1849. október 6-án végezték ki a tizenhárom aradi vértanút. Önzetlen hivatástudatban szolgálták hazánkat, mártírhaláluk záloga a mi életünknek is. Az 1848-1849-es szabadságharc alatt elesettek, és az utána kövekező időkben emigrációba kényszerült, börtönben tengődő őseink szellemének emléke legyen példa előttünk! Hogy „szemükben biztatás vagy vád” vegyül, mikor letekintenek ránk, csak rajtunk áll, viseljük méltóképp sorsunkat, ahhoz az eszméhez, szellemi örökséghez hűséggel, amiért ők készek voltak életüket adni. Fel kell nőnünk ahhoz a feladathoz, hogy magyarnak teremtett bennünket a Jóisten.
Az Aradon kivégzett katonaemberek utolsó mondatai, kivégzésük előtti napjai, órái, körülményei fennmaradtak az utókor számára. Kivégzésükre várva búcsúleveleket fogalmaztak családjaiknak és fohászkodtak a Mindenhatóhoz. El sem tudjuk képzelni ezt a lelki és mentális megterheltetést: a búcsút zokogó feleségeiktől, gyermekeiktől, az aggodalmat Magyarország további sorsa felől, a zárkák magányában, kínzó gondolatok között töltött időt, a halál közeledését ártatlanságuk teljes tudatában.
A bitófa árnyékában utoljára kiejtett szavaikból, végső sóhajaikból tükröződik mély, igaz hitük, és véghetetlen hazaszeretetük.
A mártír tisztek, tábornokok többségét kötél általi halálra ítélték, néhányat közülük agyonlőttek. A kivégzések hajnalban kezdődtek, Haynau kegyetlenségét jól példázza, hogy végig kellett nézniük egymás haláltusáját. Pöltenberg Ernő volt az első, Kiss Ernőnél pedig háromszor hibázott a kivégzőosztag: csak a vállát érték a golyók, végül közvetlen közeről lötték agyon. Török Ignác „megkönnyítette” a hóhér dolgát, az akasztás megkezdése előtt szívrohamot kapott. Láhner György halála közvetlenül a születésnapjára esett. Damjanich János a börtönben katolikus hitre tért, megvallotta hitét, gyónt és szívszorító imát fogalmazott. Knezich Károly beszélt a legkevesebbet, magábafordult, folyamtosan imádkozott, fivére ellene, a császári seregben szolgált. Nagysándor Józsefnek még volt ereje és bajt jóslón odaszólt a hóhérnak: „Ma nekem, holnap neked.” Vécsey Károlyt – saját, császárhű családja kérésének eleget téve – utolsóként akasztatta fel Haynau, hogy példát statuáljon „a család szégyenén”, akinek így már nem volt kitől elbúcsúznia, csak odalépett Damjanich holttestéhez, és kezetcsókolt bajtárásnak. Schweidel József pedig azzal a feszülettel lépett a hóhér elé, melyet mindig magánál tudott csatáiban, és ezt kérte a minorita atyától: „Kezeim között akarom tartani s vele meghalni, s ha már meghaltam, ne irtózzék kezeim közül kivenni s aztán majd fiamnak átadni.”
Holttesteiket közszemlére tették, majd a Vesztőhelyen és az aradi vár sáncában jelöletlenül földelték el őket.
Az aradi tizenhármak utolsó szavai:
Lázár Vilmos
„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófa tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”
Gróf Dessewffy Arisztid
„Tegnap hősök kellettek, ma mártirok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”
Kiss Ernő
„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.
Schweidel József
„A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”
Pöltenberg Ernő
„Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni.”
Török Ignác
„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”
Láhner György
„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”
Knezich Károly
„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény, és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat!”
Nagysándor József
„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”
Gróf Leiningen-Westerburg Károly
„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”
Aulich Lajos
„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok! Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik ezt a szolgálatot.”
Damjanich János
„Azt gondoltam én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az első voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!”
Gróf Vécsey Károly
„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”
Gloria Victis! Dicsőség a hősöknek!
Gál Petra Júlia
hirdetés
