A szomszéd szoba című filmben Pedro Almodóvar rendező az eutanázia kérdését járja körbe, és végül a halál szándékos előidézése mellett teszi le kézjegyét. Szomorú és lehangoló film, nyíltan ellene megy a biblikus tanításnak, miszerint az ember az életét Istentől kapta, és ezért csak Ő veheti el.
A történet két főszereplője Ingrid (Julianna Moore) és Martha (Tilda Swinton) közeli barátnők voltak fiatalkorukban, később megszakadt a kapcsolatuk, és már csak akkor találkoznak egymással, mikor Martha rákbeteg. A harmadik stádiumú méhnyakrákban szenvedő hölgy úgy dönt, hogy nem vállalja a további kezeléseket, hanem inkább a halált választja, és Ingridet kéri meg arra, hogy legyen mindeközben a mellette levő szobában. Kibérel egy erdei luxuslakást, itt várja a megfelelő pillanatot a feketepiacon beszerzett eutanázia-tabletta lenyelésére.
Az eutanázia támogatói az önrendelkezéshez való jogra szokták felhívni a figyelmet. Ezt a film készítői is megteszik. Pedig a halálhoz való jog az önrendelkezés jogához kapcsolva ellentmondásos gondolat. A halál az ember összes jogának végét jelenti.
Az ember legfontosabb tulajdona az élet, és csak ebben a keretben beszélhetünk a többi jogáról.
Az eutanázia során az ember kétségkívül elveszti az önrendelkezéshez való jogát.
Martha a betegsége miatt nem tudta már olyan jól érezni magát mint korábban, mikor még nagykanállal habzsolta az életet. Ezért akar a halálba menekülni. Itt megfigyelhető egy fontos szempont: ha a saját élvezeteink alkotják az élet céljának alapját, akkor minden, betegség vagy fogyatékosság miatti korlát megsemmisíteni látszik az élet értelmét. A mai ember nehezen tudja elfogadni, hogy a gyengeség és a szenvedés hozzátartozik az élethez. Pedig szerves része.
A biblikus álláspont az, hogy az ember élete szent, és sérthetetlennek kell lennie, mert Isten a saját képmására alkotta az embereket. Az élet ajándék. Ezt az ajándékot csak Istennek, az életadónak van joga elvenni.
A keresztény emberkép szerint a halál nem emberi jog, hanem ellenség.
„Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.” (1Kor 15,26)
A betegség megfoszthatja az embert élvezetektől, jó kedélyállapottól, de a halál elveszi mindazt, ami e halandó élethez kapcsolódik. Az ember örök lény. A halál nem végtelen alvásba nyíló ajtó (ahogyan ezt a film sugallja), és nem is az a pont, ahol véget ér a szenvedés. Az embernek a halála után számot kell adnia Isten előtt. Az eutanázia, avagy kegyes halál eltávolítja az embereket a kegyelem korából.
Keresztényként tudhatjuk, hogy Isten nem hűvösen figyelte a szenvedő emberiség pusztulását, hanem emberré lett, aki egy közülünk. Jézus, Isten Fia, aki emberré lett, Isten válasza az emberiség örök kérdésére a szenvedés és a halál valóságát illetően. Bízhatunk benne, amikor ijesztő félelmekkel, nyomorúsággal, betegséggel, sőt a halállal kell szembenéznünk. A Zsoltárok könyvében azt olvassuk: „Isten a mi szabadító Istenünk, az Úr, a mi Urunk, kihoz a halálból is.” (Zsolt 68,21)
II. János Pál szavaival zárom soraimat:
„… kortárs kultúránkban jelen van a prométeuszi magatartás, ami arra készteti az embereket, hogy azt gondolják, ellenőrizni tudják az életet és a halált, ha magukhoz ragadják a saját magukkal kapcsolatos döntéseket.”
Tehát ebben az esetben a gőg, az Isten előtti elbizakodottság az, ami uralja az ember szívét. Nem szabad bitorolnunk az Istent megillető jogokat. Ehelyett hagynunk kell, hogy Isten Isten legyen a maga egyedi méltóságában és hatalmában, mi pedig alázzuk meg magunkat előtte, és dicsőítsük Őt.
Muzslai-Bízik Bencze
hirdetés
