2024. 08. 19.

Tized, avagy fizetésünk „zsengéje”

Keresztény körökben gyakran téma az adakozás, az alamizsna és a tized. Kicsit talán össze is tudunk zavarodni a fogalmak között. Ennek kapcsán szeretnék megosztani 3 gondolatot, ami megerősödött bennem az elmúlt 9 hónap bibliaolvasása során.

Több helyen is ír az Ószövetség a tizedről, melyet az Úrnak kell adni, hogy papok és a leviták ebből mutassák be a különböző áldozatokat a sátornál vagy a templomban. Ennek jó része végül a leviták megélhetését szolgálta, hiszen amikor felosztották az ígéret földjét, Lévi törzse nem kapott részt, róluk a népnek kellett gondoskodni. (MTörv 18.1-8) Az ő feladatuk volt az Úr szolgálata. (Ennek mintájára sok közösség, gyülekezet most is maga tartja el a lelkészét, lelkipásztorát.) Az emberek a terményeik, állataik tizedét mintegy hálából, jó illatú áldozatként adták az Úrnak. Ez kapásból nagyon fontos szerintem, hogy az emberek

hálából adták a tizedet. Nem a kötelesség motiválta őket elsősorban, hanem a hála, amit a Lélek indított bennük Isten jósága miatt.

A Krónikák könyvében szerepel, hogy Hiszkija király idején nagy megújulás volt, amikor visszatértek Istenhez, lerombolták a bálványokat és elkezdték megadni ismét a tizedet az Úrnak. (2Krón 31.5-6) „…Izrael fiai bőségesen megadták a zsengét a gabonából, a mustból, az olajból, a mézből és minden mezei terményből. Bőségesen behozták a tizedet is mindenből. […] amelyeket az Úrnak, az ő Istenüknek szenteltek.„ Izrael fiai bőségesen adtak. Hála töltötte el a szívüket, ismét felé fordultak és nem volt számukra kérdés, hogy köszönetet mondjanak neki ilyen formán is. Olyan jó volna ezzel a szent buzgalommal, őszinte hálából adni a tizedet.

Fotó: Dreamstime

A Biblia az örömteli adakozásnál sem áll meg. Amikor a tizedről beszél, ami saját bevételeinket nézve is jelentős összeg, nemcsak egyszerűen egy tizedet kér, hanem az első tizedet. (MTörv 18.4) „…add oda gabonád, borod és olajod első termését, nyíráskor pedig juhod első gyapját” Más fordításokban úgy fogalmaz, hogy a terményed zsengéjét, vagyis a legfrissebbet, a legelsőt. Aki nem fizet tizedet, annak meglehetősen sokkoló lehet, ha belegondol, hogy az aktuális költségvetéséből le kellene faragni valahogyan 10%-ot, hogy tizedként odaadhassa, ráadásul nem a maradékból, hanem máris a legelején, amikor még azt sem tudjuk mi mindenre kell majd költeni. A férjemtől és tőlem is sokszor kérdezték már, hogy ezt hogyan lehet kivitelezni. Hogyan lehet ekkora összeget nélkülözni hónapról hónapra? Számunkra éppen ez a „zsenge”, az első rész jelenti a megoldást. Rögtön a fizetés után kifizetjük a tizedet az Úr céljaira. Azzal a pénzel nem is számolunk sajátunkként. Egyik hónapról a másikra nyilván ezt nehéz meglépni, de fokozatosan növelve az összeget el lehet érni, vagy egy fizetésemelésnél is könnyebb ezt elkezdeni. De ezek csak gyakorlati dolgok. Számomra sokkal fontosabb üzenet, hogy

az elsőt adjuk Istennek. A legjobbat. A legszebbet. Mert ő az Isten. Mert számomra élő dolog, hogy ő Szent és Mindenható.

Kapcsolatban lehetek vele és az élő, közvetlen kapcsolatomból fakad, hogy ő az első számomra az anyagiak terén is.

A harmadik gondolat már távolról kapcsolódik a tized témájához, inkább az előbbi „zsengéhez”, ami számomra a fontosságot jelzi. Ahogy a tizednél rendszeresen hangsúlyozza az Írás ezt az elsőbbséget, ezt a kiemelt fontosságot, ami Isten istenségéből fakad. Úgy fordított irányban is megvan ez az elsőbbség Isten gyermekei iránt. Pál írja a Római levélben, hogy az egész világ, benne azok is, akik a „Lélek zsengéjét kapták” (Róm 8.23) vajúdva várják Isten dicsőségét. Ismét itt van ez a szó, de itt Isten irányából. Úgy tűnik, Isten számára is megvannak azok az emberek, akik a Szentlélek ajándékaiból a zsengét, a frisset, az elsőt kapják.

Isten számon tartja tehát azokat, akik vele kapcsolatban vannak, akik megtértek, hiszen nekik adja a Lélek zsengéjét, önmagából az „elsőt”.

Számomra fantasztikus ez az összefonódás, ez az egymásra mutatás, mely az Ószövetségben az embertől mutat az Isten felé, majd a megváltás után Istentől jön az ember felé. Ebbe a szeretet-körforgásba jó belekerülni. Ebben a körforgásban valóban jókedvű adakozók (vö. 2Kor 9.7) lehetünk, bőséggel, örömmel és hálával adhatjuk a tizedet az Úr szándékára.

Lábánné Hollai Katalin

Borítókép - Fotó: Dreamstime
Blog Lábánné Hollai Katalin
hirdetés