2025.09.13.

VEGYÜK KOMOLYAN: ÖKOLÓGIAI MEGTÉRÉSRE VAN SZÜKSÉG

Szeptember 19-én az idei Katolikus Társadalmi Napok keretében konferenciát rendeznek Ferenc pápa Laudato si c. enciklikája megjelenésének 10. évfordulója alkalmából, amely elsősorban a teremtésvédelmet, az életvédelmet állítja fókuszba, valamint foglalkozik a mesterséges intelligencia jelentette kihívásokkal. Neves előadók osztják meg gondolataikat arról, hogyan válhat az élet melletti kiállás közös cselekvéssé. A kerekasztal beszélgetéseken teológiai, etikai és társadalmi szempontok mentén dolgozzák fel a kérdéseket.

A Laudato si megjelenése több tekintetben is mérföldkő volt a Katolikus Egyház társadalmi vonatkozású megszólalásai sorában. A Laudato si egyrészt felhívja a figyelmünket arra, hogy az ember teremtettségéből adódik az, ahogyan a természethez, a teremtett világhoz viszonyulnunk kell. Az enciklika érinti a környezetszennyezést, az éghajlatváltozást és a fenyegető ökológiai válságot is. Jentőségét ugyanakkor elsősorban az adja, hogy szociális enciklikaként tarthatjuk számon, amely az ember felelősségét vizsgálja abban a tekintetben, hogy a rá bízott javakkal hogyan gazdálkodik, hogyan gondozza a „közös otthont”.

Hangsúlyozza a társadalmi igazságosság fontosságát és azt, hogy tiszteletben kell tartani minden népet, annak hagyományait, életterét, törekedve arra is, hogy minden ember méltóságának megfelelő körülmények között élhessen.

Ferencz Zoltán szociológus, a Váci Egyházmegye teremtésvédelmi referense – aki a délelőtti kerekasztalbeszélgetés egyik résztvevője lesz – elmondta, hogy világszinten jól fogadták az enciklika megjelenését, de hosszabb idő kellett, hogy a téma bekerüljön a közbeszédbe. Pedig ez nem kizárólag az Egyház ügye. A szakemberek sokat beszélnek a klímaváltozásról, de emellett vannak olyan területek, ahol sokkal nagyobb a baj. Ilyen például a biodiverzitás csökkenése, ami miatt fennáll annak a veszélye, hogy felborul az ökológiai rendszer.

Nehezen vesszük tudomásul, hogy olyan változás van folyamatban, ami nem fog elmúlni, hanem tartósan velünk marad, és nekünk kell megváltozni, ha nem akarjuk, hogy a föld teljesen felélje tartalékait. Néhány dolgot ugyan megteszünk, pl. szelektíven gyűjtjük a hulladékot vagy újrahasznosítható szatyorral megyünk vásárolni, de ezeknél sokkal radikálisabb és fájdalmasabb változásokra lesz szükség. – hangsúlyozta a kutató.

Ezt a radikális változást – amelyre egyéni és közösségi szinten is szükség lenne – Ferenc pápa ökológiai megtérésként határozza meg. A megtérés mindig egy radikális változást, fordulatot jelent valakinek az életében. Az ökológiai megtérés esetében tudomásul kell venni, hogy a fejlett világ jelenlegi életszínvonalát nem lehet sokáig fenntartani: nem mehetünk mindenhová autóval, nem repülhetünk el egy hétvégére csak azért, mert olcsón kínálják a repülőjegyet, nem vehetünk meg bármikor bármit, akár a világ másik végéből hozzánk szállított élelmiszereket.

Székely János püspök, mint az MKPK Caritas in veritate bizottságának az elnöke a teremtésvédelem egyik témafelelőse is a Magyar Katolikus Egyházon belül egyenesen így fogalmazott nemrégen: „A teremtésvédelem lényege az, hogy megtanuljunk szerényebben élni. A föld erőforrásai végesek. A keresztény ember talán azt mutathatja meg, hogy nem tragédia szerényebben élni. Az élet célja nem a mennyiségi növekedés, hanem minőségben, emberségben, kapcsolatokban, hitben kell növekedni.

A Laudato si megjelenésének 10. évfordulója jó lehetőség arra, hogy felhívja a figyelmünket ennek a megtérésnek a fontosságára és sürgető voltára.

Értékeljük a kicsi, de hasznos lépéseket, amelyeket egyénként, közösségként, és a teljes társadalomban már eddig megtettünk, és semmiképpen ne gondoljuk, hogy ezek feleslegesek.

Ezen az úton az iskolák és a plébániai közösségek is számos jó gyakorlatot fel tudnak mutatni: iskolakertek elindítása, tematikus tábori programok szervezése, közös szemléletformáló előadások, tapasztalatcserék, kosárközösségek életre hívása és számos esetben a hatékonyabb és olcsóbb közösségi megoldások keresése. Szintén az MKPK Caritas in veritate bizottságának kezdeményezésére minden egyházmegyében dolgozik már teremtésvédelmi referens, akiknek feladata elsősorban nem a tevékenységek szervezése, hanem azon szereplők összekapcsolása, akik a szemléletformálásban fontos szerepet tudnak játszani, és segítenek a jó gyakorlatok elterjesztésében. Teszik ezt annak érdekében, hogy a teremtés védelme ne csak néhány ember szívügye maradjon, hanem azt hitünkből fakadó kötelességünknek érezzük.

A konferencián szorosan kapcsolódik majd a teremtésvédelemhez az életvédelem témája is és közvetetten a mesterséges intelligencia témaköre is. Nem véletlenül: ezeket a fogalmakat akkor tudjuk helyesen értelmezni, ha teremtettségünkből indulunk ki. Ha elfogadjuk, hogy nem mi vagyunk az élet urai, hanem azt csak ajándékba kaptuk és felelősséggel tartozunk érte.

Bővebb információ: https://vacikattars.hu

A cikk a 777 Közösség Egyesület és a Váci Egyházmegye fizetett partneri együttműködésének keretében jött létre.

Egyéb
hirdetés