Néha elbizonytalanodom abban, hogy a Jóisten szeret-e engem. Ez a dicsőítő dal egy erős fejmosás az őszinte határozottságával.
Egy fülbemászó dal szól napok óta a fülesemben. Nem ritka, hogy egy-két zene, – amiket megszeretek, – pár hónapig minden mást letaszít a lejátszási listámról, nem igazán szoktam megunni őket, főleg mivel minden alkalommal máshogy szólnak hozzám.
Nemrég bukkantam rá egy fiatal srácra, Josiah Queenre, aki a dalaival evangelizál. Elég népszerű, sokan szeretik a nyers és őszinte zenéjéért. Ritkán találok olyan angol számokat, amik igazán megérintenek, de a Watch Your Mouth mondanivalója felszínre hozta bennem egy visszatérő nagy hibámat:
kételkedem abban, hogy Isten szeret engem.
Nem mindig, csak egy-egy pillanatban. Nem is kell semmi különösebb dolognak történnie, lehetek épp boldog is, mégis bekúszik a gondolataimba egy alattomos kis hang, ami elbizonytalanít. „Nem értem, miért szeretsz, Istenem. Szeretsz egyáltalán? Megérteném, ha nem szeretnél.” Olyan buta dolgok ezek, de nem mindig könnyű meggyőznöm magam az ellenkezőjéről. Végtelenül nagy hiba Isten szeretetében kételkedni, mégis sokan, – ha csak időszakosan is, – ebbe a furcsa, néha önsajnálattal teli állapotba kerülünk.
„Tudom, hogy nem vagyok elég jó
Nem, sosem fogok megfelelni”
– szól a dalban.
Néha mindenki érezheti így magát, ráadásul amikor éppen Istennel sem olyan szoros a kapcsolatunk, lelki szárazságot élünk át, a szerethetetlenség érzete még erősebben tud rombolni bennünk. Milyen fájó lehet Istennek azt hallgatnia, hogy kételkedünk a szeretetében!
A Jóistennek nem kell bizonygatnia a szeretetét, már jó párszor biztosított róla minket. Vegyünk csak pár biztató mondatot a Bibliából: „de nem vész el egy hajszál sem fejetekről.” (Lk 21,18) „Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk?” (Mt 6,26) Vagy éppen: „mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is.
Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?
Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6,28-34)
Vagyis gondoskodik rólunk, vigyáz ránk, velünk van minden pillanatban. Nem kell bizonygatnia, Ő mégis újra és újra megerősít minket. A legnagyobb bizonyság pedig ez: „mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)
Jézus meghalt értem, érted, mindenkiért. Hihetetlen áldozatot hozott, megváltott, meg akar menteni, a szívünket kéri, hogy beengedjük az életünkbe és Vele járjunk tovább az úton. Nem szomoríthatjuk el, hiszen hogy is ne szeretne minket?
„Ő azt mondta:
Figyelj a szádra, fiam,
Ne beszélj így,
A kezeimen lévő sebek mutatják,
Hogy minden szeretetem a tiéd.
Te vagy a gyermekem,
Szemem fénye,
Az oldalamon lévő sebek mutatják,
Hogy minden szeretetem a tiéd.
Akkor miért élnél úgy,
Mintha nem lennél méltó arra, hogy meghaljak érted?”
Két dolgot szoktam tudatosítani, amikor elbizonytalanodom: Jézus vállalta értem a halált. Igen, méltatlan vagyok Hozzá, de Ő mégis magához húz, mellettem van, örök életre hív engem – és téged is. Isten megajándékozott az élettel minket. Akarta, hogy legyünk, terve van velünk, Ő szeretett előbb, Ő maga a szeretet.
hirdetés
