Hétköznapi szentté válni

Mi tesz minket hétköznapi szentekké? Hogyan tudunk segíteni másokon akkor is, ha nehéz, vagy a hátunk közepére kívánjuk? Olvasónk, Eszti írását osztjuk meg veletek.

„Elég neked az Én kegyelmem, mert az Én erőm erőtlenség által ér célhoz.”

(2Kor 12,9)

Istenkapcsolatunkat megélni a mindennapokban nem könnyű. Ahogyan egy ünnepet, például a húsvétot sem egyszerű a hétköznapokból kiszakadva igazán mélyen átélni. Sok a munka, kötelezettség, s mire odaér az ember, hogy akkor most, ebben a Szent Három Napban éljem meg Krisztus feltámadását, sokszor másra sem vágyunk, minthogy aludjunk és együnk egy jót. Velem is ez szokott általában történni. 

Ebben az évben azonban egy szentgyónás hatására életem legmélyebb húsvétját éltem meg. A felhők között éreztem magam. Azt éreztem, hogy az Istenkapcsolatom a fellegekben, pont ott, ahol lennie kell. Bele tudtam tenni azokat a dolgokat, amiket igazán szerettem volna, odafigyelve, kiimádkozva. Cserébe pedig olyan béke és öröm öntötte el a szívemet, amilyenre régóta vártam. Az apró örömökért való hálaadás, az egymásra figyelés, azok, amik máskor nehezebbek voltak, most természetessé váltak.

hirdetés

Majd húsvét keddjén meghalt a nagybátyám. Aki egyben a keresztapukám is. A rövid, de annál intenzívebb érzés helyett most a sírás, a „miért?!” és a gyász lett a természetes itthon. 

Mégis, az az intenzív élmény elkísért. 

Megtalálni azt, amiért hálásak tudunk lenni egy ilyen helyzetben. Például a hit -az egész család hite- abban, hogy ő már a Jóistennél van. Hiszen lehet ennél jobb helyen lenni?! 

Egymásra odafigyelni egy ilyen helyzetben. Megölelni, meghallgatni, felemelni, jelen lenni. A legkisebb, de az Isten szemében talán a legfontosabb dolgok.

Megtalálni a békét egy ilyen helyzetben. Egy szentmise, beszélgetés barátokkal, biciklizés, idő.

Idő. Azt hiszem, ez teszi az embert hétköznapi szentté. Időt szánni azokra a dolgokra, amelyek fontosak nekünk. Feltenni a kérdéseinket Istennek, és időt adni, hogy Ő megválaszolja azokat. Mindeközben pedig megtenni azt, ami a mi szemünkben talán kevés, talán nincs erőnk épp, talán a hátunk közepére sem kívánjuk. De mégis. Isten szemében ez a legtöbb.

Eszti

hirdetés