Egy rendkívül szomorú történet kapcsán újra előkerült az Egyházon belüli pedofília kérdése. A lehető leghatározottabban elítélem a pedofíliát – akár egyházi, akár világi is a tettes -, de amellett sem mehetek el szó nélkül, hogy egy egész közösséget bélyegeznek meg ezekben a napokban.
Mély megrendüléssel és együttérzéssel néztem végig azt az interjút, amelyben egy korábban szexuálisan zaklatott fiatalember mesél kálváriájáról. Attilát az a pap molesztálta húsz évvel ezelőtt, aki nekem egyetemi tanárom volt – és akire sokáig példaképként tekintettem. Előadásai szórakoztatóak voltak, mondanivalója komoly és elgondolkodtató, közösségépítő ereje irigylésre méltó. Karizmatikus ember, akiről soha nem gondolnád, hogy valaha is fiatal fiúk nadrágjában kotorászik. Aligha kell részleteznem tehát, hogy ez a beszélgetés egy többszörös szíven szúrással ért fel számomra.
Szeretném leszögezni – a teljesen magától értetődő – elvünket: a pedofília minden esetben – akár világi, akár egyházi ember az elkövető – undorító cselekedet, teljességgel elfogadhatatlan. Pedofiloknak nincsen helyük a papi szolgálatban, tettük elévülhetetlen és a törvény kell hogy igazságot szolgáltasson felettük. Pont. Nincs “de”, nincs “ha”. Ami viszont jó hír, hogy maga az Egyház is pontosan így gondolkodik erről a kérdésről, zéró tolerancia van érvényben a gyermekmolesztálások ügyében. Az a pap, aki pedofil bűncselekményt követ el, az elárulja Jézust, a paptársait, a híveket – és magát az Egyházat is.
Ugyanakkor elszomorítónak és igazságtalannak érzem azokat a vagdalkozó kommenteket, amelyek most egy egész közösséget bélyegeznek meg. Néhány ember rémtette miatt nem lehet ezreket meghurcolni. Borzasztó, hogy egyetlen pedofil eset is előfordul az Egyházon belül, de nem nagyobb az arányuk, mint azoknál a hivatásoknál, ahol gyermekekkel foglalkoznak. A tanárokra sem mondjuk egy emberként, hogy pedofilok, csak azért mert néhányan elkövették ezt a gusztustalan bűncselekményt. Természetesen egy papnak az átlagosnál is nagyobb a felelőssége a tetteiért: az örömhír hírnökének lenni büszke és felemelő szolgálat, de jaj annak, aki így él vissza vele. Annyi nagyszerű, remek papot ismerek személyesen, akik most osztoznak az áldozatok szomorúságán. Akiknek semmi közük nincsen ezekhez a tettekhez, akik csendben szolgálják Istent, segítenek az embereken, járják a kórházakat – és tényleg példamutatóan nevelik az ifjúságot. Az ő nevükben szeretném kijelenteni: az Egyház nem pedofil!
Sajnos kevés szó esik arról, hogy az Egyház minden hibája ellenére is sokat tesz azért, hogy ezeket a tetteket kivizsgálja és a felelőseket eltávolítsa. 2019-ben egy olyan különleges szolgálatot állítottak fel minden egyházmegyében, amelyek speciálisan a pedofíliával kapcsolatos panaszokat vizsgálják ki, ezzel felgyorsítva az eseteket. Nincsen tudomásom arról, hogy más intézmény ilyen határozottan és konkrét lépésekkel szállt volna szembe a pedofíliával. Ugyanakkor személy szerint fontosnak érzem, hogy átláthatóbb és nyíltabb legyen az egyházi kommunikáció ezen a területen. A szembenézés nem gyávaság, a bocsánatkérés nem gyengeség. Zéró tolerancia a pedofíliával szemben, azonnali intézkedések a tettesek ellen és nyílt kommunikáció az áldozatok felé.
Ezek a lépések azonban már csak akkor történnek meg, amikor a bűncselekményt elkövették. Nagyon fontos lenne megvizsgálni, hogy milyen lehetőségek vannak akár már a szemináriumi felvételkor -vagy a kispapi évek alatt – kiszűrni az oda nem illő embereket. Inkább legyen kevesebb pap, mint olyanok, akik később megbotránkoztatást keltenek.
Ferenc pápának van egy zseniális mondata – amelyet többször idéztünk már itt a 777-en: “A papok olyanok, mint a repülők: csak akkor van hírértékük, ha lezuhannak, pedig olyan sokan vannak, akik repülnek. Sokan bírálják őket és kevesen imádkoznak értük.” Sajnos mindig lesznek zuhanó repülők, de figyeljük meg milyen sokan vannak fenn a magasban! Vigyázzunk rájuk, hogy még sokáig nézhessünk fel a szolgálatukra!
Martí Zoltán
6 hozzászólás
Mi a véleményed arról, ahogy az áldozattal az elmúlt 20 évben bántak az ügyében illetékes egyházi személyek?
egyébként köszönöm hogy megosztottad az interjút!
Emlékszik valaki? 2001 körül történt, hogy az egész hazai liberális sajtó (akkor még a Népszabadsággal az élen) attól volt hangos, hogy “kirúgtak egy papnövendéket, mert a tanárának bevallotta magáról, hogy meleg”.
Bár a fenti esetben nem a katolikus, hanem – ha jól emlékszem – a református egyházról volt szó, ennek ellenére a rádióban papról beszéltek, hogy a felületes hallgatók a Katolikus Egyházzal azonosítsák. És ment a nagy észosztás a rádióban a gyónási titokról meg a toleranciáról napokon keresztül, aztán a végén valamilyen hivatalos eljárás is indult azellen az egyház ellen.
Tehát azt látjuk, hogy a világ urai (a sajtó és az általa motivált hatóságok és törvényhozók) éppen azon igyekeznek, hogy az ilyen eseteket MINÉL NEHEZEBB LEGYEN KISZŰRNI, sőt egyenesen TILOS legyen kiszűrni. Miért? Hogy utána lehessen ujjal mutogatni az egyházra, legyen az katolikus, református, vagy bármely más “ellenséges”, azaz történelmi egyház.
Persze, létezik nyilván heteroszexuális pedofília is, de valahogy az ilyen egyház körüli botrányok világszerte többnyire a homoszexuális pedofilia tárgykörébe szoktak esni. Úgy is mondhatnám, hogy az ilyen ügyek körében a homoszexuális esetek aránya messze-messze felülreprezentált.
Ennek az oka pedig egész egyszerűen az, hogy a homoszexualitást legalizálták, sőt “szent és érinthetetlen” rangra emelték, így az egyháznak nincs lehetősége nyíltan és egyenesen fellépni az ellen, hogy az ilyen defekttel megáldott felebarátaink beférkőzhessenek a soraiba.
Gondoljunk bele, milyen eszközök vannak az egyház kezében? Semmi. A legsúlyosabb büntetés, hogy kirúgják az illetőt. A világi bíróság meg majd évekig tartó csámcsogás végeztével – ha nem volt kirívóan súlyos az eset – ad egy felfüggesztett büntetést. Vagy bizonyítottság hiányában felmenti. Na bumm.
Ha az ilyen bűnökért nem néhány év börtön járna, hanem mondjuk elevenen való elégetés, mint a rég elsüllyedt normális világban, akkor mindenki kétszer is meggondolná, hogy érdemes-e molesztálni a rábízott fiúkat.
Zoltán, vajon mi a véleményed a “zaklatószínház” néven elhíresült esetről? Őszintén remélem, hogy pont ugyanaz, mint amit fenn kifejtettél.
A cikkben nem tesznek említést arról, ahogyan Erdő Péter viselkedett a fiúval az évek során. Egyetlen egyszer sem kapott a srác időpontot, megalázóan letették a telefont. Snell György aki sajnálatosan most hunyt el (nagyon szomorú vagyok, személyesen ismertem) szintén részese volt ennek a lehetetlen eljárásnak, megkérdőjelezték, megbélyegezték a fiút, aki hívő lélek volt, és egy nyomorult aljas gazember pap tönkretette az életét. Mi ez?? Milyen Egyház ez??? Nem beszélve arról, amikor Ferenc pápa rácsakod annak a nőnek a kezére, aki a gyűrűjét akarja megcsókolni. Ferenc pápa, aki viszont kezet csókol a Rockefeller és a Rochild családoknak! Undorító és sötét erők rombolják az Egyházat, ami mára egy nyomorúságos csőd.
Ez a jó kérdés, amit a cikk szerzője nem tesz föl. De akkor már az is, hogy miért az egyház az egyetlen szervezet Magyarországon, amely legalább valamilyen szankciót kiszabott Szűcs Balázsra.