A Yeshua/Our God reigns (Jézus/Istenünk uralkodik) című dicsőítődal szövege csupán néhány sorból áll, legfőképp Jézus nevének ismétléséből. Nem is kell, hogy ennél több legyen, hiszen van, hogy pont arra van szükségünk, hogy kevés beszéddel mindent elmondjunk.
Meredith Mauldin és Sean Feucht számát hallgatva valahogy az a hasonlat jut eszembe, hogy Isten szava olyan, mint az esőcsepp, lelkünk pedig a föld. Sok cseppnek kell lehullania ahhoz, hogy a földet beáztassa. Az alábbi dicsőítődal szövege csupán néhány sorból áll, legfőképp Jézus nevének héber nyelven való ismétléséből. Ahogy mi is éneklünk, ismételgetjük Megváltónk nevét, egyre inkább az ő szent jelenlétébe kerülhetünk. Ez a dal tökéletesen bemutatja, hogy olykor nem hosszú imákra, nehézségeink és kéréseink felsorolására van szükség. Természetesen ennek is van helye. De
van, hogy úgy tudunk leginkább kapcsolódni az élő Istenhez, hogy csak azt ismételgetjük: Jézus, Jézus.
Így lelkünk nem mással, mint az Ő szent nevével itatódik át; a névvel, amelyben erő van.