Hétfő hajnaltól péntek hajnalig izgalmas kalandban van részem, ugyanis a Misszió Tours Utazási Iroda meghívásából a 777 részéről engem ért a megtiszteltetés, hogy a 10. Fekete Madonna zarándokvonattal Częstochowa-ba utazhattam, hogy tudósítsak Nektek. Útinapló a harmadik napról.
Erről a pár napról egy kis útinapló sorozattal jelentkezem, mindig másnap. Így most a szerdai napról szeretnék nektek mesélni egy kicsit.
Iszonyú kapkodások közepette készülődtem hajnalban, hogy ismét megnézzem a Fekete Madonna kegykép feltárását. Egyrészt, hogy le tudjam nektek videózni ezt a szertartást, másrészt kis túlzással bűnnek éreztem volna az igazak álmát aludni és nem kihasználni az időt Jasna Górában. Itt a hajnal aktív része a napnak. Mindenki félálomban siet a Kegytemplom felé, Jézusra szegezett álmos szemekkel. Ma már kevésbé éreztem egy kész útvesztőnek a Fényes-hegyet, sőt őszintén beleszerettem a kolostorvárosba: akárhová nézek, apácák és szerzetesek sétálnak el mellettem különböző rendekből, szebbnél szebb habitusokban és mindent áthat, hogy ezen a helyen tényleg a Lényegre figyelnek az emberek.
A képfeltárás után szentségimádásra mentünk egy kápolnába, ami annyira csurig volt, hogy nem is fértem be. Ezután megkoszorúztuk egy mártír atya, Popieluszko szobrát, majd énekelve meneteltünk vissza a Szűz Mária sugárúton.
Délben a Kegykáponában misét celebrált a zarándokok számára Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, azonban én ennek csak a legelején tudtam részt venni, mivel valamiért este nem töltődött fel rendesen a telefonom, vészesen merülőben voltam, vissza kellett rohannom a zarándokházba. Ez jól példázza, hogy nehéz volt megtalálnom az egyensúlyt, hogy megéljem a zarándoklatot és hiteles tudjak lenni, de közben végezzem a teendőimet is, de hál’ Isten, ezután szabadprogram következett, amit mindenképpen ki akartam használni. Ebéd után Petrás Máriától kértem interjút, amiből egy hosszas kamerán kívüli beszélgetés bontakozott ki. Fontos és maradandó emlékként örzöm a népdalénekesnő szavait.
hirdetésEzen a napon esett meg a zarándoklat egyik, számomra legkedvesebb történése. Még kedden késő este írt nekem egy lány, aki látta a 777 Messenger-csatornáján, hogy 500 magyar zarándok érkezik Częstochowa-ba. Elmondása szerint csodaként élte meg, amikor ezt olvasta, ugyanis Lengyelországban tanult az elmúlt időben, most ér véget az ösztöndíja és megfogadta, hogy addig nem megy haza Erdélybe, amíg meg nem látogatja a Fekete Madonnát és erre éppen mára jelölte ki az időt. Megkérdezte, hogy mikor lesz magyar mise, amikor csatlakozhat hozzánk. Már abban is a Jóisten kezét éreztem, hogy egyáltalán megnéztem az engedélykéréseimet, de ez a történet még tartogatott meglepetéseket!
Szóval elküldtem ennek a kedves lánynak a menetrendünket, és, hogy délben lesz misénk. Szerencsére jó volt neki az időpont. Én ugye csak a mise elején voltam a templomban, utána a lemerült telefonom mizériáját orvosoltam és még gondoltam is rá, hogy milyen kár, mert így nem fogunk összefutni, de a Mennyei Atyának más tervei voltak.
Egy-két órával később a kolostor falainál fényképeket készítettem, mire a hátam mögül valaki megszólalt, hogy lehet elrontotta a képet, mert belesétált, mire mondtam, hogy ugyan, annyi baj legyen, és szinte fel sem néztem a képernyőből, csak mikor meglepetésemre már előttem állt az illető. Kezetnyújtott, bemutatkoztunk és rögtön felismertem, hogy vele beszélgettem írásban. Jaj, úgy megörültem neki! Én is pár perce érkeztem arra a helyre, ahol összefutottunk és ő is csak egy kósza ötlettől vezérelve irányította arra a lépteit, de hiába, Isten útjai tényleg kifürkészhetetlenek!
Beszélgettünk egy kicsit és nagyon könnyen megtaláltuk a közös hangot, megállapodtunk, hogy véletlenek nincsenek. Tényleg nincsenek: a véletlenek mögött a Jóisten mosolyog! Remélem, még viszontlátjuk egymást!
Hamarosan keresztútra indultunk, iszonyú forróság volt, de a monumentális stációk előtt megállva igazán szép elmélkedéseket hallhattunk a zarándoklat lelkivezetőitől. Ezután vacsorázni indultunk, amit én kihagytam, mert közben az életvédelemről kérdeztem nőket. Válaszaikat, hamarosan láthatjátok majd. Megerősítő gondolatokat hallhattam tőlük.
Nem is számítottam rá, de egy nagyon fontos beszélgetést élhettem át egy hölggyel, amit nem osztanék meg a biztonság érdekében, de szeretnélek megkérni benneteket, hogy imádkozzatok velem a kárpátaljai magyarokért. Tudom, hogy mi, az anyaországban hozzászoktunk a háború tényéhez, de amíg nekünk ezek csak hírek, sokaknak a rögvalóság. Az ima az egyetlen, ami segíthet, de az tényleg segíthet!
Este gyertyás felvonuláson vettünk részt, elbandukoltunk a Szűzanya szobrához. Sokak számára ez a programelem koronázta meg a zarándoklatot.
Mivel másnap hajnal 5-kor indultunk buszokkal a vonatállomásra, hogy tovább utazzunk Krakkóba, búcsút kellett vennem Jasna Gorá-tól. Nagyon megszerettem. Nem éreztem idegennek a helyet, nem olyan volt, mintha külföldön lettem volna. Otthonos volt, hogy a lengyelek kedvességgel vettek körül, hogy lépten nyomon hallottam, ahogy egymásnak mondják, hogy „Węgier” és meg sem kellett szólalnom, rögtön útbaigazítottak és aranyos elnézéssel nyugtázták, hogy rossz irányba próbáltam kijutni a klastromból. Egy hölgyet hallgatva talált megválaszolásra bennem, hogy honnan ez nagy otthonosságérzet bennem Częstochowa kapcsán – hát az, hogy mi, magyarok és lengyelek tényleg testvérek vagyunk, Częstochowa-ba pedig mind hazatérünk Égi Édesanyánkhoz. Itt táplálódik nemzeteink barátságának lángja, imákat rakunk a tűzre és a Szentlélek áldásával járunk-kelünk a mindennapokban országainkban, tudva, hogy van egy barátunk, Lengyelország – nekik pedig Magyarország -, aki nem csupán barátunk, de Krisztusban testvérünk is.
hirdetés
