Valószínűleg nemcsak nekem tűnt fel, hogy egyre több népszerű, streamingszolgáltatók által készített sorozatban jelenik meg az a narratíva, hogy a hívők sötétek, ostobák vagy egyenesen veszélyesek. Véletlen egybeesés lenne vagy szándékos tudatformálás zajlik?
Az első szembeötlő élményem azzal kapcsolatban, hogy a felkapott sorozatok elég keményen keresztényellenes hangot tudnak képviselni a Szolgálólány meséje volt, amelyből bevallom, két résznél többet nem is bírtam megnézni. A sorozat Margaret Atwood regénye alapján készült, egy olyan disztópia, amely a Gileád Köztársaság nevű totalitárius társadalomban játszódik (az egykori Amerikai Egyesült Államok helyén). Mivel rohamosan zuhan a születések száma, a nők azon csoportját, akik még termékenyek, szexuális rabszolgaságra kényszerítenek, őket nevezik Szolgálólányoknak. A cél a világ újbóli benépesítése, ahogy látjuk, kegyetlen eszközökkel.
Mindezt persze a Biblia és Isten nevében.
A legfrissebb ilyen élményem pedig az HBO egyik legnézettebb sorozata, a Last of us, amelyben megint abba a narratívába ütköztem, hogy „lám, a keresztények mind képmutatóak”. A sorozat egy számítógépes játék adaptációja, arról szól, hogy egy gombafaj miatt az emberiség nagyrésze kipusztul, a túlélők pedig igyekeznek megoldást találni, de legalábbis életben maradni. Az egyik rész úgy kezdődik, hogy a Jelenések könyvéből olvasnak fel egy részt egy imaórán: „és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak”. (Jel. 21:4) Kiderül, hogy a túlélők egy kis csoportját látjuk, akik rendszeresen összejárnak igehirdetéseket hallgatni, a pásztoruk pedig egy kedves, atyai gondoskodású, bölcs férfi. Legalábbis annak tűnik az epizód első 25 percében. Végül azonban kiderül, hogy – spoiler! – egy pszichopata, aki emberhúst etet a közösség tagjaival, mert egyébként éheznének. Kiderül az is, nem hisz valójában Istenben, csak kell valami, amivel irányítani lehet a közösség tagjait és ami által azt csinálják, amit ő mond. Mikor az elvetemült lelkipásztor a főszereplő lányt akarja megölni, akkor is egy igét húz elő: „a szeretetben nincs félelem” – ide talán a gyomorforgató szó is kevés.
Az említett sorozatok csak példák a sok közül. Elszomorító látni, hogy nemcsak meglehetősen ritkán jelenik meg a hit a mainstream sorozatokban, filmekben, hanem ha fel is tűnik a Biblia, az istenkapcsolat vagy a keresztények, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy a képmutatás, az ítélkezés, a torz gondolkodás, a megfélemlítés lesz kidomborítva.
Mindez véletlen lenne? Nekem túl gyakran tűnik úgy, hogy inkább szándékos lejáratása a kereszténységnek.
Félreértés ne essék: ezek színvonalas, izgalmas sorozatok, nem azokat szeretném minősíteni. A jelenség viszont – főleg a gyakorisága miatt – elég problémás. Elsősorban nem magunkat, keresztényeket féltem, mert fel tudjuk dolgozni, túl tudunk lépni rajta, ha rossz színben tüntetnek fel minket és a hitünket (Jézus ezt hányszor és hányszor átélte). Aki viszont nem ismeri Istent és megnézi ezeket a sorozatokat, abban kialakulhat egy torz kép, hogy akkor „a keresztények mind ilyenek”. Sőt, ennél még sokkal rosszabb, ha azt gondolja, Isten ilyen. Erőszakos, számító, kihasználó, bíráskodó, rideg – vagy épp nem is létezik, csak a népnek kell valami „kapaszkodó”.
Van, aki szerint a legjobb válasz, ha egyáltalán nem is nézünk ilyen értékrendű filmeket. Szerintem fontos látni, hogy a keresztény „buborékon” kívül egyébként mi zajlik a világban, mit néznek milliók, milyen történetmesélés lesz az általános. A jó válasz szerintem az,
ha a saját életünkön keresztül bemutatjuk: nem, nem ilyenek a keresztények.
A mi Istenünk nem kegyetlen és rideg, hanem gondoskodó, jó és szeretettel teli. Azt mondják, akivel sok időt töltesz, arra hasonlítani kezdesz: remélem, minket is egyre inkább ilyennek fognak megismerni – már akik nemcsak a képernyőn látottakból indulnak ki.
Szilágyi Anna
hirdetés
