Mit jelent nekünk a karácsony? A 777 hat szerzője osztja meg gondolatait az ünnephez kapcsolódó személyes megéléseikről. Ezzel szeretnénk boldog karácsonyt kívánni Nektek. Fogadjátok szeretettel!
,,Nekem a karácsony az a fény, ami Jézus személyében közénk jött…” – Habodász István
Nekem a karácsony már teljesen mást jelent, mint gyerekkoromban, vagy fiatal felnőttként. Szépen lassan rájöttem a lényegre, hogy mit is jelent valójában a karácsony. Nem, nem az ajándékok sokaságát, nem az ünnepi vacsorát, vagy a frissen sült bejglit.
Ez mind csak külcsín, a figyelmünket ilyenkor a belbecsre kell fordítani.
A Megváltóra, Jézusra. Amikor pedig rá fordítom a figyelmemet, akkor kezdem megérteni karácsony valódiságát, hogy az Atya egyszülött Fia emberré lett, értem, értünk. Emberi alakot öltve, hasonló lett hozzánk, a bűnt kivéve. Elhozta számunkra a szeretetet és mivel a velünk van a világ végéig, ezért a szeretete is velünk van, nem múlik el soha. Azért jött, hogy megváltson minket és üdvösségünk Benne legyen. Kiválasztotta az legkülönfélébb embereket maga mellé, amivel nekünk is üzen, hogy igenis helyünk van az Ő asztalánál.
A béke fejedelme készült hozzánk emberekhez, hogy beteljesítse a próféciákat. Ő a mi békénk és kiengesztelődésünk. A társ, aki mindenben segít és mindig meghallgat, aki a legjobbat akarja nekem, nekünk. Nekem a karácsony az a fény, ami Jézus személyében közénk jött és ami soha ki nem múlik, mindig és mindenütt világit, nekünk pedig ezt a fényt kell követni.
Szülőként nagy felelősség, hogy a feleségemmel kislányunk figyelmét ne az ajándékokra és fényűzésre irányítsuk, hanem Jézusra és az Ő egyszereűségére.
A karácsonyi rohanás ne a boltok felé vigyen minket, hanem a jászol felé, mert ott fekszik a Világ Ura, a Mindenség Fejedelme. Siessünk hát Hozzá: „Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme.” (Iz 9,5)
,,Szeretem a karácsonyt, így pőrén, emberien esendőn, tökéletlenül” – Gál Petra Júlia
Nekem a karácsony? Talán kicsit még a gyerekkorom nosztalgikus szemüvegén keresztül nézem az ünnepet, holott ma már minden máshogy van és ez így jó, így helyes. A három húgomnak, nagytesóként egyszercsak a ,,titok őre” lettem, cinkosává váltam anyukámnak abban, hogyan rejtheti el az angyalka a fa alatt az ajándékokat és persze sokáig nekem is hatalmas izgalom volt a csodavárás ezen gyermeki része is.
Aztán nőttünk-nődögéltünk, mindenki megtudta az ,,igazat” és ezzel együtt kezdtük megismerni Őt. Azt a kisbabát, akinek a születésnapja az emberek kedvenc ünnepe, akinek születése a világ legnagyobb ajándéka és akit karácsonykor
igyekszünk az asztalunkhoz ültetni, az ajándék bontogatásnál a karácsonyfa köré hívni, a közös éneklésben együtt örülni Vele, Érte.
Emlékszem a tesóimmal régen évekig karácsonyi műsort állítottunk össze a szüleinknek, lelkesen és veszekedésektől cseppet sem mentesen készültünk az előadásra: hangszerek, dalok, versek, koreográfia. Pár éve már nincs előadás, mert kinőttünk belőle, de van közös sütés-főzés, beszélgetés és ima. Milyen érdekes megfigyelni az ünnepeken keresztül is, hogy mennyi minden megváltozik, szalad az idő. Egy valami mégsem fog soha: a karácsony lényege, az ünnepelt személye és az Ő szeretete felénk.
Volt már boldog, várakozós, mesebeli karácsonyunk, de végig betegeskedett kapkodós ünneplésünk is. Volt sok meghitt, szeretettel teli élményünk és olyan is, amikor a fa alatt könnyáztatta arccal ültünk, mert olyan dolgok értek minket, amik összetörtek bennünket.
Igen, sokszor és sokaknak nem olyan idilli a karácsony, mint amilyennek kívánjuk, de egy dolgot nem veszíthetünk el soha: a hitünket. Nem a karácsony hibája, ha nekünk rossz, nem a magányt, a sebeket, a óriási fájdalmakat akarja feltépni bennünket az ünnep, de kétségkívül mérlegelésre és megállásra kényszeríthet. És ez jó, még ha fáj is esetenként. Minden baj között van Valaki, aki állandó. Aki miatt ünneplünk. Jézus.
Miatta oldódik a gombóc a sírástól fojtogatott torokban, miatta enged a szorongás, a görcs, a félelem, benne megnyugodnak a sajgó lélek sebei, miatta száradnak meg a könnytől vörös szemek, Ő hoz enyhülés a kilátástalansagtól gyötörtek szívébe.
Ő az öröm, és ezt a Tőle kapott boldogságot és reményt kell sugároznunk az életünkkel.
Szeretem a karácsonyt, így pőrén, emberien esendőn, tökéletlenül.
,,Van, hogy lassítanám az időt, van, hogy már túl is lennék ezen a pár napon” – Marton-Gazdag Rita
Karácsony. Furcsa kettősség alakult ki bennem az ünneppel kapcsolatban. Egyszerre járja át melegség a szívemet, és szökik könny a szemembe, ha a szeretteimre gondolok.
Egyszerre vagyok szomorú, hogy már nincs mindenki közöttünk, és vagyok hálás azokért, akik itt vannak.
Nem vagyok még elég idős ahhoz, hogy csak a múlton rágódjak és keseregjek, de elég fiatal sem, hogy csupán gyermeki örömmel és izgalommal várjam az ünnepet.
Igyekszem minél több időt elcsendesedéssel tölteni, de a gondolataim szinte üvöltenek a temérdek teendő elvégzése miatt. Próbálok egyszerűen várakozni, olykor viszont elcsábít a sok fény és zene. Szeretnék mindenkinek megfelelni, miközben saját magamnak nem tudok. Gyermekkorom karácsonyát szeretném visszahozni, és nehezen fogadom el, hogy nem úgy alakul, ahogy régen. Együtt tudok már érezni azokkal, akiknek nehéz ez az időszak, ugyanakkor a legőszintébben készülök arra, hogy meg tudjam lepni a szeretteimet és örömet okozzak nekik. A legjobban a rorate misék hoznak közel az ünnephez, máskor a gagyi karácsonyi filmek kapcsolnak ki. Van, hogy lassítanám az időt, van, hogy már túl is lennék ezen a pár napon.
A sok befolyásoló tényező mellett azonban egy valami nem változik. Az ajándék. Nem, nem a tárgyiakra gondolok, sőt nem is az élményekre. Nem a becsomagolhatóra és nem is arra, amit a reklámok öntenek ránk. Arra a legnagyobbra, amit talán sokan már el is felejtettek vagy nem vesznek róla tudomást.
Arra az ajándékra, amit magától Istentől kaptunk.
Aki egyszülött Fiát, magát a Megváltót küldte el hozzánk. “Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,11) Ez az állandó üzenete a karácsonynak, ami akkor is jelen van, ha minden más változik körülöttünk.
,,Hol marad az életemből Krisztus karácsonya?” – Németh Letícia
Az idei karácsony a második, amit egyetemistaként élek át. Mikor még otthon laktam minden adott volt a helyes felkészüléshez. Édesanyámmal vagy a barátaimmal mindig rorátéra mentünk, utána a közeli kávézóban reggeliztünk, az utolsó héten közösen készítettük a sütiket, különböző iskolai karácsonyi programokon vettünk részt.
Az utolsó hétnek mindig megvolt a hangulata, mindenki teljes lázban égett a karácsonytól.
Két éve ez teljesen megváltozott. A roratek ugyan nem maradtak el, s ha úgy van az egyetemi közösségi térben a közös reggeli is megvalósul, mégis teljesen más. A kisvárosi karácsonyi hangolódás össze sem mérhető a főváros zajával, túlfűtüttségével. Mintha mindenhonnan a karácsonyt próbálnák rám erőltetni, olyannyira, hogy a végén teljesen elmegy tőle a kedvem. A vizsgaidőszakban az éjszakázások száma megszaporodik, s mikor hullafáradtan az ünnepek előtt pár nappal hazaesek, bizony könnyen elterelődik a figyelmem a készületről.
Tényleg ez lett a Karácsony?
Egy túlfűtött, kötelező ünnep, ami nyomásként nehezedik rám? Hol marad az életemből Krisztus karácsonya? Talán arra már nincs is időm…?
Idén adventben próbáltam nagyon tudatosan, lassan készülni és figyelni a belső csendemre. Talán most sem érkeztem meg a legnagyobb felkészültséggel, s bizony az igazi karácsonyi hangulat is hiányos, de életemben először csendben várakoztam, s csendben figyelem a születő Megváltót. Azt hiszem az a Karácsony is valahogy így történhetett, a legnagyobb csendben, kívül a város zajától.
Mindannyiunknak kívánom, hogy idén, a sürgés forgás mellett merjünk megállni egy-egy pillanatra és merjünk ebben a csendben az Üdvözítőre figyelni.
,,A varázslat megmaradt, csak most már nekem kell továbbadnom” – Martí Zoltán
A karácsony számomra mindig is egy varázslatot jelentett – gyermekkorom szép ünnepeiből szépen lassan cseperedtem a Megváltó születésének és eljövetelének felfoghatatlan varázslatába. Gyermekként a család szeretete és mérhetetlen biztonságérzete, a csengettyű hangja – amelyet annyira vártam -, a karácsonyfa gyönyörű látványa, a közös ima és éneklések – magyarul, majd pedig katalánul és spanyolul – az együtt töltött idő. Mérhetetlen hála van bennem a szüleim felé, amikor erre az ünnepre gondolok, akik számunkra láthatatlan időben és módon varázsolták át az amúgy sem szürke hétköznapokat egy csodálatos ünneppé.
Persze ez csupán a ,,körítés”, az igazi kincs az Úr eljövetele, a jászolban fekvő Kisded.
Az Isten, aki kiszolgáltatott módon, egy istállóban születik meg, hogy közénk jöhessen.
Édesapaként sokszor rácsodálkozom és elgondolkodom azon, hogy vajon milyen lehetett kisbabaként, majd egészen kisfiúként Jézus: szinte magam elé képzelem első lépéseit, első szavait, vagy ahogy a szülei játszanak vele. És önkéntelenül is egy hatalmas mosoly jelenik meg az arcomon, jó belegondolni, hogy a mi Urunk ilyen is volt: kacarászós, játékos, gyönyörű gyermek, aki végtelen szeretettel tekinthetett Máriára és Józsefre.
A varázslat megmaradt, csak most már nekem kell továbbadnom: a kacarászós, játékos, gyönyörű gyermeknek az ünnep varázslatát és a felfoghatatlan tényt is: úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta ő érte is. A mindenség urát egy kis csöppnyi baba formájában, pompa nélkül, kisjászolban. Fel nagy örömre!
,,Isten emberré lett és ezt a családommal ünnepelhetem” – Péter Anna
A karácsony számomra a nyugodtság és az elmélkedés ideje. Ugyan a családomat nem éppen a visszafogottság és nyugalom jellemzi, karácsonykor pedig még nagyobb a felfordulás: rokonok, vendégek, barátok, mindenki ki-be járkál hozzánk -, nyugalomnak külső nyoma nincs, de bennem mégis az van.
Ahogy ránézek szeretteimre, akik vidáman együtt töltik ezt az időt, eltölt a melegség érzése.
Isten emberré lett és ezt a családommal ünnepelhetem. Ez akkora ajándék, hogy sokszor felfognom is nehéz. Minden évben adventben arra törekszem, hogy egy kicsit jobban, mélyebben megértsem Jézus születését. Mit jelent az, hogy Isten világra jött? Mégis milyen Isten az, aki lealacsonyodik az emberekhez, hogy velük élhessen? Mekkora szeretet van Őbenne, hogy ezt megtette értünk? Hiszen azt tapasztaljuk a világban, magunk körül, hogy akinek hatalma van, az szívesen fitogtatja is, de Isten nem ilyen, sőt… Ezeken elgondolkodva tudok igazán megérkezni lélekben a karácsonyra. Sokáig azt gondoltam, hogy mindennek tökéletesnek kell lenni a környezetemben ahhoz, hogy igazi legyen ez a pár nap, aztán
néhány éve az egyik éjféli misén rájöttem, hogy ez nem így van.
Nehéz szavakba önteni azt a boldogságot, ami ott a templomban elöntött. Nem is igazán tudtam megindokolni ezt az örömet és azt sem honnan jönt, csak ültem és úgy éreztem, valamit talán sikerült megértenem Jézus születéséből.
Áldott, békés karácsonyt kíván a 777 csapata!
hirdetés
