A nyugati határszélen található egy alig több mint 300 lelket számláló kis település, Répcevis. Itt nőtt fel és munkálkodik mai napig Németh Balázs, akinek sajtjai messze híressé váltak. Vele beszélgettünk hitről, kezdetekről, sikerekről, de legfőképp a Jóisten adta kegyelmekről.
Mesélj, kérlek, a kezdetekről. Mikor érezted, hogy ez az az irány, amit képviselni szeretnél?
Még egyetemistaként adódott egy lehetőség, hogy az Erasmus program keretein belül Németországba utazhattam. Itt a fagylaltkészítés technológiáját tudtam elsajátítani. Hazaérve szerettem volna a kint megszerzett tudást gyarapítani, ám a gépek beszerzése és maga a kivitelezés nagyon drága lett volna. Így ezt az elképzelésemet nem vittem tovább. 2019-ben kezdett az érdeklődésem a sajtok felé vezetni. Részt vettem a VII. Magyar SajtMUSTRA-n, ahol kérdéseimre nem csupán válaszokat kaptam, hanem egy meghívást is Székelyföldre, ahol saját szememmel láthattam a sajtkészítés alapjait. A koronavírus alatt – ami ezután jött – minket az érintett legjobban, hogy a tejet nem tudtuk eladni.
És ekkor tudtad kamatoztatni a megszerzett tudást? Hogyan kezdtél bele?
Elsősorban a Székelyföldön megtanult módon kezdtem el sajtokat készíteni. Nagypapának volt egy régi rézüst pálinkafőzője, átalakítottam és – mint Svájcban, a hegyekben – én is rézüsttel dolgoztam, és ebben készültek az első sajtok. Az egyikkel a következő Sajtmustrán már egy ezüstérmet is nyertem.
A család, hogy fogadta az ötletedet?
Többgenerációs családi gazdaság vagyunk. Nagypapám, édesapám, öcsém is főállásban végzi a teendőket. Az ükszülők kezdtek bele a gazdálkodásba több, mint 200 éve. Bennem fel sem merült, hogy más foglalkozást válasszak. Eleinte szkeptikusak voltak, hiszen egy ismeretlen szakmába fogtam. A sajtkészítés viszont ráépül a szarvasmarha-tenyésztésre, az állatok pedig a növénytermesztésre, így egy komplex, de
teljes folyamat lesz, termőföldtől a tányérig.
Mesélj, kérlek, kicsit a kezdeti időszakról!
Elég gyorsan jöttek a sikerek. A termékeket hamar megszerették az emberek, a környéken el tudtuk adni. Ezt a kezdeti időszakot Isten nélkülinek tekintem, méghozzá azért, mert ugyan szép volt, jó volt, de üres, és hamar belefáradtam. Készítettem a sajtokat, el is tudtam adni őket, de csak pillanatnyi örömöm volt bennük, ami aztán gyorsan elmúlt. Nem adott lendületet a folytatáshoz.
Vallásos családból származom, mindig is jártunk szentmisére, de ezt az időszakot igazából csak vasárnapi keresztényként éltem. Csak testben voltam a templomban, gondolataim a munkára irányultak. Nem volt különösebb kapcsolatom Istennel. A sok munka idegessé tett, mert nem volt kiszakadás. Sokszor azt sem tudtam, milyen nap van. A szüleim persze korholtak, ha nem mentem el misére. Mondták, hogy nem lesz áldás a munkámon, ha nem szentelek időt Istennek. A buzdításukra ugyan elmentem, de lélekben nem ott voltam.
Hogy találtál vissza Istenhez?
Egy sajtkészítő jóbarátom egyszer azt mondta, hogy aki nem választ magának keresztet, az kap.
Ezzel kapcsolatban két templomi élményem is megerősített, amik segítettek az útmutatásban. Egy alkalommal vasárnap is sajtot készítettem. Késve érkeztem misére, a zsoltárt kezdték énekelni, miszerint: „az Úr az én pásztorom, ínséget nem kell látnom”. Ezt olyannyira magaménak éreztem, hogy végül ezt gravíroztuk a sajtpolc tetejére, mindennapi megerősítésnek. Illetve egyik nyáron történt, hogy egy vasárnapi napon szintén nem akartam elmenni misére, mert ükpapa pincéjében vertük le a vakolatot, hogy tudjam hol érlelni a sajtokat. Csupa szikla és kő, a vízszintes és a függőleges sík hiányzott, és nagyon sok volt még a teendő. Végül este mégis rászántam magam, hogy elmenjek misére. Az aznapi evangélium a sziklára épített házról szólt. Ez olyannyira megérintett, hogy szilárd alapra építem a vállalkozást, hogy éreztem, jó az irány.
Fotó: Forrás: Németh Balázs
A nagy fordulat azonban 2024-ben jött, amikor részt vettem egy egynapos Lélek fesztiválon Szombathelyen. Ezen a dicsőítésen ismertem meg Csiszér Lászlót és zenekarát. Nyáron elhívtak Margaritha nővér soproni lelkigyakorlatára, és ott éreztem először, hogy átölel az Isten.
Mi változott ezután?
Gyakorlatban annyi, hogy elkezdtem dicsőítőzenéket hallgatni sajtkészítés közben. Addig mindig a mulatós zene ment, utána mintha elvágták volna, már nem is érdekelt. Lelkiekben pedig szemléletváltáson mentem keresztül. Úgy éreztem, hogy lett egy igazi csapattársam, Isten. Bár a család minden tagja mellettem állt, nem mindig tudtunk egy irányba evezni. Illetve Máté evangéliuma is többször fülembe cseng, mely így szól: döntsétek el, hogy a mammomnak szolgáltok vagy az Istennek?! (Mt 6,24) Mert bár sok a munka, ami meg is hozta a gyümölcsét, nem szabad elfelejteni, hogy ezeket a földi javakat nem visszük magunkkal. Azt tartom a legfontosabbnak, hogy a családok asztalára egészséges élelmiszert tudjak előállítani. Ezzel Istent is szolgálom, hiszen Ő mindent jónak teremtett.
Említetted, hogy Isten személyében egy igazi csapattársad lett. Miben érzed leginkább, hogy Ő veled van az életedben, a vállalkozásodban?
Próbáltam Isten nélkül sajtot készíteni, de nem sikerült. Értsd jól, azelőtt is el tudtam adni a termékeimet, de ahogy említettem, hamar elpárologtak a sikerek. A mókuskerékből nem lehet kiszakadni, mert ebben az ágazatban nincs szabadnap. Az állatokat vasárnap is meg kell fejni, és ha megtelik a tejhűtő, sajtot kell készíteni, nincs olyan, hogy majd holnap… Ezáltal gyorsan ki tud égni az ember.
2024-ben volt egy pont, amikor én sem tudtam, merre tovább. Az üszők felnőttek és már annyira sok tej keletkezett, hogy nem tudtam hova tenni a sajtokat, megtelt az érlelő. Az utolsó gurigát tettem fel a polcra, és nem volt több hely. Azt tudni kell, hogy a sajtszezon kb. szeptembertől áprilisig tart. Ez éppen áprilisban történt, amikor tudtam, hogy nem nagyon lesz kereslet a termékeim iránt.
Képzeld el, hogy ott állsz a rengeteg sajttal, és nincs akkora kereslet már, hogy el tudd adni ezt a mennyiséget. Teljes kilátástalanság. Eljött a pillanat, amikor kimondtam, hogy én ehhez kevés vagyok, tudtam, hogy Isten nélkül nem fog menni. Tőle kaptam a talentumot, ami most keresztté vált, és nem tudtam, hogyan tovább. Ott állt már a következő adag tej is. Térdre rogytam és rábíztam magam és a vállalkozásom.
És ekkor megcsörrent a telefon.
Hadd ugorjak vissza az időben. Akkor az év elején indult egy pályázat termelőknek, amire én is beneveztem. Igazából semmilyen visszajelzést nem kaptam róla hónapokig, szinte már el is felejtettem. Ez volt a VarjúGazda program. Le kellett adni egy pályázatot. Kiválasztottak. Volt egy kóstoltatási lehetőség, amin több mint 100 termelő vett részt termékeivel. Ebből 15 termelőt választottak ki, de nagyon sokáig nem tudtuk, hogy kik azok. És abban a pillanatban jött a telefon…
Nemhiába, a Jóisten a legjobb rendező. Elképzelni sem tudom, mit érezhettél az utolsó guriga sajt feltételénél, és az még nagyobb libabőr, amikor ebben a kilátástalan helyzetben jött a telefon. Mit hozott magával ez a lehetőség?
Isten minden másodpercét ismeri életünknek!
Ezt Margaritha nővér és Huber atya lelkigyakorlatán hallottam.
Budapesten 6 éttermet kaptunk, ahová sajtot szállíthatunk. A VakVarjú étterem tulajdonosa, Semsei Rudolf munkatársa hívott fel, hogy beválasztottak, és elkezdik rendelni a séfek a sajtokat. Azt sem tudtam, hova kell vinni, hogy néz ki ez majd a valóságban. Egy ilyen kis faluból a fővárosba – ez hatalmas lépés! És képzeld, az összes sajt elfogyott. Kiürült az érlelő. Ezt számokban is próbálom érthetővé tenni. Azelőtt heti 100 liter tej keletkezett, amit kényelmesen el tudtunk adni. Majd a tehenek gyarapodásával ez heti 1400 literre nőtt. Készítettünk még egy polcot, majd még egyet, és már tényleg nem volt hova tenni ezt a rengeteg sajtot. Nem tudta lekövetni az értékesítés a készítést. Isten kezébe tettem a vállalkozásomat. Tőle kaptam ezt a talentumot, Ő indított el ezen az úton, bíztam benne, hogy nem fog cserben hagyni, hiszen Ő már elgondolt felettünk mindent.
Elképesztő történet! Lehet, hogy laikus a kérdés, de mitől lett ennyire népszerű az Alpokalja sajt? Itt éltek egy pár száz lelket számláló településen. A közösségi médiában ugyan megtalálhatóak vagytok, de nem láttam különösebben hirdetést vagy reklámot. Mi a titok?
Lehet, hogy nem korszerű, de nincs marketingünk, vagyis van, de azt sajtnak hívjuk. Úgy gondoltuk, hogy a leghitelesebbek úgy tudunk lenni, ha szájról szájra viszik a hírünket. Ha sok sajt volt, kértem az Istent, hogy küldjön vásárlókat – és küldött is. Aztán persze beneveztünk versenyekre is, ahol szereztünk egy kis hírnevet magunknak.
Nagyon szerényen beszélsz erről, pedig nem kis díjakban részesültél eddig. A 2024-es Sajtmustrán aranyérmet szereztél a Magyartarka keménysajttal. A World Cheese-en indított sajtod ezüstérmet nyert, és az idei évben az Év sajtjának választották a Jóska bátyám kedvencét. Mesélsz ezekről egy kicsit?
A tavalyelőtti világbajnokságra 2023-ban kezdtük a kísérletezést. A World Cheese-re próbáltam a legjobb tételeket kiválasztani, mert azt tudni kell, hogy nincs két egyforma sajt. Én erre a versenyre három sajtot hoztam fel az érlelőből. Mindegyikre ráírtam korábban a készítés dátumát. Istenre bíztam a választást. Egyet kezembe fogtam a háromból, és megnéztem a készítésekor a napi szentírási részt. Pál apostol az efezusiakhoz írt levelének része fogott meg (Ef 3,14-21): „…akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével…” Azért ez a rész, mert maga a választás a versenyen nagyon szubjektív dolog. Ha már kicsit repedt a külseje, szabálytalan a lyuk, nem olyan egységesek a méretek, akkor azért mind pontlevonás jár. Én aztán nem is néztem meg a többit, félbevágtam ezt a sajtot és azt mondtam, ezt nem küldöm be. Külsőre szép volt, de belül több hibát is találtam: kis repedések, lyukak, de ízre nagyon finom volt. Végül utolsó pillanatban adtam fel a sajtomat. Egyébként ez a vb Portugáliában volt, úgyhogy elég speciális körülmények között tudtam csak beküldeni. Végül sikerült és ezüstérmet nyertünk vele.
A 2025-ös Sajtmustrán pedig az Év legjobb magyar sajtja lett a Jóska bátyám kedvence nevű sajtunk, de ezzel is úgy voltam, hogy majdnem nem ért oda. Ezt is az utolsó utáni pillanatban küldtem el. Ennél a nevezésnél csak utólag néztem meg a szentírási részt. Ám itt a zsoltárrészlet fogott meg, ami így szólt ,,sohasem felejti az Isten az ő szövetségét”. Máté pedig így írt (Mt 11,28-30) „jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.”
Most könnyű? Hiszen ezt hallva, hogy éttermekkel kerültél partneri viszonyba, nem úgy tűnik, hogy kevesebb lenne a munkád. Sőt!
Így van, a munka nem lett kevesebb, de már nem nehéz. „De, akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el”. (Ézs 40;31)
Igazából ez egy családi vállalkozás, rengeteget köszönhetek a családomnak, de nem ment minden könnyen és magától értetődően. Öcsém könyvelőként végzett és eleinte csak a számokat látta. Materialista módon nem lehet megközelíteni ezt a szakmát. A sok-sok összetűzés és vita csak távolabb vitt minket a közös munkától.
Simon Dávid atya hívott el egy medjugorjei zarándoklatra, aztán végül öcsém és húgom ment el. Ott a Szűzanya tevékenykedett, mert mióta hazaértek tudunk igazán, összetartóan dolgozni, egy irányba evezni. Tényleg csak azt tudom mondani, hogy Isten mindenben segít, amióta rábíztam magam és ezt a kis manufaktúrát.
Tudom rólad, hogy két éve házasságban élsz, és azt is, hogy a feleséged teljesen más területen dolgozik. Össze tudjátok hangolni a mindennapokat? Mesélsz kicsit magatokról?
Igen, elég eltérő a ritmusunk és a sok munka egyáltalán nem kedvez a házasságunknak. Ő a fővárosban nőtt fel, én pedig ebben a kis faluban. Mégis itt, Répcevisen ismerkedtünk meg egymással. 2022-ben házasodtunk. Nem mindenben egyeznek az elképzeléseink és hihetetlen makacsok is vagyunk. Most arra törekszem, hogy gépesítsem a munkafolyamatokat és több időnk legyen egymásra. Bízom benne, hogy az Úr mindent kézben tart.
Ahogy említettem, a kedvenc zsoltárom, ami meghatározza az utamat: „az Úr az én pásztorom, ínséget nem kell látnom”. Ennek van folytatása is, ami a jövő felé mutat. „Zöldellő mezőkhöz terelget engem”. (Zsolt 23,1-2) Három éve keresem az ideális telket az állatoknak.
Voltak terveim, de mind elbukott. Makacs fejjel a legnehezebb azt kimondani, hogy ,,legyen meg a Te akaratod”! De ha rábízzuk magunkat Isten akaratára és ez beteljesül, majd visszagondolunk a saját terveinkre, akkor láthatjuk, hogy sokkal, de sokkal többet, jobbat és örömtelibb dolgot adott nekünk.
2023-ban sikerült megvásárolni egy területet a falu szélén. Régen a közelében volt egy forrás, ami kiapadt, de nemrég egy fának a tövénél újraindult. Ez egy mikroklímát is ad a környéknek, így sokkal gyorsabban nő a fű is. „Zöldellő mezőkhöz terelget engem.”
Szeretnénk felépíteni egy istállót és egy sajtműhelyt, és körben tudnának legelni a tehenek. Sokáig csak elutasításokba és falakba ütköztünk, de most úgy néz ki, végleg megkaptuk az engedélyeket az építkezésre. Istennél semmi sem lehetetlen.
Szeretnék az Ő dicsőségére építkezni. Kezdeném az istállóval, Jézus is ott született.
Apropó istálló. Olvastam már, hogy „szülességnek” nevezted a szénát. Elmagyaráznád, miért?
A nagypapa tanította ezt. Ő mondta mindig: Egy kis „szülességet” adjatok az állatoknak! Miért szülesség? Jézus jászolban született, de a jászol az etetőt-vályút jelenti igazából. A jószágok a szénát eszik és szalmában fekszenek. Jézus valójában szalmába született, vagyis az énekek ezt hirdetik. Van egy karácsonyi szokás a családunkban: szenteste az éjféli mise után teszünk még plusz szénát az állatoknak. Többet esznek, többet lehelnek, befűtik az istállót, hogy ne fázzon a Kisjézus. Ezt a hagyományt édesapánk őrzi.
Forrás: Németh Balázs
Olyan szép hagyományok, családi vállalkozások vannak. Azt látom viszont, hogy egyre kevesebben tudnak/mernek belevágni a mezőgazdaságba. Te mégis megláttad ebben a lehetőséget, pedig csábítóbb az ausztriai munka itt, a határtól néhány kilométerre.
Nálunk mindig voltak állatok az udvaron. Számomra a tanulás, a fejlődés is fontos volt, szerettem volna egyetemi végzettséggel reformálni a gazdaságot. A számok azonban nem azt mutatták, hogy ezzel érdemes lenne mindhármunknak foglalkozni.
Sokáig kerestem a választ arra, hogyan tovább, és hogy ez az egész fejlesztés, istállóépítés, amibe belefogtam, az vakmerőség vagy hit? Hol a kettő között a különbség? Hol a határ? Meddig van a hit és hol kezdődik a vakmerőség? Ezt a kérdést feltettem már sikeres embereknek is, de Lukács és Máté evangéliuma adja a megfelelő választ. „Szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni” (Lk 18,1). ,,Mert mindazt, amit hittel, imádságban kértek, megkapjátok” (Mt 21,22).
Te mit gondolsz erről, egyetértesz? Hogy látod a jövőt?
Az én esetemben ez vakmerőségnek indult, de mára hitté alakult. Isten küldött társakat a projektek megírásához, a legnehezebb időszakokban támaszkodhattam rájuk. Biztos vagyok benne, hogy a megvalósításhoz is fog. A mai világ nem azt kommunikálja, hogy hosszú távú projektekben gondolkodj! A reklámokban, a közösségi oldalakon, az interneten, mindenhol azt hallod, hogy élj a mának!
Én azt mondom, hogy igenis megéri nagyot álmodni, de csak Istennel! Hiszem, hogy Istennek terve van mindenkivel. Azért ad valakinek többet, hogy ők is tovább tudják adni. A kérdés csak az, hogy a kapott talentumot tudjuk-e arra fordítani, amire Isten szánta, de ebben a Szentlélek bölcsességét kell kérjük.
Gyerekkoromban gyakran imádkoztuk az irgalmasság cselekedeteiről szóról kis imarészletet: „éhezőknek enni adni, szomjazóknak inni adni, szegényeket felruházni”. Nekem a Jóisten adta meg a lehetőséget, hogy tudjak enni adni. Ezt tanították meg a szüleim is.
A jövővel kapcsolatban pozitív vagyok. Nemrég beszéltem Semsei Rudolffal, és megköszöntem neki a lehetőséget. Elmeséltem neki az előzményeket, és akkor ő a kedvenc idézetével válaszolt, ami Szent Ágostontól származik: „imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna. Dolgozz úgy, mintha minden rajtad múlna.” Eszerint folytatom a munkát és a missziómat, hogy a sajtkészítés mellett életemmel hirdessem Isten dicsőségét!
hirdetés
