777 2021. 12. 20.

Hiánycikk lett Jézus

Már a negyedik gyertyát is meggyújtottuk az adventi koszorún és Bobek Tamás atya adventi gondolatai is a záráshoz érkeztek. Ezúttal viszont a karácsony előtti hétre szól üzenete, amelyet így még időben megfontolhatunk ahhoz, hogy a karácsony valóban arról szóljon, akiről kellene.

Egy alföldi nagyváros szomszédságában az egyik kisközösség berkeiben történt az alábbi eset (meglehet, bárhol előfordulhatna):

Hívek egy kis csoportja (a „szent maradék”, akik hajlandóak még némi időt Isten házának szentelni, az utolsó pillanatokban is, saját elfoglaltságaik mellett) az ünnepre készülve lelkes örömmel és gyermeki izgatottsággal díszítette a templomot. Talán négyen-öten, ha lehettek. Faállítás, sepregetés, pókhálózás, felmosás, padok áttörlése, és a fénypont: a betlehemi jelenet újbóli megkomponálása. Ötlet volt gazdagon, de rendelkezésre álló idő annál kevesebb. Minthogy az egyházközség oldallagos ellátásban részesült, vagyis nem volt helyben lakó papjuk, a lelkipásztori logisztika értelmében az „éjféli szentmise” a kora esti órákra tolódott. Meglehet, karácsony szentestéjén már senki nem akar az otthon melegétől és a családtól távol tartózkodni, még ha az templomdíszítés címszóval történik is. Nos, lényeg a lényeg: tempósan, de időben elkészült minden.

Természetesen minderről fotó is, hogy az otthoniak is lássák, mit alkotott a mama többedmagával. Ezen a fotón ugyanúgy látszott a kapitális hiba, avagy sajnálatos mulasztás, mint a szentmisét bemutató atya döbbent arcán, amikor észlelte a hiányt. Érdekes, hogy a szentmise előtt sokan megcsodálták az „istenszagú tér” karácsonyi díszeit, köztük a betlehemet, mégsem tűnt fel senkinek – vagy legalábbis nem adtak neki hangot –, hogy valami nem stimmel. Nem úgy a plébános atya, aki hirtelen és szókimondó ember lévén azonnal reagált: „Hol van a kis Jézus?” Meglepettségénél csak a sekrestyés reakciója volt erősebb, aki a karácsony esti csendes áhítatban az atyai szóra kikerekedett szemekkel és falfehér ábrázattal válaszolta, némi bizonytalanság után: „Ha itt nincs, akkor odabent kell lennie!” Majdnem parázs vita kerekedett a kényes ügyből, ugyanis a miséző papból erősen kikívánkozott a felismerés: „Azért nincs itt, mert odabenn sincs!”

Ez az „odabenn” a buzgó templomszolga szempontjából nézve a sekrestyét hivatott jelenteni, ahonnan kisvártatva elő is került a gondosan bebugyolált Istengyermek. A sokat látott, de úgy tűnt, még mindig meglephető plébános olvasatában azonban az emberi SZÍV ez az „odabenn”, s így szavai különösen megrendítőek és fájóan igazak: „Azért nincs itt, mert odabenn sincs!”

hirdetés

Sokaknak már fel sem tűnik, hogy az ünnepből épp az ünnepelt hiányzik! A „Valaki”, akinek helyét átvették a „valamik”,

így a szeretet már csak egy érzés, hangulat, kedélyállapot, és ezért a lényeg, hogy KELLEMES legyen az ünnep, mint a lábvíz, holott Isten megtestesült Szeretetéről kellene szólnia, aki által mind megajándékozottak vagyunk, s ennek okán annak napjai ÁLDOTT, BÉKÉS, KEGYELEMTELJES időszakot is jelölhetnének.

A napokban dolgozatot írattam alsó tagozatos gyermekekkel. Két kérdést tettem fel:

Mit jelent számodra a karácsony? Ti hogyan ünneplitek odahaza a karácsonyt? Minden válaszért egy bob-bon járt értékelésül. Őszintén kíváncsi voltam, hogy e gyermekek számára mit jelent az ünnep, és úgy általában, az ünneplés mint kitüntetett pillanat. Szinte kivétel nélkül, mind említést tett arról, hogy ez a CSALÁD ünnepe, amikor együtt vagyunk, a karácsonyfa és a terített asztal körül. Ez jó, ez nagyon jó és FONTOS! Ugyanakkor fontos lenne, hogy ne feledjük, miért is vagyunk együtt! Egy kislány írta le azt a meghatóan kedves szertartást, ami a nagymamáéknál szenteste történik: „Gyertyát gyújtunk és elénekeljük a Mennyből az angyalt. Azután kézen fogva, a karácsonyfa körül elimádkozzuk a Miatyánkot, s csak ezt követően bontjuk ki az ajándékokat.” Így is lehet. Sőt, én azt gondolom, hogy legalább így kellene lennie egy keresztény családban. Úgy tapasztaltam lelkipásztori éveim során, elsősorban közvetett – de egy ideje, hála Istennek közvetlen – érintettség által is (15 hónapja vagyok büszke keresztapa), hogy a karácsony szépségét a gyermekek adják, ám az ünnep értelmét, mondanivalóját a felnőtt ember hivatott biztosítani!

Nem a gyermek hibája, hogy nem tudja, ki volt Mária és József, hogy miért egy istállóban születik a Megváltó, s miért pásztorok jöttek a jászolhoz először, vagy hogy kik is azok az angyalok. Nem ő tehet arról, hogy az ajándékokat a fa alatt keresi és nem a fa körül! Nem tehet sem az apja tehetetlen dühéről, amiért ferde a karácsonyfa, sem az anyja elcsigázott tekintetéről, mert az kimerülésig forgolódott a konyhában. De amikor egy gyermekben rád mosolyog az Isten, talán megsejted, hogy miről is szól ez az egész. Mert „abban az időben”, Dávid városában, Betlehemben, egy szegény istállócskában, „csilivili” fenyőfák meg puccos díszkivilágítás nélkül és mindenféle giccsparádét mellőzve, felsírt a SZERETET, és egy gyermekben ránk mosolygott az Isten. EZ A LÉNYEG, a többi csak körítés!