Közleményben tájékoztatta a híveket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, amelyben elmondta, hogy várhatóan holnap születhet döntés az új rendelkezésekről.
„A ránkbízottakért érzett felelősségtől vezérelve kérjük, hogy a nagyböjti imádságainkat ajánljuk fel egész népünkért, különösen azokért, akik a világjárványban érintettek, kiemelten azokért, akik az egészségügyi és a szociális szférában, illetve a mindennapi élet területein most is értünk dolgoznak.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia figyelembe véve a járványügyi szakemberek véleményét és a COVID-19 járvány harmadik hulláma miatt életbe lépő szigorításokat, majd azok részleteinek ismeretében, várhatóan a holnapi napon adja ki rendelkezéseit, amelyek iránymutatásul szolgálnak majd hívő közösségeinknek és intézményeinknek.
A járványhelyzetben segítő szeretettel figyeljünk idősebb és veszélyeztetettebb embertársainkra, kiemelten legyünk figyelemmel a járványügyi előírásokra és felelősen tartsuk be azokat.
Budapest, 2021. március 4.
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Titkársága”
A 777 is elküldte a kérdéseit korábban a mai bejelentésekkel kapcsolatban az MKPK-nak, amelyre azt a választ kaptuk, hogy a közleményben igyekeznek majd ezt megválaszolni.
- A mai bejelentések tükrében tervez-e szigorítást az MKPK az eddig meghozott intézkedéseken túl?
- Ha igen, akkor ezek milyen hatállyal és egyelőre meddig lépnek érvénybe?
- Tavaly már átéltünk egy bezárást a nagyböjti időszakban, amely kiemelten fontos a katolikus emberek számára. Idén sem túl jók egyelőre a kilátások. Ennek ellenére mekkora esélyt látnak arra, hogy a húsvéti ünnepeket és a Feltámadást közösségben, templomainkban ünnepeljük?
Forrás: katolikus.hu
Még nem érkezett hozzászólás