiket a szőlőjébe küldhet. Ezt a menetrendet követve, miután délután három órakor kiment, nem lenne oka újra kimenni, mert a munkanap hat órakor véget ér.
Ez a fáradhatatlan gazda, aki mindenáron értéket akar adni mindannyiunk életének, ehelyett ötkor megy ki. A piactéren maradt munkások valószínűleg már minden reményt feladtak. Az a nap semmivé lett. Valaki mégis hitt bennük. Mi értelme van annak, hogy a munkásokat csak a munkanap utolsó órájára vegyük fel? És mégis, még ha úgy tűnik is, hogy keveset tudunk tenni az életben, mindig megéri.
Mindig van lehetőség arra, hogy értelmet találjunk, mert Isten szereti az életünket.
Ennek a földtulajdonosnak a nagylelkűsége a nap végén, a fizetéskor is megmutatkozik. A gazda vállalta, hogy az első munkásoknak, akik hajnalban mennek a szőlőbe, egy dénárt fizet, ami egy átlagos napi bér volt. A többieknek azt mondja, hogy annyit ad nekik, amennyi tisztességes. És a példabeszéd éppen itt provokál minket: mi az igazságos? A szőlőskert tulajdonosa, vagyis Isten számára az az igazságos, hogy mindenkinek annyi legyen, amennyi az élethez szükséges. Személyesen hívta a munkásokat, ismeri a méltóságukat, ennek alapján akarja őket megfizetni, és mindenkinek ad egy dénárt.
A történet szerint a munkások, akik az első órától kezdve dolgoztak, csalódottak: nem látják a földbirtokos gesztusának szépségét, aki nem igazságtalan, hanem egyszerűen nagylelkű volt; aki nemcsak az érdemet, hanem a szükséget is figyelembe vette. Isten mindenkinek meg akarja adni az Ő országát, vagyis a teljes, örök és boldog életet. És ezt teszi velünk Jézus is: nem rangsorokat állít fel, hanem a teljes önmagát adja azoknak, akik megnyitják előtte a szívüket.
E példabeszéd fényében a mai keresztény ember talán arra gondol: <<Miért kezdjek azonnal munkához? Ha a fizetés ugyanaz, miért dolgozzak többet?>>. Szent Ágoston így válaszol ezekre a kételyekre: <<Miért halogatod azt, ami hív téged? Vigyázz tehát, nehogy azt, amit ígéretével meg fog adni neked, késedelemmel elvegye tőled.>>
Azt szeretném mondani, különösen a fiataloknak, hogy ne várjanak, hanem válaszoljanak lelkesen az Úrnak, aki arra hív minket, hogy dolgozzunk az Ő szőlőjében. Ne késlekedjetek, gyűrjétek fel az ingujjatokat, mert az Úr nagylelkű, és nem fogtok csalódni!
Az Ő szőlőjében dolgozva választ fogtok kapni arra a mély kérdésre, amelyet magatokban hordoztok: mi az életem értelme?
Kedves Testvéreim, ne csüggedjünk! Még az élet sötét pillanataiban is, amikor az idő anélkül telik el, hogy megadná nekünk a keresett válaszokat, kérdezzük az Urat, aki újra előjön és megtalál minket ott, ahol várunk rá. Ő nagylelkű, és hamarosan eljön!”
Forrás: Aleteia, Vatican News
hirdetés
