Isten meghallgatja imáinkat. Mindig. Rajtunk áll, hogy oda fordulunk-e Hozzá és készek vagyunk-e életünk minden területébe bevonni Őt, hogy cselekedjen. Olvassátok gondolatébresztő vendégírásunkat a témában!
Mindannyian találtuk már magunkat abban a helyzetben, hogy kilátástalanság, bizonytalanság, kétség uralkodott életünk fölött, nemde?
Fiatalként nagy álmaink, terveink vannak, és mindezek megvalósításában igencsak sok tényező játszik szerepet: családi háttér, életkörülmények, baráti körök, a hit pedig szándékosan maradt utoljára, persze nem azért, mert jelentéktelen lenne, hanem éppen kulcselemi volta miatt.
Az új élet keletkezését gyermekáldásként is szokás emlegetni, pontosan azért, mert a Jóisten megáldja azt, ennélfogva hordozójának minden jövőbeli cselekedetét. Egy egészséges családban gyermekkortól fogva jelen van mindennapjainkban az imaélet:
hirdetésimádkozunk ébredéskor, lefekvéskor, étkezések alkalmával, a nap bármely részében, amikor úgy érezzük, hogy Istent tudatosan közelebb akarjuk hívni magunkhoz.
Az imaélet természetesen nem korlátozódik lakásunk falain belülre, hiszen imádkozunk a szentmisében, és egyéb istentiszteleti, nemkülönben szeretteink elvesztésének alkalmával, különböző lelkigyakorlatos, és más találkozásokkor.
Rendkívül fontos odafigyelni arra, hogy semmit se tekintsünk magától értetődőnek, „ez úgyis jár nekem”, „persze, hogy meg fog történni” jelmondatok által, ezzel persze nem az ember személyének leértékeléséről beszélünk, hanem az Isten iránti mély alázatról, a Benne való töretlen bizodalomról, hogy
csakis Ő tudja, mire is van igazán szükségünk.
Örömünket és bánatainkat egyaránt megosztjuk szeretteinkkel, legjobb barátainkkal, miért lenne ez másképp az Istennel való kapcsolatunkkal? Másszóval, ne csak akkor imádkozzunk, ha baj van, mert akkor a baj már igazán nagy.
Fájó igazság, hogy sokszor még imádkozni sem tudunk helyesen, siettetnénk Istennek velünk való tervét, vagy, ha kisvártatva nem következik be valami, akkor esetleg kiábrándulunk, reményvesztetté válunk. Ne olyasmit kérjünk Tőle, amiről mi magunk sem tudjuk – nem is tudhatjuk pontosan –, üdvösségünkre szolgál-e. Kérjünk ehelyett hitet, erőt, kitartást, krisztusi lelkületet mindenhez, így áthidalunk majd olyan dolgokon is, amelyekről azt gondoltuk valamikor, hogy véghezvihetetlenek. Olyan helyzettel is találkozttunk már, amikor azt tapasztaltuk meg,
milyen jó, hogy nem adta meg Isten az a dolgot, amiért imádkoztunk, mert helyette valami sokkal szebbet, jobbat, üdvösségszerzőbbet nyújtott.
Adjunk hálát azokért az alkalmakért, amikor imáinkon keresztüli kéréseinket azonnal teljesítette, és azokért is, amikor az Ő szent akarata nem egyezett a miénkkel.
Mire is van szükségünk ahhoz, hogy jól induljanak a mindennapjaink? Istennel kezdeni, Őneki hálát adni azért, hogy új napra ébredhettünk, hogy képesek vagyunk mindazt véghezvinni, ami az adott napon ránk vár. Éppen úgy, ahogyan a testi táplálékra szükségünk van, különben éhenhalnánk, ugyanúgy elengedhetetlen a lelki táplálék, elsősorban az ima. Feltehetően valamennyien átéltük már azt az érzést, amikor imáinkat egy mély sóhaj követi, fellélegzik a lelkünk, végre levegőhöz jut, s ilyenkor
egész testünket átjárja a fény, az öröm és a béke.
Adjunk hálát létünkért, embertársi kapcsolatainkért, valamennyi élettapasztalatunkért, teremtő Istenünk dicsőítésének kegyelméért: „Szívem mélyéből áldalak, Uram, mert meghallgattad ajkam könyörgését. Az angyalok színe előtt énekelek neked, s leborulok szent templomod előtt.
Áldom szent nevedet, jóságodért és hűségedért, mert ígéreted túlszárnyalta dicsőségedet.
Amely napon hozzád kiáltottam, meghallgattál, gyarapítottad a lelkem erejét. A föld minden királya dicsőítsen téged, amikor meghallja ajkad szózatát. Az Úr útjairól énekelnek majd: «Nagy az Úr dicsősége!» Valóban, fölséges az Úr, irgalommal tekint a gyöngére, a kevélyt messziről felismeri. Ha bajok közt vergődöm is, megőrzöd életem. Fölemeled kezed ellenségem haragja ellen, és megmentesz engem. Jobbod teszi ezt velem Uram, jóságod mindörökké megmarad. Kezed művétől ne fordulj el!” (Zsolt 138) Ámen!
Egy meghallgatott ima
(Szent Ritának tulajdonított imádság)
Erőt kértem az Úrtól, –
s ő nehézségeket adott,
melyeken megedződtem.
Bölcsességért imádkoztam, –
és problémákat adott,
melyeket megtanultam megoldani.
Előmenetelt óhajtottam, –
gondolkodó agyat és testi erőt kaptam,
hogy dolgozzam.
Bátorságot kértem, –
és Isten veszélyeket adott,
melyeket legyőztem.
Szeretetre vágytam, –
és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket,
hogy segítsek rajtuk.
Kegyes jóindulata helyett
alkalmakat kaptam a jóra.
Semmit nem kaptam, amit kértem,
és mindent megkaptam, amire szükségem volt.
Meghallgatta imádságomat!
Csákay Zoltán
hirdetés
