Három méter magasban állok egy rozoga létra tetején, fejlámpával a homlokomon, ágvágóval a kezemben, és egy évek óta nem gondozott barackfával viaskodom. Kedd este tizenegy óra van, és még nem vacsoráztam, nem tisztálkodtam, legalább egy óra, míg ágyba kerülök, pedig holnap kora reggel csörög az ébresztőórám, vár egy újabb munkanap. Nem ez volt a szabadidőm hasznos eltöltéséről alkotott vízióm, amikor nem is oly rég nagykörúti lakásunkban terveket szövögettünk feleségemmel a közös jövőnkről.
A megváltozott családi helyzetnek köszönhető, hogy a házvásárlás mostoha, de kalandos útjára léptünk. Az nem igazán volt kérdés, hogy kertes házra van szükségünk, hiszen tehénméretű kutyánkkal a napi három-öt séta a belvárosban sem nekünk, sem szegény jószágnak nem volt különösebben kikapcsoló, nem is beszélve arról, hogy küszöbön a családalapítás, és mivel volt szerencsém kertes házban felnőni, tudtam, mennyit jelent, ha a tesókkal van hol rohangálni, és hogy az úttesten is focizhatunk a szomszéd gyerekekkel, mert autó csak elvétve zavarja meg a játékunkat.
Komoly tervek voltak hát a fejemben, amikor végre átvettük a házunk kulcsait, és egy szemétdombon strázsáló kiskakast is leiskolázó büszkeséggel tekintettem végig talpalatnyi birodalmunkon. Költözésünk április végére esett, így a telken található gyümölcsfák jó részén már nődögélt a termés. A ház előző tulajdonosa a fűnyírást leszámítva nem sok figyelmet szentelt a kertnek az elmúlt években, így a gondozatlan fák roskadoztak a gyümölcskezdeményektől. Később megtudtam, hogy ez nem feltétlenül jó dolog, akkor azonban dörzsöltem a tenyerem, hogy micsoda dőzsölés lesz itt: körte, kajszi, szilva, cseresznye, meggy és szőlő. „Csak győzzük befőzni a lekvárt, és kifőzni a pálinkát” – gondoltam naivan.
Egészen addig ringattam magam efféle ábrándokban, míg érthetetlen hirtelenséggel el nem kezdett hullani az érett körte a fáról. A gyümölcs íze finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Ezt a hiányt a kedves fa bőséges terméssel kompenzálta. Bár minden reggel és este több kiló körtét szedtünk össze, így is annyi gyümölcs jutott a földre, hogy torkos labradorunk az elfogyasztásuk után inkább hasonlított zeppelinre, mintsem házőrzőre. Ahogy a többi fa sorra kezdett termést hozni – vagy épp egyáltalán nem hozni –, úgy vált világossá, hogy az évek óta elmaradó metszés komolyabb gond, mint korábban gondoltam.
Beköltözésünk után egy régi szekrényből hügelkultúrás magaságyást csináltam, melynek lényege, hogy a termőföld alá korhadt fákat, ágakat és komposztot helyezünk, ami amellett, hogy táplálja a növényeket, jobban megtartja a nedvességet is, így nem gond, ha a nyári hőségben elmarad egy-egy locsolás.
Ez az ágyás, pontosabban a belé ültetett, meglehetősen igénytelen paradicsom volt kertészművészetem első évének egyetlen sikeres vállalkozása.
Be kellett látnom, hogy ha e cirka két négyzetméternél nagyobb területtel is meg akarok birkózni, segítségre van szükségem.
Major Szabolcs
Érdekel, hogyan folytatódik Szabolcs – történetesen igaz – története? Olvasd tovább ide kattintva a Jezsuita Kiadó honlapján, vagy A SZÍV magazin áprilisi számában, amelyből azt is megtudhatod, mit gondol a vállalkozói hozzáállásról, az arisztokrácia hozományáról és az erős nőkről Molnár-Bánffy Kata, vagy, hogy miből töltődnek a megfáradt jezsuiták. A „kiút a fásultságból” témájú lap további témái: szorongás és öröm a lelki életben; megérteni Ferenc pápát; jezsuita bazilika Hódmezővásárhelyen; keresztény podcastok, melyeket érdemes hallgatni; gondolatok A sziget szellemei című filmről. Vásárold meg akár digitális, pdf kiadásban!
hirdetés
