Ugye milyen keményen és megbotránkoztatóan hangzik ez így? Ha ezt valamilyen közösségi oldalon olvasnánk, vagy hallanánk az utcán, egyből jönne a reakció, hogy ki mondhat ilyet? Mit képzel? Elveszi a gyerekétől az örömet és lehetőséget! Szegény gyerek! Ez egy átvitt értelemben vett példa arra, amit sokan a valóságban megtesznek.
Képzeld el, hogy van egy szakkör, ahová – önszántadból vagy sem – a szüleid beíratnak. Akik szerint ott rosszat nem tanulhatsz, addig is jó helyen vagy. Legyen az tánc, zene, sport, művészet, bármi. Képzeld el, hogy bár otthon semmit, vagy alig hallasz valamit ezekről a dolgokról, kezded egyre jobban érezni magad, lesznek barátaid, egyre ügyesebb és önállóbb leszel a témában. Eljön az idő, amikor elmehetsz egy megmérettetésre, fellépésre, de a szüleid azt mondják, hogy végre nem kell korán kelni, meg különben is főzni kell, tanulnod sem ártana, vagy lehet közös programot szervezni, emiatt ki kell hagynod a vasárnapi szereplést. Ez megismétlődik a következő héten is, és azután is. Majd egyszer mégiscsak elvisznek, de ahelyett, hogy megnéznének, elmennek bevásárolni, kávézni vagy egyszerűen haza, és folytatják a teendőiket. Te pedig közben örülsz, hogy végre a gyakorlatban is megmutathatod, mit tudsz, viszont fáj, hogy ebben az örömben nem osztozhatsz a szeretteiddel. Ez nem hangzik túl jól, igaz?
Ez egy élő jelenség, de nem a sportban vagy zenében mutatkozik meg leginkább. Sajnos a tapasztalat a hittanos gyerekek körében található. Állami iskolákból hozom a példát, ahol a diákok létszáma megoszlik, hiszen ezekben az intézményekben lehetőség van etikára és különböző felekezetek hittanóráira beíratni a gyermekeket. Kisebb, vidéki iskolák nem tudnak feltétlenül minden felekezet számára hitoktatást biztosítani, de általában minden lehetőség adott. Szabad a döntés, mindenki oda íratja be a gyermekét, ahová szeretné.
Jár a gyerek szorgalmasan hittanórára, netalántán még jól is érzi magát. A hitoktató várja és buzdítja a diákokat a vasárnapi szentmisén való részvételre. További motiváció járhat a ministrálásért, mint piros pont, matrica, kisötös… Természetesen nem minden hittanos szeret „szerepelni”, feladatot vállalni, de vannak olyanok, akik szívesen eljönnének a vasárnapi szentmisére és érdeklődnek az oltár körüli feladatok iránt.
„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa” – mondta Jézus. (Mk 10,14)
Az órán sokszor elmesélik az élményeiket, ki mit csinált hétvégén? Többen lelkesen számolnak be arról, hogy egyre több és komolyabb feladatot kapnak már az oltár körül. És vannak, akik ehhez nem tudnak csatlakozni, pedig szívesen eljönnének szentmisére, sőt ministrálnának is, mert az osztálytársaik vagy a barátaik közül többen ott vannak.
Olyan is előfordul, hogy ha a szülők el is viszik a gyermeket, kirakják a bejárat előtt és érte mennek, mintha ez egy szakkör vagy fakultatív foglalkozás lenne.
Nem nézik meg, ha valamilyen feladatot kap, akár csengetés, olvasás, egyéb tevékenységek. A szülőknek ez már nem fontos. A nagymama vagy a nagypapa ragaszkodott a hittanhoz, ezért íratták be. Na meg ott „rosszat úgysem hall” a gyerek.
Szomorú tendencia, hiszen a gyakorlatban nem látják azt, amiről elméletben tanulnak. Vannak, akik a nagyszülőkre terelik a felelősséget, hiszen ők nem néznék jó szemmel, ha etikára menne az unoka.
Amikor a Tízparancsolatot tanulják a gyerekek, benne foglaltatik, hogy az Úr napját szenteld meg! Mégis az első kérdés, amikor hittant választják etika helyett, hogy kötelező-e a vasárnapi szentmise?
Miért lett minden más a Jóisten elé helyezve?
Csak azért legyen elsőáldozó a kislány, hogy szép ruhát vehessen fel? Csak a drága ajándék és az étterem a lényeg? Keresztelőkor a keresztszülők is fogadalmat tesznek, hogy hitre nevelik a gyermeket. Ezt az ígéretet vajon komolyan gondolják?
Azt gondolom, mindig lesznek olyanok, akikre akár fiatal felnőttként is lehet számítani, de az utánpótlás egyre csökken. Azonban a remény nem veszett el, mert továbbra is vannak szülők, kereszt- és nagyszülők, akiknek fontos a hitvallásuk gyakorlása, és ezt tovább is adják. Jó példával szolgálnak és ígéretükhöz hűen támogatják a gyermekek lelki fejlődését.
„Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben. Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra.” (Gal 3,26-27)
hirdetés
