„Olyan jó neked, hogy mindig ilyen vidám vagy, őszintén irigyellek.” Ezzel a mondattal köszönt el a tegnapi fáradtságos munkanap után egyik kollégám, miközben én mosolyogva kezet fogtam vele.
A kollégám tévedett, nem kicsit, hanem elég nagyot, mert értelemszerűen nem vagyok mindig vidám. Ha így lenne, valószínűleg varázsgomba-függő lennék és többet lennék Zacher Gábornál, mint a munkahelyemen, ami valljuk meg őszintén, nem túl praktikus. Az az ember, aki egész életének minden percében vidám, az valószínűleg egy pillanatra sem volt az, és ebből a szemszögből nézve bizony ez hasonló a hithez: ott is néha vannak – sőt talán kellenek is – apró kicsi hullámvölgyek, amelyek aztán újra magasba hajítják az embert.
Ennek ellenére azonban a kollégámnak abban igaza volt, hogy Istennek hála életvidám ember vagyok. De hát egy keresztény ember nem is nagyon lehet más! Hiszen alapból az a tudat, hogy van aki téged megteremtett, és az a Valaki téged nagyon szeret, már önkéntelenül is mosolyt kell, hogy varázsoljon az arcodra! Gondviselő – a legszebb szavak egyike, amelyet hallottam: van Valaki, aki a gondodat viseli.
Isten egészen biztosan nem akar elcsüggedt, mélabús embereket látni. Gondolj bele, megteremtesz valakit szeretetből, erre ő fancsali arccal leéli az életét… Hát elég szörnyű látvány lehet az odafentről!
Boldognak, vidámnak lenni, nem annyit jelent, hogy ütődött módon végigröhögöd az életedet. Hanem, hogy optimistán tekintesz erre a világra, a szeretteidre, a téged körülvevő emberekre. Az állandóan szomorú ember nem tud segíteni másokon, mert magával törődik, a saját gondjai emésztik fel.
Annál jobban keresztény ember nem tehet tanúságot a hitéről, hogy derűlátóan él! Problémák? Azok mindig lesznek, de ugyanakkor mindig ott lesz melletted valaki.
Bocsánat: Valaki!
Martí Zoltán
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás