2023. 05. 31.

„Muszáj bíznunk egymásban”– így készülnek New Brunswick-on a Magyar Napra

A New Brunswick-i Magyar Nap nemcsak a szervező város, hanem Észak-Amerika, sőt, egyesek szerint egész Amerika legismertebb magyar rendezvénye. Ez nyilván attól is függ, milyen szempontból vizsgáljuk azt: hány szervezet vagy személy kapcsolódik be a szervezésbe, hányan vesznek részt rajta, hány árus és szolgáltató van jelen, hány töltött káposzta/pecsenye/kolbász/csirkepaprikás/kalács/palacsinta készül vagy fogy el, mekkora a haszon. Ezek a számok évről évre változnak, de egy biztos: 1973 óta majdnem minden évben megrendezik, és a legtöbb környékbeli magyar civil és egyházi szervezet, kisvállalkozás hetekig (hónapokig, vagy akár egész évben) erre az eseményre készül. A Magyar Nap eredetileg gasztronómiai esemény volt, de ma már egyre inkább közösségépítő és kulturális (hagyományőrző- és ápoló) funkciója is van. Ugyanakkor fontos szempont az is, hogy egyes szervezetek számára az ekkor szerzett bevétel egész éves költségvetésük jelentős részét teszi ki, tehát ettől a rendezvénytől függnek éves programjaik, akár sorsuk is. A közös cél az, hogy ezen a napon mindenki megélhesse magyarságát, a nem magyar származású vendégek pedig megismerkedjenek a magyar konyha ízeivel és a magyar népi kultúra gazdagságával.
 Antal-Ferencz Ildikó kulisszák mögötti riportja.

A hagyományosan június első szombatján zajló, így idén június 3-ra eső 46. Magyar Nap gyakorlatilag minden korábbi New Brunswick-i riportom kapcsán szóba került, sőt már cserkészgyermekeim is úgy beszélnek róla, mintha az év legfontosabb eseménye lenne (valójában az is), így nagyon várom, hogy személyesen is megtapasztaljam. De mivel engem nemcsak a bizonyára látványos végeredmény érdekel, hanem az is, ami előtte és a háttérben zajlik, megkerestem a helyieket, hogy a kulisszák mögé is bepillanthassak. Az első nehézséget annak kiderítése okozta, hogy kikkel is lenne érdemes beszélgetnem. Ugyan létezik egy szervező bizottság és minden résztvevő szervezetnek van hivatalos vezetője, de egyúttal minden munkafolyamatnak általában külön vezetője is van, akik pontosan tudják, mi kell ahhoz, hogy a több ezer töltött káposzta, többszáz pecsenye és kolbász, kalács és palacsinta elkészüljön egy-egy helyen. Ennyi embert viszont képtelenség végigkérdezgetni, így végül a legfontosabb szervezetek és munkafolyamatok néhány képviselőjét, illetve vezetőjét kerestem meg azzal a tudattal, hogy még rengetegen vannak, akik önkéntes szervezői vagy fizikai munkája nélkül nem tudna megvalósulni ez a megarendezvény. (Remélem, hogy nem sértek meg senkit, akit nem állt módomban megszólaltatni.) Az önkéntesség említése nem véletlen:

itt mindenki önkéntes, a szervezőktől a konyhásokon át a takarítókig; azért, hogy az árusításból származó teljes bevételt az egyes magyar szervezetek működésére tudják fordítani.

A második nehézséget a kiválasztottak elérése jelentette, mert bár az előkészületek látható része csak a Memorial Day állami ünnepen (egy héttel a Magyar Nap előtt) kezdődik, de a legtöbb szervező – a saját jövedelemszerző munkája mellett – már hetek óta nyakig ül a táblázatokban és a telefonálásban, hogy időben biztosítva legyen a kellő emberi, tárgyi erőforrás. Két nap alatt végül nyolc, elfoglaltsága ellenére készségesen válaszoló szervezővel sikerült beszélnem, izgalmasan változatos képet kapva a rendezvény szervezésének sokféle aspektusáról.

Egyházi múlt és jelen

De még mielőtt a részletekbe belemerülnénk, először egy rövid történeti visszatekintés. Juhász Imre atya még tavaly mesélte nekem: a nagy főzés ötlete Fűzér Julián atyától származik, aki a hetvenes években templomfelújítás céljára kereste a pénzgyűjtés lehetőségét. Akkoriban a Szent László Iskolának volt egy nagy konyhája, a rendezvény idejére lezárták az iskola és a templom közötti utcát (Plum Street), és utcai fesztiválként rendezték meg a Magyar Napot. Az esemény annyira sikeres volt, vagyis annyi bevételt hozott, hogy gyorsan hagyomány lett belőle, amihez a többi magyar intézmény is csatlakozott, és immár a teljes, régen magyar utcának számító Sommerset utcát lezárták és felvonulással, zenés-táncos programokkal színesítették az árusítást, amit idővel már nemcsak a helyi szervezetek, hanem más árusok is végezhettek. A Szent László magyar katolikus templom papja mosolyogva hozzátette: a kezdetekre mindenki másképp emlékszik. Azt viszont már szomorúan mondta: szerinte ma már egyre inkább arról szól, ki mennyi pénz gyűjt össze. Éppen ezért ő hivatalosan nem is vesz részt a szervezésben, de sokat segít másoknak, például bekeveri a lángos tésztát, elkészíti a kolbászt. Amikor visszakérdeztem, miért is ódzkodik ettől, hisz Amerikában nagyon népszerű az eseményhez kötött pénzgyűjtés („fundraising”), így válaszolt: igen, erre valóban nagy szükség van, hiszen itt nincsenek állami támogatások az egyházak és az ilyen rendezvények számára, amit pedig a magyar templom kap(na), azt a plébániai összevonások óta elveszik (elvennék), így ő továbbra is inkább csak a főzésben segít, annak aki kéri. Viszont a délután öt órás magyar szentmise a program szerves része, a klubban tartott gála és a múzeumban rendezett esti koncert között. Mint mondta, a misén sajnos jelentős létszámnövekedést nem tapasztalt más misék átlagos résztevőjéhez képest.

hirdetés

A reformátusok viszont intézményi szinten és aktívan részt vesznek a Magyar Napon, már a kezdetektől fogva: ők a mára háromra csökkent főszervező/finanszírozó szervezet egyike, a cserkészek és a klub mellett. Nt Ötvös Zsolt lelkész kifejtette: a gyülekezet célja a rendezvény kapcsán nagyrészt a jótékonyság, hiszen a hívek közös munkájával elkészített ételek (mint például töltött káposzta, pecsenye és kolbász, gulyásleves, paprikás csirke, diós-mákos kalács, palacsinta és egyéb sütemények) eladásából származó bevételt a gyülekezet működésére fordítják. De ugyanilyen fontos számukra a kulturális programokon való részvétel is: udvarukon nemcsak a gyülekezethez tartozó művészek lépnek fel, mint például Rozs Ildikó énekesnő, hanem mások is, például a Connecticut államból érkező Valu Olivér énekes, az Életfa zenekar, a helyi Szilvafa tánccsoport vagy a washingtoni Szikra banda (róluk részleteket később). Emellett minden évben szerveznek kiállítást, tavaly a magyar kastélyokról, idén a magyar hidakról, amelynek terme a templomon át közelíthető meg, így magát az épületbelsőt is megtekinthetik az érdeklődők. Mivel a református gyülekezet kétnyelvű (nemcsak itt, hanem más amerikai városokban/államokban is): a másod-, harmadgenerációsok közül sokan már csak törve, vagy egyáltalán nem beszélik a magyar nyelvet, gyakori a vegyes házasság és nem magyar származású híveik is vannak, de ők is ugyanolyan aktívan kiveszik a részüket az előkészületekből, mint a magyarul beszélők. Az előkészületekben (melyek nagyságrendjét mutatja a 7-8 ezer töltött káposzta – ebből sokat még a rendezvény előtt elvisznek a megrendelők, ahogy a kalácsok egy részét is –, 300 fontnyi pecsenye, illetve kolbász, a 2-3 nagy üstnyi gulyásleves) 10-25 fő vesz részt (a létszám az aznap éppen szükséges munka mennyiségétől és az illetők szabadidejétől függően naponta változik), a fesztivál napján segítők (sátrak felállítása, konyha, árusítás, stb.) száma pedig 25-30 fő, de néha többen is. Utóbbival kapcsolatban érdemes tisztában lenni azzal, hogy többségük nem sokat vagy semmit sem lát magából a rendezvényből – ahogy ez a többi szervezet esetében is történni szokott.

„Soha nem láttam a gyermekeimet fellépni”

A cserkészek konyhájáért felelős Kovács Zsuzsa így fogalmazott: „soha nem láttam a gyermekeimet fellépni, amióta jó pár éve viszem a konyhát, mert onnan aznap ki sem látok”. Amikor visszakérdeztem: akkor mégis miért vállalta, röviden elmesélte, hogyan kerültek tíz évvel ezelőtt a cserkészekhez. Ennek legelső pillanata az volt, amikor a 2,5 éves kisfia a New York-i (akkor még működő) Szent István római katolikus templom Mikulás ünnepségén meglátta a cserkészeket és közölte, hogy ő is közéjük szeretne állni… Szintén emlékezetes számára a 2015-ös Jubileumi (Jubi) tábor, ahova elhívták segítőnek (amit nem szoktak, hogy a szülők ne a gyerekeikkel legyenek elfoglalva, és azok se velük), és azóta „fejest ugrott a közösségbe”, pontosabban annak konyhájába, koordinálva a nagyobb főzéseket, így a Magyar Napot is. Hogy ez mit jelent? Az előző évek tapasztalata alapján lezajló tervezés utáni bevásárlást, előkészítést, dobozolást, illetve aznapi frissen sütés-főzést. Mindezeket

évek óta összeszokott szülői kisközösségek végzik önálló csapatmunkában, van például a 800 adagot készítő „kolbászcsapat”, a 3000 adag töltött káposztát és 100 adag káposztás tésztát készítő „káposztacsapat”.

A másik konyhafelelős, Zajácz Sanyi felügyeli a 800 adag pecsenye sütését, a 300 adag csirkepaprikás és a 100 adag halászlé elkészítését. A cserkészház konyhájában készül a meggyes süti is, csak a palacsintát készítik el otthon a szülők. Önálló és önjáró csapatot alkotnak a lángososok, a sörkertet és a fröccsteraszt működtető szülők is. Utóbbiak a templom parkolójába települnek (ahol egy focimeccs döntőjét is meg lehet majd nézni kivetítőn), a többiek a cserkészházban és annak környékén árulnak. Zsuzsa azt is elárulta, hogy gyermekei lassan felnőnek és elhagyják a cserkészetet, így bármennyire szereti is ezt a munkát, aktívan keresi utódját erre a feladatra.

A cserkészek fellépéséről Varga Chilla csapatadminisztrátor mesélt, kiemelve az angol nyelvű programból a „sing-along performed by Hungarian Scouts” elnevezésű, tábortűzi hangulatot idéző színpadi éneklést, a cserkészvezetőkből álló Regős tánccsoport fellépését (több helyszínen is), és a cserkészház által vendégül látott fellépőket: a náluk gyakorló Szilvafa néptáncegyüttest, a kanadai Kossuth Együttest, az Életfa zenekart és a New York-i Holdvilág bandát (róluk is többet később). Amikor a szülők egyre nehezebb mozgósításáról és a munkafolyamatok koordinálásáról kérdeztem, Chilla így válaszolt: „A Magyar Múzeum a munkahelyem, de a cserkészet a szívem, nagyon szeretem őket, és azt gondolom, hogy mások is így vannak vele: aki egy hétig önkéntesen segít a Magyar Nap létrejöttén, ugyanígy kell érezzen, különben nem tenné. Mivel nagyon sok emberről és rengeteg munkáról van szó, egy személy nem is tudná átlátni, muszáj bíznunk egymásban”.

Amikor a munkahelyéről, a Magyar Nap létezésében kulcsszereplő American Hungarian Foundationről (AHF) és az általa működtetett Magyar Múzeumról kérdeztem, elmagyarázta: az AHF-nek három feladata van: a múzeum, a könyvtár és az archívum működtetése; ezért a szervezet (tevékenységük és célcsoportjuk okán) legalább annyira amerikai, mint amennyire magyar; sokkal inkább, mint például a hasonló nevű klub. Ezért ők egyeztetnek a rendezvény kapcsán a különböző városi szervekkel (mint például a rendőrséggel), ők kötik a biztosítást, intézik a mobilvécéket és a színpadot – azaz övék a rendezvény szervezésének teljes felelőssége. A szervezés ezért náluk már gyakorlatilag az előző évben elkezdődik, hogy aztán az adott év elején „felpörögjön”. Emellett ők is részt vesznek az eseményen: az udvarukban cukrászda üzemel és néhány fellépésnek is helyet adnak (a Regős csoportnak, Tamás Bulla énekes-gitáros, helyi fiatal előadónak és a Holdvilág bandának), továbbá a nap csúcspontját jelentő esti programnak (hivatalos neve: Twilight Concert), ahol idén Pély Barna lesz a meglepetés vendég. Az épületben a most debütáló, audioguide-dal felszerelt állandó kiállítás mellett két időszakos kiállítás is megtekinthető majd: az egyik Frank Csóka amerikai magyar képzőművészről, a másik egy magyarságról szóló „#tellmeyouareHungarian” fantázianevű közösségi kiállítás lesz. Idén könyvkiárusítást is rendeznek, a múzeum több példányban meglévő könyveiből.

„Magunkért, de másoknak csináljuk”

A szintén nagy múltú Magyar Amerikai Atléta Klub – Kulturális Központnál (HAAC) több szervező is van, ami nem feltétlenül egyszerűsíti a dolgokat (nemcsak az enyémet, az övéket sem), így két, különböző generációhoz tartozó képviselővel is beszéltem. Az egyik az idei szervezésben aktívan részt nem vevő, de 10 évig pénztáros, alelnök, majd elnök; 20 évig a klub felnőtt és gyermektáncegyütteseit vezető (maga is néptáncos) Bott-Varga Denisa, aki több szempontból (szervező, fellépő, szülő) is nagyon jól ismeri a Magyar Napot, amelyet szerinte a gasztronómiát illetően a szervezetek közötti barátságos versengés jellemez. Így nemcsak azt tudta fejből, hogy a klubnál melyik ételből mennyi szokott készülni (az önkéntesek számára csökkenése miatt idén mindenből jelentősen kevesebb), hanem segített rálátni arra is, melyek általában a Magyar Nap és konkrétan a HAAC szervezési nehézségei. Előbbivel kapcsolatban elmagyarázta: a környékbeli magyar családok többsége több magyar szervezethez is kapcsolódik, ezért érthető módon nem tudnak segíteni mindenhol, ahol szükség lenne rájuk; ráadásul önkéntes munkáról van szó, amit fizetett munkájuk mellett vagy helyett kellene elvégezniük. Már az sem könnyű szülői feladat, hogy a több helyszínen fellépő gyerekeiket kövessék, segítsenek nekik például az átöltözésben vagy a logisztikában, nemhogy az aznapi tennivalókat elvállalják – mégis sokan megteszik. Ennek kapcsán elmesélte, hogy sok évvel ezelőtt utolsó napos várandósan is végigrohangálta az eseményt (felügyelte a tánccsoportokat és a programok lebonyolítását), illetve később kisgyerekei zsebébe telefonszámmal ellátott cetliket tűzött, hogy ha elvesznének a tömegben, megtalálják egymást, mivel mindkét szülőjük önkéntes munkát végzett. A másik általános problémaként a beszerzések növekvő logisztikai nehézségeit és drasztikusan emelkedő költségét említette, amelyeket nem nagyon tudnak az eladási árakban érvényesíteni.

A HAAC szervezeti kihívásainak legfontosabbikaként célközönségük és az általuk szervezett események „háttérmunkásainak” elidősödését emelte ki, a covid alatt sok „kulcsemberük” kiesett – a covid minden szervezetet érintett, és azóta sem igazán tudtak magukhoz térni. Ehhez hozzájárult szerinte az az általánosan érvényes körülmény is, hogy az életmód változásával kiesett egy teljes generáció: a korábban ráérő fiatal nyugdíjasok gyerekei még dolgoznak és kisgyerekeket nevelnek, így nem érnek úgy rá, mint a szüleik. S végül megemlítette azt is, hogy a klub annak ellenére kevésbé tudja mobilizálni a szülőket, mint például a cserkészet vagy a magyar iskola, hogy ők adnak helyet a Mákvirág gyermek- és a Csűrdöngölő felnőtt tánccsoportok próbáinak; a szülők mégis aktívabban vesznek részt gyerekeik révén más szervezetek életében (bár a cserkészetnél is elhangzott, hogy a szülők aktivizálása egyre nehezebb). A magyar iskola viszont „csak” gyerekprogramok szervezésével és résztvevőként (verses-zenés összeállítással) szerepel, „felszabadítva” a szülőket más szervezetek segítésére  – mégis kevesen mennek a HAAC-be önkénteskedni. Denisa arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyébként üdvözlendő színpad számukra hátránnyal is járhat, hiszen így kevesebben jutnak el hozzájuk vásárolni és fogyasztani, a kiállítást vagy a gálaműsort megnézni – utóbbin korábban a „csilláron is lógtak”, még az árusokat is kiszorítva, tavaly viszont nagyot csökkent a vásárlók és nézők száma is. Elárulta azt is, hogy bár megérti és elfogadja, de nagyon sajnálja, hogy idén először elmarad a kezdetektől népszerű hagyományos utcai felvonulás is, elismerve, hogy az utóbbi években a klub ma már nem működő kórusának egyre idősödő tagjai sem tudtak részt venni rajta. Amiért viszont számukra igazán fontos lett volna ez a hagyomány: a menet általában annál a szervezetnél ért véget, amelynek abban az évben „ünnepelni valója” volt – ez idén a 110 éves HAAC lett volna.

Amikor ezen elgondolkodva rákérdeztem, hogy szerinte mennyire lehet összeegyeztetni az ünneplést és a készülődés számtalan anyagi és személyi nehézségét, azt válaszolta: nem könnyű, de muszáj, mert

a Magyar Nap lényege mégiscsak a magyar közösségépítés és a magyar kultúra, a hagyományok ápolása és bemutatása.

Ugyanakkor megerősítette, amit a többi szervezet képviselőitől is hallottam: azok, aki aznap reggeltől estig a helyszíneken dolgoznak, alig vagy nem tudnak részt venni az ünnepségen, sőt enni is alig jut idejük, amit ő így összegzett: „magunkért, de másoknak csináljuk”. Ugyanakkor a hivatalos műsor után hajnalig tart a cserkészházban a táncház, a klubban a diszkó, akkor tudnak mulatni a helyiek is – ha bírják.

Az elmondottakat – különösen az idősebb segítő hölgyek kiesését és szülők aktivizálásának nehézségeit – megerősíti Stumpf Marika is, aki több mint 30 éve szolgálja a közösséget, a HAAC első női elnöke is volt, és jelenleg, Denisa leköszönése után társelnökként Kovács Mózessel együtt vezeti a klubot (mindketten 70 év felettiek). A Magyar Nap szervezésében is aktívan részt vesz: napra lebontva részletesen elmesélte, sőt egy pillanatra meg is mutatta a táblázatot a tennivalókkal, a bevásárlástól a dobozolásig, illetve tálalásig, szomorúan említve, hogy a korábbi tízezer töltött káposzta helyett tavaly és idén már „csak” öt-hatezer készül(t), de a paprikás csirkéből, pecsenyéből és kolbászból is „csak” 300-500 adag. Marika elárulta azt is, hogy sajnos idén először nem tud jelen lenni sem az eseményen, sem az azt megelőző napok munkálatain (családi okok miatt el kell utaznia Magyarországra), de már a legtöbb munkafázis elő van készítve: egyenként felhívott és felkért, illetve rábeszélt minden segítőt, részletesen átbeszélte a különböző munkafolyamatok résztvevőivel a tennivalókat, lebonyolította a bevásárlást (fiatal és erős férfi segítséget igénybe véve) és elindította az előkészítést (a káposztalevelek leforrázását 10 asszonnyal), a továbbiakat pedig majd Mózsi bácsi felügyeli. Az aznapi feladatokkal és az ünneplésről való lemaradással kapcsolatban megjegyezte: ő soha nem sétált az utcákon és nem nézte meg az előadásokat az elmúlt 30 év alatt, de mindig javasolja a segítőknek, hogy két csapatban dolgozzanak: mindenki csak fél napot, hogy a nap másik felét az ünnepségen tudják tölteni – van, amikor sikerül; van, amikor nem, attól függően, hányan jelentkeznek. A legfontosabb a rugalmasság, különben mindannyian beleőrülnénk – összegezte nevetve.

Pénzügyek és programok

Ahogy egyre többet tudtam meg a háttérről, elgondolkodtam azon, hogyan és mennyire tud a rendezvény önfenntartó lenni. Az árusok ügyeit 15 éven át koordináló, kislány korától New Brunswick közelében élő Vajtay Gabi (aki még ma is sok mindent intéz) segített megérteni a teljes pénzügyi helyzetet: a rendezvény, vagyis az AHF várossal kapcsolatos alapköltsége (rendőrség, biztosítás, mobilvécék, színpad, stb.) 15-20 ezer dolláros nagyságrendű, amit muszáj kitermelniük ahhoz, hogy a magyar szervezetek bevételét ne fordítsák erre. Ehhez egyrészt szükség van a 100-150 dolláros bérleti díjat/helypénzt fizető árusokra, amelyek száma ma már megközelíti a hetvenet, jellemzően környékbeliek, és elsősorban nem főtt ételt, hanem például édességeket (mézeskalácsot, kürtős kalácsot, süteményeket, stb.), fűszereket, ajándéktárgyakat (ékszert, pólókat, stb.) árulnak, és immár vannak közöttük nem magyarok is, mint például az utcabeli mexikói étterem, aki rendszerint kitelepül ilyenkor. Továbbá szükség van a három támogató magyar szervezet mellett (amelyek ezért elsőbbséget élveznek az árusításnál a főtt ételeket illetően) további, nagyobb szponzorokra; ilyen például a helyi Magyar Bank, vagy a korábbi években a pittsburghi William Penn Association.

A gazdag programról Török Melinda programfelelőst kérdeztem, aki készségesen bemutatta az általam nem, vagy csak nemrég, a Pontozó néptáncfesztiválon (melynek főszervezője is volt) megismert fellépőket. Kilencen érkeznek Kanadából (a Kossuth együttesen kívül még Horváth Jóska bácsi, aki a hagyományos magyar népzene amerikai népszerűsítésében oroszlánrészt vállaló, de ma már nem aktív Életfát fogja a helyi Fészer banda két tagjával, Kalán Bence brácsással és a szlovák származású Brinarsky Brano nagybőgőssel „életre kelteni”), tizenketten Washington DC-ből, ketten New Hampshire-ből, egy fő Clevelandből, a Pontozón megismert Aradvári László műsorvezető pedig Chicagóból. A döntően néptáncra és népzenére épülő kulturális műsorból „kilóg” (mint kiderül, nem először, hanem hagyományosan) a vívás-bemutató, amit a magyar vívás sikerességére tekintettel tartanak, és amit ezúttal a Princetonból érkező Vörös Szilvia és lánya mutatnak be. Idei újdonság (Melinda szerint a színpadi szereplések fénypontja lesz) viszont az ugyancsak princetoni balettelőadás, amit a balettos múlttal rendelkező Vajtay Gabi szervezett le nekik. A washingtoni Szikra bandáról megtudtam, hogy a Tisza együttes táncosaiból alakult zenekar, a New York-i Holdvilágról pedig azt, hogy moldvai zenét játszó ígéretes zenekar; s mindkettőtől azt reméli, a közönséget is „meg fogják táncoltatni”. A Magyar Iskola gyermekprogramjaival (kézműves foglalkozások, bábszínház), és az iskolai versenyek díjazottjainak verses-zenés összeállításával a legkisebbeket szeretnék megszólítani.

Melinda megerősítette, hogy idén először nem lesz felvonulás, és azt is elismerte: tisztában van azzal, hogy a központi színpad létének vannak hátulütői is az egyes szervezetek számára, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a színpadon kívül még öt helyszínen lesznek fellépések, amit minden szervezettel egyeztetve és a fellépők fizikai terhelhetőségére tekintettel állított össze. Éppen ezért a gálán sem lép fel mindenki, ahogy korábban lenni szokott, hanem ott már „csak egy válogatás” lesz: a kanadai Kossuth és a washingtoni Tisza együttesek, a helyi Mákvirág gyermek- és a Csűrdöngölő felnőtt néptánccsoportok, illetve a helyi Fészer banda, valamint a zárókoncertnek sem a színpad, hanem idén is hagyományosan a Magyar Múzeum kertje ad majd helyet. Kérdésemre elmondta azt is, hogy a szóbeli visszajelzések és a színpad előtti nagy tömeg igazolja a színpad és összességében a rendezvény sikerességét. (A múltbeli és a várható vendégek létszámát tőle is, ahogy előtte mindenkitől megkérdeztem, de a többezresnél konkrétabb választ senkitől nem kaptam.)

Bízom benne, hogy e kulisszák mögötti virtuális „helyszínbejárás” mások számára is érdekes és izgalmas; s a különböző néző- és szempontok bemutatása tágítja az eseménnyel kapcsolatos gondolatokat, elvárásokat, megítélést. Mindenesetre köszönöm a beszélgetők nyitottságát és őszinteségét; sok sikert, erőt és kitartást kívánok minden magyar szervezetnek, segítőnek, résztvevőnek és vendégnek a június 3-i Magyar Naphoz!

 

Antal-Ferencz Ildikó

 

Riport
hirdetés