Megdöbbentő tények és hasznos tanácsok hangzanak el a párkapcsolatokat és a szexualitást boncolgató Lélekutakon című műsor új adásában, amelyben Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, főiskolai tanár beszélgettek.
Mi az alapvető küldetésünk? Tényleg kapcsolódásra lettünk teremtve?
Uzsalyné Pécsi Rita: Mindenképpen ez az ember legmélyebb ösztöne, vágyódása. Mindenkiben kicsi gyerekkorától kezdve dolgozik ez a biológiai, pszichés, szellemi vágyakozás, hogy kapcsolódj, mert kapcsolódni jó. Jó érzésekkel jár, hihetetlen jó hormonális, valamint egészségvédő hatása van.
Társas lények vagyunk, és a kapcsolódás megvonása nagyon sok negatív következménnyel jár, akár fejlődési következményekkel, megrekedéssel, illetve sok rejtett és nagyon hosszan tartó következménnyel. Vagyis kapcsolódásra vagyunk teremtve. Nagyon sok olyan érdekes megfigyelése van a jelenkori tudománynak, hogy a testünk is mennyire lök és késztet a másik ember felé, és hogy milyen nehéz az, amikor nem tudunk kapcsolódni, amikor elszigeteltségben élünk, vagy falakat emelünk.
Bagdy Emőke: Emberként élni annyi, mint kapcsolatban lenni – ezt Gyökössy Endre pasztorálpszichológus és teológus mondta gyakran.
Az élet maga a kapcsolat.
Úgy vagyunk mi emberi lények teremtve, hogy a fogantataásunk első pillanatától nem vagyunk egyedül. Édesanyánk hordoz, aztán megszületünk, majd később ráébredünk arra, hogy az édesanyánk különálló személy. Közben átéljük azt is, ami örök hiányként bennünk van, hogy a másik nem én vagyok, és ettől kezdve van bennünk az a sóvárgó vágy, hogy legyek valakié, hogy tartozzam valakihez – ez teljesen alapvető. A kapcsolataink alapmintája tehát az édesanyával való kapcsolat. Vele tapasztaljuk meg, milyen szimbiózisban lenni valakivel, és az egyesülésnek ez a fajta vágya visszatér akkor, mikor rátalálunk arra a párra, akiben újra megéljük, hogy egyek vagyunk. A kettőből egy lesz a szerelemben, majd pedig ebből az egységből ki tud bontakozni az új élet.
Miben mutatkozik meg a nő és a férfi különbözősége, és hogyan tudnak egymással harmóniában élni?
B.E.: Nagyon különbözők vagyunk, hála Istennek, hiszen minél inkább különbözők vagyunk, annál tökéletesebb ki tudjuk egészíteni egymást. Minden sejtünkbe belemegy az őstudás, amit hoztunk magunkkal. Minden sejtünk mindent tud a nagy egészről. Ugyanúgy, ahogy a petesejtben, a hímivarsejtben ott van a jövendő kis emberpalánta.
Hatéves korig egyébként nincsen különbség az agyi fejlődésben a fiúk és lányok között, mert a jobb agyféltekével, érzelmi aggyal dolgozunk mindannyian ebben az időszakban döntően. De hatéves korra már megtörténik a pályáknak az a fajta elkülönülése, ami a fiúgyereknél máshogy megy, mint a lányoknál. A fiúgyereknek XY kromoszómája van, ő megkapja a tesztoszteron hormont, ott van benne máris egy kis erő. Minden pici sejtben az az üzenet, hogy te hivatott vagy valami többre, ez a küldetést is magába foglalja.
Az, hogy férfinek születtél, azt jelenti, hogy neked van egy feladatod az életben. Nem csinálhatja meg senki más, csak te.
A nőknek is van persze feladatuk, de más a funkció, más a küldetés. A férfi csinálni akar valamit, alkotni akar. Az alkotás impulzusa ott van a sejtjeiben, mondjuk felépít egy házat, ültet egy fát, felneveli a gyerekeit. Mindig épít, védelmez, mindig meg kell teremtenie valamit. A mai világ megpróbál zavart kelteni és uniformizálni ezt az alapvető különbséget. Valójában nem tudják uniformizálni, mert a férfi és a nő mindig különböző.
P. R.: Akiknél vannak kisgyerekek, biztosan érzékelik, hogy nagyon kis kortól kezdve felébred az azonosulási vágy, hogy olyan vagyok-e, mint apa, vagy olyan, mint anya? Éppen ezért nagyon nagy szükségük is van a gyerekeknek férfias férfiakra, nőies nőkre; olyanokra, akikhez érzelmileg is tudnak kapcsolódni, és így tudják követni a mintájukat. Nagyon fontos folyamata a társas lénnyé való kibontakozásunkban, hogy gyermekkorban ezt meg tudjuk-e kapni, és ez nem ellátás, nem ügyintézés, nem iskolába való beíratás, hanem ez azon áll vagy bukik, hogy van-e olyan személy, akinek ő fontos, aki ott van a közelében, aki visszatükrözi azt, hogy de jó, hogy vagy, de jó, hogy lány vagy, de jó, hogy fiú vagy, de jó, hogy ilyen vagy. Sajnos ez kevés személlyel történik csak meg, és
később szenvedünk felnőttként, hogy szeretnénk kapcsolódni, és minden sejtünk ösztönöz erre, de nem tudunk.
Pál Feri atya mondja sokszor, hogy a SOTE-nek volt egy kutatása, eszerint a magyar felnőtt lakosság 60 százaléka kötődészavarokkal él.
Hogyan tudunk felkészülni a szerelemre? Hogyan lesz az „Én”-ből végül „Mi”?
B.E.: Az embernél nagyon döntő, hogy érzelmi rugókon indul el a szerelem, és az álmodozás, a találkozások elképzelése. Ez egy érlelődési idő. Érik a személyiség, a szerelemben és a sóvárgásban is. Arra érik, hogy fantáziálja, hogy ő hogy fog tudni majd találkozni azzal a valakivel. És akármilyen remek férfi példányról van szó, aki bátor, aki jó mintát hoz az apjától, ez a személyes érlelődés hozzátartozik, hogy a szerelmi kötés létre tudjon jönni.
Két én találkozik a szerelemben, két nagybetűs egó. Mi történik? Amikor a kettő egymást ilyen módon szerelmi élményben megközelíti egymást, akkor az én és a te lesz a mi. Amikor egymásra találunk a szerelmünkkel, lesz olyan, amiben még mindig ott van az én egóm, meg ott van a másiknak is az egója, és megy a megküzdés, a harc azért, hogy egyensúly legyen. A viták sorra arról szólnak, hogy melyikünknek van igaza: az egók küzdenek egymással. De ha elérjük ezt az illeszkedést, összecsiszolódást, akkor fontos, hogy hogy újra egységben legyünk, beszéljünk a közös tervekről, közös célokról.
Ma nagyon le van csupaszítva a szexualitás a testiségre, a mélyebb dimenzióit pedig nem mindig látjuk meg. Mit lenne fontos észrevennünk?
P.R.: A kiteljesedő szexualitásnak legalább 4 dimenziója van. A szellemi dimenzió, hogy egymásra találunk, közös érdeklődés, intelligencia van bennünk. Az erotikus vagy lelki dimenzió a kapcsolódást jelenti, a gyengédséget, de még nem testi szinten – ennek sajnos manapság nincs meg a kultúrája. A harmadik dimenzió a testi, amely ideális esetben csak akkor jön létre, ha az első két dimenzió betöltődött, vagyis sokat beszélgettünk, kapcsolódtunk egymással. A negyedik pedig a spirituális dimenzió, amikor mindezt ajándéknak éljük meg: ajándék vagy számomra és én is ajándék lehetek neked; s ezzel beilleszkedünk egy nagyobb egészbe, egy nagyobb jóba. Mind a négy dimenziónak működnie kell a jól működő, élettel teli szexualitásban. A testi dimenzió nagyon hangos, de tudnunk kell, hogy amikor ez elkezd dübörögni, akkor a többi dimenzió elhallgat kicsit, ami természetes, ugyanakkor vigyázni kell, hogy őrizzük a lelket, így nem merül ki idejekorán a kapcsolat.
B.E.: Az egymásra hangolódás rendkívül fontos a szexualitásban, gondoljunk csak arra a példára, hogy egy hegedűt is behangolnak, mielőtt játszani kezdenek rajta. Vagy ott van az állatvilág: a hímeknek rengeteget kell küzdeniük, mielőtt elérik a beteljesülés pillanatát a nősténnyel.
Fontos, hogy a fiúk ne szokjanak le az udvariasságról, romantikus udvarlásról, mert ez igenis fontos a nőknek.
A feminizmus persze igyekszik elhitetni a nőkkel, hogy ezeket nem jó elfogadni. Hallottam egy történetet, hogy a férfi kinyitotta a taxi ajtaját a nőnek, mire az ráripakodott, hogy „egyedül is ki tudom nyitni, nincs szükségem a segítségedre!”. Ez tragikus, mert így magunkat fosztjuk meg a gyengédségtől, törődéstől. Nagyon nehéz világban élünk, nekünk egy ellenkultúrát kell képviselni, mert a normalitás határai ma nincsenek kimondva, minden labilissá vált. Ha az érzelmi életet legyaluljuk, akkor az emberségünk szenved csorbát.
hirdetés
