Sokszor feljövő téma a párkapcsolat és a szerelem, ám rengeteg rossz világi példát láthatunk, amelyek megnehezítik, hogy kitartsunk a Jézus mutatta úton. A házasság szentségéről, nehézségéről, családalapításról osztott meg velünk gondolatokat Benkovics Péter férj és családapa. A végén pedig egy jótanácsot is adott az esküvő és a mindennapok kapcsán.
A mai világ nem preferálja a házasság szentségét, mert…
…félreértik, hogy mi is a házasság, és nem ismerik a lényegét. Sok ember számára a házasság azt jelenti, hogy két ember, akik lángoló, intenzív érzelmekkel vannak egymás iránt, egy nagy buli keretében megfogadják barátok és család előtt, hogy amíg ezek a lángoló, intenzív érzelmek tartanak, addig együtt maradnak. Ez pedig nem visz messzire. Emellett óhatatlanul sok fájdalomhoz vezet, hiszen csupán egy felhigított, olcsó pótlék, ami a valódi házasság helyét veszi el. A valódi házasság sokkal több és mélyebb dolog, egy fantasztikus, egész életet virágba borító csoda.
A házasság egy olyan szövetség, amely…
… a láthatatlan valóságban gyökerezik. Mindenki ismeri a kis hercegből az örök igazságot: „ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”. A házasság is ilyen. Az alapja, amelyre épül: a szemnek nem látható, mégis tapasztalható valóság.
Egy férfi és egy nő különleges szentségi szövetsége ugyanabban a titokzatos létforrásban gyökerezik, ahonnan egyéni életünk is ered – akit sokan Istennek hívunk.
Nem tudjuk megragadni azt sem, hogy honnan is érkezünk ebbe a világba, de az, hogy itt vagyunk és élünk – a bizonyítéka, hogy Valaki akarta, hogy itt legyünk, és nap-napután fenntartja az életünket. Egy házasság is ebből a „szent titok”-ból ered. A külsőségei, a látható és tapasztalható gyümölcsei már ebből a gyökérből táplálkoznak. Sok házasság azért fut zátonyra, mert az emberek csak a külsőségeket, a gyömölcsöket látják, és azokat próbálják házasságuk fájára „ráakasztani”. Melyek aztán – életet adó forrás híján – elszáradnak. Pedig egy fa életét és gyömölcseit a gyökere táplálja, ezért arra kell összpontosítani elsősorban. És ha ez megvan, a gyömölcsök is teremni fognak.
Fotó: unplash
Fontos megjegyeznem, hogy azok az emberek, akik boldog házasságban élnek, de nem tekintik magukat hívőknek, valójában azok is ebben a „szent titokban” gyökerező kapcsolatban élnek, még ha nincsenek is ennek fogalmilag tudatában. Őket nevezi Karl Rahner katolikus teológus „anonim keresztényeknek”.
Isten minden embert boldogságra akar vezetni; aki nem találkozik kívülről az igazi keresztény tanítással, azt a lelkiismeretén keresztül.
A Biblia írja, hogy „gyümölcséről ismerik meg a fát” (Mt12,33) és ha egy igazán boldog házasságot látunk, azon óhatatlanul felismerjük Isten keze nyomát. Erre mondta Tolsztoj, hogy „a boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.”
Ugyanez azonban fordítva is igaz:
egy házasság anélkül a Gondviselés nélkül, aki maga a szeretet (1Jn4,8), lehet bármilyen kereszténynek látszó körítéssel díszítve – kudarcra van ítélve.
A Biblia nem egyszer szól a jegyességről, házasságról. Számomra nagyon szép példa a Szentírásból …
Két bibliai házasság jut eszembe: Rút és Boáz, valamint Bethsabé és Dávid történetei.
Rút története rettentő nagy külső nehézségekből indul: első férje meghal, ezzel az akkori korban teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül, majd egy éhínség elől menekül, és a napi betevőt abból szerzi be, hogy összeszedi a kalászokat, melyeket az aratók hátra hagytak. Ráadásul moábita, azaz „kisebbségi” volt. Ma erre mondjuk, hogy „mélyszegénység”. A Gondviselés azonban egy csodálatos szerelem és házasság felé fűzi ezeket a szomorúan induló szálakat, melyek aztán összefonódnak és virágba borulnak férje, Boáz életével.
Bethsabé és Dávid története pedig rettenetes belső sötétségből indult: házasságtörés és egy borzalmas gyilkosság útján köttetett össze életük. De bűnbánatot követően, miután Istent is belefűzték közös életük szálaiba, az Úr elképesztő magasságba emelte fel ezt a kapcsolatot.
Aquinói Szent Tamás mondta, hogy Isten egyik legfőbb jellemzője, hogy minden rosszból valami még jobbat tud kihozni.
És hogy ez mennyire igaz, arra bizonyíték, hogy Máté evangéliuma azzal kezdődik, hogy mindkét itt említett házasság Jézus felmenői között szerepel!
Krisztus nem szégyellte a nehéz sorsú és vargabetűket bejárt felmenőket, hanem éppen küldetésének lényegére mutatnak rá: Jézus azért jött, hogy gyógyulást hozzon, hogy felemelje az életünket a mélységből a magasságba!
Ahogy a Rómaiakhoz írt levél írja: „ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem” (Rm5,20).
Ez a két történet arra is tanít bennünket, hogy soha nem késő Isten szeretetét segítségül hívni egy házasságba, akár külső akár belső mélység akarja ellehetetleníteni a kapcsolatot! Isten előtt nincs lehetetlen, ahogy pár fejezettel később írja is Pál: „sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől” (Rm8,39).
A házasságunkban megtapasztalom Isten jóságát, mert…
…Isten arcát látom meg benne. Én Isten szeretetét nagyrészt abból ismertem meg egyéni életemben, hogy sokkal jobb házassággal ajándékozott meg, mint amit megérdemeltem. Traumáktól, válástól terhelt családban nőttem fel, amit velejéig világi fiatal felnőttkor követett. Statisztikailag az esélyem egy boldog, szentségi házasságra gyakorlatilag nulla volt ezek következtében.
A házasságomban értettem meg a „kegyelem” jelentését, ami tulajdonképpen „meg nem érdemelt ajándék”. Feleségem és gyermekeim ilyen ajándékok nekem.
Fotó:unplash
A legnagyobb nehézség a házastársi együttélésben…
…a kiszolgáltatottság Istennek. Ami amúgy az egyik legjobb dolog is benne egyben! Csak hát mondjuk ki: az egónak nem kellemes. Ha a belém kódolt rossz családi mintára tekintek, a világból ránk zúduló kísértésekre, az emberi gyengeségemre, az elkeserítő statisztikákra, a körülöttem széthulló családokra, akkor fagyos érzés fog el. Mikor átérzem kiszolgáltatottságomat, akkor Heidegger híres mondata nyomán azt gondolom, hogy „rajtam már csak egy Isten segíthet”. És ez bizonyos tekintetben nem kellemes érzés. Kiszolgáltatott. Mégis, ez a valóság, és én ezt a valóságot minden kellemetlensége ellenére igyekszem éberen őrizni.
Ebből két dolog következik: egyrészt ami emberileg lehetséges, azt igyekszem megtenni, hogy őrizzem ezt a szent szövetséget. Ahogy egy bölcs tanáromtól tanultam még protestánsként: „egy férj legfontosabb feladata, hogy felkeltse, elnyerje és fenntartsa felesége leggyengédebb érzelmeit!” De ez – habár nagyon fontos – önmagában kevés lenne.
Viszont, ha ez megvan, akkor a mindenséget teremtő és fenntartó Isten erőfeszítéseink mellé teszi az Ő hatalmas erejét.
Hitünk és cselekedeteink összekapcsolódnak, egyik sem lehet a másik nélkül. Ha igyekszünk, és emellett bízunk a fentről jövő segítségben, akkor boldog a házasság. De kicsinységünkről sosem szabad elfeledkezni, nehogy mikor jól mennek a dolgok, akkor kisegérként az elefánt mellett sétálva elhiggyük, hogy a híd tőlünk dübörög…
Ezért is hordom Szent Júdás Tádé, a lehetetlen és reménytelen ügyek védőszentje medálját a nyakamban, hogy
emlékezzek arra, hogy önmagamban egy „lehetetlen és reménytelen ügy” vagyok, akit egyedül Isten kegyelme tart meg minden egyes napon.
Hogy a kelleténél kicsit jobban rettegek attól, hogy egy napon elrontom a házasságunkat, az talán betudható a hátteremnek. Istenre bízom az ebből való gyógyulást is, nem tudhatom, talán erre van szükségem, ez segít nekem saját esendőségem tudatában maradni, és minden erőmmel igyekezni.
Amikor Isten gyermekekkel áldja meg a házasságot, az mindig nagyon sok változással jár…
… mert „növekszik a tét”. Sokan éljük meg azt hívő szülőként, hogy saját üdvösségünkért sokszor csak tessék-lássék módon küzdünk. Ami részben érthető: látjuk saját gyengeségünket és emiatt vonakodunk elfogadni Isten szeretetét.
Nem tartjuk magunkat szeretetre méltónak. És emiatt életünk egyes területein megrekedünk
. De mikor a karunkba veszünk egy életet, aki a mi életünkből fakadt, akkor neki a legjobbat szeretnénk adni! És a hívő ember tudja, hogy a legtöbbet akkor teheti a gyermekéért, ha ő maga jó életet él. A gyerek ugyanis elsősorban nem arra figyel, amit a szülő mond, hanem ahogyan él. Belénk van kódolva, hogy másoljuk a szülői mintát.
Ezért hatalmas felelősség, hogy átkot vagy áldást adunk életünk mintájával gyermekeinknek.
Az én hitem is akkor „fordult még komolyabbra”, mikor – ha magamért nem is, de a gyermekemért – eltökéltem, hogy nem állok útjába Isten életem minden részét teljesen átformáló erejének.
Fotó:unplash
Ebben az élethivatásban a legnagyobb öröm számomra …
…a láthatatlan dimenziója. Korábban már hivatkoztam a kis herceg igazságára, hogy „ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”, és hogy ez a házasságban is így van. Sokszor tapasztaljuk meg azt, hogy egészen apró, jelentéktelennek tűnő dolgok szavakkal nem kifejezhető örömmel és békességgel öntenek el. Egy gőgicsélő csecsemő, az öledben elszunnyadó gyermeked pihegése, egy összenézés a pároddal, egy egyszerű közös séta, beszélgetés, pici figyelmesség, érintés, megmagyarázhatatlan mértékben tud jó lenni egy jó házasságban.
Keresztény szempontból pedig a legérdekesebb számomra az, ahogy valamiképpen a Szentháromság belső dinamikája tükröződik a házasság szentségében.
Teremtményi létünkből fakadóan természetesen más módon, de ahogy hitünk szerint a három isteni személy egy Isten, a házaspárok ehhez valamiképp hasonlatosan lesznek „ketten egy testté” (Mt19,5). Ez persze csak úgy lehetséges, ha az önátadó, önfeláldozó szeretet is hasonlatos. Ha háttérbe tudom szorítani az önző egómat, és előtérbe tudom helyezni a másikat. Ha mindketten így fordulunk egymáshoz, akkor abból csodálatos dolgok születnek!
Persze ez küzdelem, és lássuk be, nem is minden élethelyzetben sikerül. Az önzésre hajló természetünk a koszos konyhától elfelé, a kanapé és Netflix felé sodorna, hogy inkább a másik végezze el a házimunkát… De mindig van új kezdet: a konyha újra tele lesz koszos edénnyel, a szennyeskosár ruhákkal, érdekes könyvek is mindig lesznek a kezemben, mikor ehelyett megértő figyelemre lenne szüksége a feleségemnek… Ezek mindig kiváló alkalmak arra, hogy a saját érdekemet kicsit hátrébb, a másikét előrébb helyezzem.
És érdekes módon ebben a lemondásban találom meg az igazi önmagamat – és a boldogságot.
Fotó:unplash
A mi mottónk a házasságunkban az, hogy…
… „ketten egy testté” az Efezusi levélnek ebből a verséből: „Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté.” (Ef 5,31). Ezt gravíroztattuk a gyűrűink belsejébe is.
Ha egy tanácsot mondhatnék magamnak/másoknak az esküvő napján, az az lenne, hogy…
Abban a kiváltságban volt részem, hogy az ógörög nyelvet Martos Balázs püspök úr óráján tanulhattam a Pázmány teológián. Hatalmas ajándék volt megtanulni az Újszövetséget eredeti nyelvén olvasni, de talán a legtöbbet a „sorok között”, a hozzáfűzött tanításokban kaptam ezeken az órákon. Püspök úr minden óra végén azzal köszönt el tőlünk, hogy: „tartsanak ki!” Eleinte nem is tudtam hova tenni, de aztán mikor a munkám, az egyetem, a családi életem kötelezettségei elkezdtek összecsapni a fejem felett, akkor megértettem.
Istennel együtt járni a boldogság útján sokszor nagyon rázós tud lenni.
De a Biblia nem árul zsákbamacskát: nincs arra ígéretünk, hogy könnyű lesz, csak arra, hogy megéri.
Ha kitartunk, és minden mélységből felfelé tekintünk, akkor bármilyen sötétség is vegyen körül és bármilyen kilátástalannak tűnik a helyzet, Isten ad megoldást.
Talán nem úgy és nem akkor, ahogy és amikor mi szeretnénk, de végül minden jóra fordul. Ebben a hitben ki kell tartanunk. Ezt mondanám akkori önmagamnak, ezt mondom most is magunknak és mindenki másnak: „tartsatok ki!”
Jézus nevének jelentése nem véletlenül az, hogy „Isten megszabadít”.
Istenre szorulunk egyéni életünkben és a házasságban is. Aki ezt megérti és éli, az boldog ember.
hirdetés
