Hat év járás, ikergyerekek, régimódi ismerkedés, távkapcsolat, fiatal lányok férjkeresése és sok más! A Páratlan Párosok podcast ötödik epizódjában egy lelkészházaspár fedi fel a közös igehirdetés örömét, az esketési tapasztalataikat – vagyis a lelkészlét szépségeit és kihívásait. Vendégeink Koncz-Vágási Katalin és férje Koncz Zsolt – református lelkipásztorok voltak.
Hogy ismerkedtetek meg, miből éreztétek, hogy egymásnak szán titeket a Jóisten?
Katalin: Azt hiszem, nem az én tisztem, hogy elmeséljem, mert nem én éreztem először, hanem a férjem, úgyhogy ez az ő története.
Zsolt: Negyedéves voltam a teológián, amikor volt egy díszteremben lévő áhitat, amikor bevonult Kati a barátnői körében egy zöld pulóverben és ez a zöld pulóver azóta is megmaradt, amikor ránézek, mindig rajta van.
Ott döntöttem el, hogy én meg akarom ismerni ezt a lányt.
Utána volt egy úgynevezett bagolytábor – a gólyatáboroknak megfelelő ottani elnevezés – és azt gondoltam, hogy akkor ott majd megismerem és így is lett, bár nagy bátorságot kellett vennem, mert nem voltam egy ilyen ismerkedős típus azelőtt sohasem, de valahogy annyira motivált ő engem és a barátnői annyira segítették ezt a dolgot, hogy úgy alakult, hogy este volt egy táncház, utána elkezdtünk beszélgetni,
egyre közelebb ültem, először csak távolabbról, csak fokozatosan, mint a Kisherceg meg a róka.
Aztán nagyon sokat beszélgettünk vissza a vonatúton is, elkezdődött egy ismerkedés, maga a kapcsolat kiépült – amiben voltak mindig hullámvölgyek, bizonytalanság, de a megismerkedés egy nagyon szép történet volt.
Katalin: Én nem akartam ismerkedni, azt hozzá kell tenni, hogy én elsős voltam, ő már negyedéves, nem volt még párja és a negyedéves fiúknak, ha megjönnek az elsős lányok, az mindig egy külön dolog az egyetemi légkörben. És én abszolút nem akartam, nem mondom, hogy nem vágytam arra, hogy legyen barátom, kedvesem, de nem jutott eszembe, hogy ez ilyen hamar megtörténhet, szeptember hónapban, azért bennem nagyobb bizonytalanság volt. Nem is ellenállás, hanem egyszerűen nem hittem el, hogy ez pont velem történik meg és nem azzal, aki talán jobban szerette volna, de mégis Isten így adta.
Mennyi idő telt el az ismerkedésetek alatt, hogy zajlott a lánykérés?
Katalin: Nem volt ez olyan egyszerű, mert mi majdnem hat évig voltunk barát-barátnő és két év volt a jegyesség. Azért húzódott ez ilyen sokáig, mert közöttünk nagy a korkülönbség. A négy év nem sok, de egyetemi években igen. Zsolt a hatodév után egy évet Lipcsében volt ösztöndíjon én pedig a harmadév után voltam egy évet Németországban egy másik városban ösztöndíjon. És mire onnan én visszajöttem és negyedéves lettem Zsolt addigra már önálló lelkész lett egy szabolcsi kis faluban.
Nagyon nagy lett hirtelen a távolság, úgy, hogy előtte két évet nem is töltöttünk együtt. Ez nagyon nehéz volt, ott azért voltak mélypontok, de nem lett vége.
Zsolt kikerült vidékre, falura és ott számtalan eladó lány volt a gyülekezetben. Annyira nem is engem zavart, ezt így gondoltuk meg sejtettük, de én visszakerültem az egyetemre, Zsoltot viszont egyre jobban kezdte zavarni, hogy mindig mindenkinek van egy jó papné jelöltje a tarsolyban, és ez egy kicsit felgyorsította az eseményeket.
Zsolt: Igen, amikor kikerültem nagyon meglepő volt, hogy felszaporodott a gyülekezeti létszám, ahhoz képest, ami volt és ez nem lett volna önmagában furcsa feltétlenül, de fiatal lányok vagy fiatalabb hölgyek voltak ott első sorban és ez egy idő után tényleg zavart.
Hogy hát nekem van barátnőm és én ezt nem szeretném, de nem volt gyűrű az ujjamon és ők azt gondolták, hogy akkor van itt egy szabad lelkész, aki majd jó lesz férjnek.
És akkor döntöttük el, vagyis beszéltük meg, hogy kell ez, illetve én erőltettem, hogy legyen egy lánykérés. Volt egy kicsit intimebb, csendesebb is, de aztán legyen egy normál lánykérés is, rendesen letérdelve, család előtt, édesanya, édesapa jelenlétében, megvolt egy ilyen családi lánykésés jellegű dolog is, gyűrűhúzással.
Tulajdonképpen ezzel lett megpecsételve az első szakasza a kapcsolatnak.
Mire érdemes figyelniük azoknak, akik távkapcsolatban vannak?
Katalin: Mi nagyon sokat leveleztünk, telefonáltunk is és tényleg mindent leírt az ember, tehát ma már kicsit furcsa, hogy volt időnk rá, de mindent tudtunk a másikról.
Bennünk van egy nagy bizalom a másik iránt.
Ehhez azért kitartás kellett, ez egy nehézség volt, de valahogy le kellet győzni a távolságot és szerintem ez csak úgy sikerülhetett, hogy mindig tudtuk, hogy a másik hol van.
Szó esett még elájuló vőlegényekről, a harangozóról, aki olykor bébiszitternek áll, de még azt is megvitattuk, hogy a protestáns teológia miért nem tekinti szentségnek a házasságot! Ha kedvet kaptál ettől a kis ízelítőtől, a teljes adásban minden témát körbejártunk, alaposan kifejtettünk Nektek. Hallgassátok szeretettel a Páratlan Párosokat YouTube-on és Spotify-on is!
hirdetés
