Évekkel ezelőtt szokásommá vált, hogy a böjtben valami rendkívül fontos dologról mondok le, vagy nagyobb felajánlást teszek. Volt, hogy csak vizet ittam (semmi kávé, semmi alkohol), vagy például nem ettem húst. De idén eszembe jutott valami más.
Nagyon sokszor veszem észre magamon, hogy egy adott pillanatban rosszul döntök. Megbánom: jobban is csinálhattam volna… kedvesebb is lehettem volna…
A nagyböjt előtt gondolkodtam, hogy mi legyen az idei felajánlás, lemondás, és arra jutottam, hogy a pillanatok böjtjét fogom megélni.
Talán olyasmi ez, mint a napi jócselekedet: adni valakinek a csokimból… kedvesen szólni, ha valakinek a villamoson nyitva van a táskája… imaalkalomra menni sorozatnézés helyett… szívességet tenni egy kollégának vagy csoporttársnak… érdeklődni egy rég nem látott ismerősnél, hogy hogy van… nem elvenni az utolsó falatot a tálról… mégis rögtön hazaérkezés/ébredés után leülni imádkozni…
hirdetésIgaz, ez ,,veszélyes”, hiszen nem mérhető jól, kevésbé jól behatárolt, mint az “eszem húst vagy nem eszem húst” kérdés, könnyebb elengedni, nem figyelni rá.
Mégis azt gondolom, hogy az állandó éberség, odafigyelés, tudatos jelenlét egy jó tréning lehet a nagyböjtben,
aminek utána is maradandó hatása lesz a hétköznapjaimra, és másokra is jó hatással van, hiszen nem egy morcos, hisztis kereszténnyel találkoznak, aki a böjtben elviselhetetlen, mert nem iszik kávét…
Neked mi a nagyböjti lemondásod idén?
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás