Két fiatal az ország két, egymástól távoli pontjáról Budapestre jött Ferenc pápa miséjére, és véletlenül egymás mellé ültek. Ők úgy gondolják, valójában nem véletlenül, hanem Isten vezetésére, hiszen idén nyáron már összeházasodnak. „Mi ketten élő példái vagyunk annak, hogy Mennyei Atyánk útjai valóban kifürkészhetetlenek. Az Ő terveiben nincs lehetetlen, még ha mi olykor azt is hisszük” – írta a pár a blogjuk kapcsán. „Eredetileg Ferenc pápának szerettünk volna írni júliusban, az esküvőnk után a menyasszonyommal, azonban sajnos ezt már nem tehetjük meg. Úgy döntöttünk, mégis szeretnénk megosztani a személyes élményünket.”
Szeretnénk megosztani egy Ferenc pápához kötődő élményünket, mely az egész életünket megváltoztatta. 2021 szeptemberében szerettem volna részt venni a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén a családommal, ezért előre regisztráltunk, hogy közelebb kerülhessünk a Szentatyához. A regisztráció lezárulta után azonban kiderült, hogy nem sikerült a helyfoglalás, és így alapvetően kérdésessé vált a részvételem a szentmisén. Az utolsó pillanatban, szombat este mégis úgy döntöttem, hogy ha a regisztrálatlan szektorok egyikéből is, de szeretném magyar földön látni Ferenc pápát.

Fotó: MTI
Mint utólag kiderült, menyasszonyom, Réka is szombat délután döbbent rá arra, hogy az eseményt záró szentmise egy egyedi alkalom, mert ki tudja, mikor lesz látogat el Ferenc pápa legközelebb kis hazánkba. (Akkor még nem tudtuk, hogy ezután az esemény után kb. másfél év múlva is eljön hozzánk.) Így ő is egyik családtagjával együtt az Andrássy út távolabbi szektorait célozta meg.
Egész véletlenül az egyik kivetítő környezetében egymás mellé kerültünk, és mivel a mise kezdetéig még sok idő volt hátra, beszélgetésbe elegyedtünk.
Szó szót követett, és kiderült, hogy az ország, egymástól távoli részéről – Réka Szeged mellől, Röszkéről; én Győrből – érkeztünk. A mise után Facebookon megkerestük egymást, hogy tudjunk egymásnak jelezni, ha épségben hazaértünk, valamint hogy utána is kapcsolatban tudjunk maradni. Eleinte szórványosan váltottunk egy-egy üzenetet, főleg születés- és névnapokkor. Azonban egymást egyre jobban megismerve gyarapodtak az üzenetszámok is, míg azokat fel nem váltották a budapesti találkozások.
A távkapcsolat gondolata mindkettőnktől távol állt, azonban sok ima és hosszas beszélgetések után úgy döntöttünk, mégis megpróbáljuk. Nagyon sokszor nem volt egyszerű, de hittünk abban, hogy Istennek terve volt azzal, hogy egymás mellé ültetett minket. Ez a gondolat és a sok ima végül megerősített abban, hogy Isten akkor mellém vezette a számomra tökéletes személyt, ezért tavaly márciusban megkértem Réka kezét.
Jelenleg júliusi esküvőnket szervezzük, amit Ferenc pápa sajnos már nem ért meg, de hiszünk abban, hogy a mennyországból biztosan mosolyogva néz majd le ránk azon a napon.
Mi pedig mindezért örökre hálásak leszünk neki, hiszen ha akkor nem jön Magyarországra, talán nem is találkoztunk volna egymással. Hálásak leszünk továbbá Istennek, hiszen a Szentlélek az ő akarata szerint irányította a szívünket, hogy megéri elmennünk a Ferenc pápa által bemutatott szentmisére.
Szabó Tamás
A pár megjegyzése: Szeretnénk bátorító szavakat adni azoknak, akik még keresik életük párját – biztatni őket, hogy bármilyen program, találkozás vagy szentmise előtt nyitott szívvel álljanak, mert sosem tudhatják, mikor küldi melléjük Isten a számukra igazi személyt. Mi sem gondoltuk, hogy épp ott és akkor találunk egymásra – hogy az Úr egy közös életet szánt nekünk.