Mókásan megfogalmazott, de tűpontos posztba botlottam nemrég, amiben alkalmatlan embereket keresnek egy emberileg kudarcra ítélt feladatra.
„Álláshirdetés
Alkalmatlan embereket keresünk egy emberileg kudarcra ítélt feladatra!
Jézus ügye, a kereszténység emberileg kudarcra volt ítélve. Rosszkor volt rossz helyen, rosszul menedzselte magát, alkalmatlan embereket választott ki, túl rövid idő állt rendelkezésére feladatának teljesítéséhez, túl sok ellensége volt.
hirdetésJézus ügye emberileg most is kudarcra van ítélve, hiszen most is a leggyengébb eszközöket választja ki, most is az alkalmatlan embereket keresi, az eleve lehetetlen feladatra.
Ez a legnagyobb, fényes bizonyítéka, hogy minden kegyelem. Jézus ügyét, a kereszténységet Isten kegyelme mozgatja, tartja egyben. Van valami a kereszténységben, ami nem emberi, és ez a lényeg. Minden kegyelem. S nekünk erre a kegyelemre kell ráépítenünk az életünket, mert csak akkor fog működni.
Alkalmatlan embereket keresünk egy emberileg kudarcra ítélt feladatra!”
Néha talán elfelejtkezhetünk róla, hogy van egy főállásunk, egy állandó küldetésünk, amit Jézus a missziós paranccsal elég világosan a szívünkre helyezett: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,19-20)
Ez egy parancs, nem opcionális kis feladat a vállalkozószellemű keresztényeknek, hanem mindannyiunk életre szóló küldetése.
Betöltetlenek a pozícióink? Nem kell félnünk az állásinterjútól, itt csak egy szempontot néznek: elfogadod Jézust a megváltódnak? Igen? Máris tiéd a munka!
A hit ajándék és kegyelem, akiknek ez megadatott, tovább kell adniuk ennek örömét. Nem mindig könnyű hinni, nem is mindent értünk, sokszor nem érezzük Isten jelenlétét, egy óriási kaland bejárni Vele az életet, néha bátorságpróba, olykor kemény kiképzés, de sokszor kegyelemmel átitatott kimerevített pillanat csupán. Vegyük sorra ezt az „álláshirdetést”, ami mindenkinek szól, és ahova mindannyiunk önéletrajza a kezdetektől fogva be van adva.
Az „alkalmatlan emberek” kritériuma könnyen kipipálható, senki sem hibátlan vagy bűntelen. Gyarlók vagyunk, esendők és hibáktól hemzsegünk.
A kereszténység nem a tökéletesek gyülekezete.
Hogy emberileg kudarcra ítélt a feladat? – Nem baj, sőt, ez a jó benne, Jézus már megváltotta a világot, vállalta a szenvedést értünk, legyőzte a halált és feltámadt. Azért, hogy „aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16). A feladatból már csak annyi hárul ránk, hogy higgyünk Benne és másokat is Hozzá vezessünk
Jézus rosszul menedzselte magát? Hát ha úgy vesszük, igen. Legalábbis emberi távlatokban tűnhetett úgy, hogy néha kicsit maga alatt vágta a fát:
nem tette magát minden áron „szerethetővé”, nem hagyta el az elveit csak azért, hogy többen figyeljenek rá, nem taktikázott,
nem azt mondta amit a világ hallani akart, „és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.” (Jn 17,14) Jézus nem alkudott meg. Ez a tudat óriási szabadságot adhat nekünk. Van egy világos, biztos iránytűnk: az Ige. Jézus sokszor nem fogalmazott finoman, sőt néha közérthetően sem, de Isten mégis talál utat mindenkihez személyesen. Az igazság sokaknak szúrja a szemét, fáj szembesülni hibákkal, bűnökkel, nehéz gyakorlni az önfeladást, az alázatot, de kifizetődő. Jézust az igazságért üldözték, Ő maga az Igazság. Ezt az üldöztetést ma is,- akár mi is, persze a világon különböző mértékben, de a saját bőrünkön – tapasztalhatjuk, viszont Jézusnak van egy jó híre számunkra: „boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,10)
„Alkalmatlan embereket választott ki” – Az apostolok mind bűnös, egyszerű emberek voltak, akárcsak mi. Halászok, egy vámszedő vagy épp egy megtérő sátorkészítő? Nem a legimpozánsabb társaság, még szerencse, hogy Isten azt nézi, ami belül van. Nem a világnak, az embereknek vagy éppen a saját – olykor irreális – elvárásainak kell megfelelnünk. A lelki ismeretünk hangjára figyelve, annak segítségével csak az Istennek való megfelelés kell, hogy motiváljon minket. Ez talán még nehezebb is, mint a fentebbiek.
Jézusnak „túl sok ellensége volt”. Bizony, volt egy pár, de mennyivel több barátja volt, mennyivel többen szerették és szeretik Őt! “Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ.” (1Jn 3,13) Sajnos ellenségekből akad ma is, a Jézust követni vágyóknak vállalniuk kell ezt a keresztet, abban a biztos tudatban, hogy Isten még a gyűlöletet, a tragédiákat is jóra fordíthatja, hiszen „a keresztények vére magvetés.”
A kereszténység ügye emberileg most is kudarcra van ítélve, most mi vagyunk azok az alkalmatlan emberek, akikkel Jézusnak be kell érnie eszköz gyanánt. Isten nélkül tényleg minden értelmetlen és felesleges is. Az viszont megnyugtathat minket, hogy:
,,Isten nem az alkalmasokat hívja el, hanem a meghívottakat teszi alkalmassá.”
Isten kimondottan az alkalmatlan embereket keresi, hiszen nekünk van szükségünk a megváltásra, a tékozló fiúknak a megbocsátásra, mert, „nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre.” (Lk 5, 31-32)
„Minden kegyelem” Isten mozgatja a szálakat, mi pedig akaratába belesimulva szolgálhatjuk Őt, aki az örök élet ajándékával vár minket. A Jóisten a legnagyobb áldozatot hozta értünk, „mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…” (Jn 3,16)
Jézus a kegyelem, ha rá alapozzuk az életünket akkor működni fog. A homok alatt ott a kő, amire építhetünk, mindig ott van, csak le kell ásnunk érte.
„Akinek van füle hallja meg” – mi pedig, akik már „meghallottuk” hirdessük, vigyük az örömhírt. Tudatosítsuk, hogy Isten kegyelméből jutottunk hitre és azt is, hogy lehet, hogy valaki tőlünk hall először az evangéliumról. Evangelizáljunk az életünkkel, úgy, hogy vonzóvá tesszük az őszinteség, hitelesség és a szeretet eszközeivel.
hirdetés
