Az aggodalom mindennapjaink gyakori terhe, amely sokszor hitünket és önbizalmunkat is megingatja. Vendégszerzőnk a Józsué 1,9 alapján bátorít a kitartásra és Istenbe vetett bizalomra, hangsúlyozva, hogy a félelem helyett a hit és a bizalom adhat megnyugvást és erőt a nehézségek közepette.
„Hát nem azt a parancsot adtam neked, hogy légy erős és kitartó? Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész.” (Józsué 1,9) Manapság sajnos egyre elterjedtebb érzés az aggodalom: aggódunk a ma elvégzendő teendőinkkel kapcsolatban, a holnapért, s nagyon gyakran olyan dolgokért, amelyek meghaladják hatáskörünket, nem tőlünk függnek. A mi dolgunk csupán az lenne, hogy imádkozzunk, megtegyünk minden tőlünk telhetőt, hogy az adott feladatot vagy éppen kihívást a legjobb tudásunk és belátásunk szerint elvégezzük, a többit pedig bízzuk a gondviselő Istenre. Könnyű mondani, de annál nehezebb megtenni.
Az aggodalom általában abból fakad, hogy nem bízunk eléggé önmagunkban, képességeinkben, a körülményekben, de ami mindezeknél is fontosabb: Istenben.
Ennek a minket belülről lassan felőrlő szokásnak, amelyet lehetne akár életmódnak is nevezni, van ellenszere, ami nem más, mint a bizalom, az Istentől származó gyógyír.
Megbízunk a repülőgép pilótájában, hogy biztonságban elvisz minket a célhoz, de nem bízunk abban, hogy imáink meghallgatást nyernek, s tovább évődünk dolgainkon. Bízunk abban, hogy egy zár megvéd minket és lakásunkat a tolvajtól, de nem bízunk Isten gondviselő szeretetében, s megint úgy teszünk, mintha egyedül lennénk a világon, és nekünk kellene a világ összes keresztjét hordoznunk. Ha azért szállunk fel a repülőgépre, mert bízunk abban, hogy Isten a felhők felett is a tenyerén hordoz valamennyiünket, van hitünk, hogy a zár mögött valaki sokkal hatalmasabb véd bennünket, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy hiszünk a Teremtőnkben, csak nincs még elég bátorságunk felvállalni, s szokszor összezavarodunk elménk zivatarfelhős, gyakran villámként cikázó gondolatainak tömkelegébe, amely éppen a lényegtől foszt meg: a hit szemével való látástól.
A bizalom az Istenbe vetett hit, az önbizalom pedig a saját magunkba vetett hit mértékeként is megfogalmazható. A felnőttkor bonyodalmainak túlnyomó része a gyerekkorból ered, amikor is az önbizalom pillérei meginognak, ezért fontos gyermekeinket arra nevelnünk, hogy bízzanak a Jóistenben, aki mindig gondot visel mindenkire, s ezt nemcsak imával, hanem tettekkel, konkrét példákkal is támasszuk alá; emeljünk ki olyan eseteket, amikor is a bizalom fontos szerepet játszott. Ilyen helyzet lehet egy sikeres vizsgázás, melynek hátterében nemcsak a gyermek kitartó munkája áll, hanem Istenbe, valamint önmagába vetett hite. Ha a szilárd alapok letétele sikeres volt, az önbizalom egyre erősödik, és a gyermekből bátor, magabiztos, ugyanakkor szelíd és becsületes felnőtt lesz.
Két dolog különösen gyengíti hitünket: az összehasonlítás másokkal, amely vagy elbátortalanít, vagy büszkévé tesz. Isten azonban mindenkit egyedinek teremtett, ezért nincs értelme másokhoz mérni magunkat. A másik tényező, mely elrabolja magabiztosságunkat, nem más, mint a múlt kudarcai, amelyek sokszor azt sugallják, hogy Isten nem használhat minket eszközként, így nem érezzük magunkat sem méltónak, sem pedig képesnek küldetésünk teljesítésére. Mindezek ellenére
Ő mindig tökéletlen, hétköznapi embereket hív el, mert a lényeg nem az, honnan jövünk, hanem hogy most milyen irányba haladunk.
Jézus szavaival bátorít minket, hogy bízzunk az Atyában és Őbenne, mert csak ez a bizalom képes megnyugtatni szívünket a jövő miatti aggodalmak közepette. Arra emlékeztet, hogy a mennyei otthon már elő van készítve számunkra, ezért nem a földi nehézségeknek kell a középpontban állniuk, hanem az örök ígéreteknek. Az emberekben való bizalom törékeny, de Isten ígéretei változatlanok. A kisgyermek bizalma édesanyjában példaként áll előttünk: Jézus arra hív, hogy ugyanezzel a gyermeki bizalommal forduljunk Hozzá, tudatos döntéseket hozva az Ő követésére.
Szent Pál apostol a Filippiekhez intézett levelében így gyámolít minket: „Örüljetek az Úrban mindenkor. Még egyszer mondom: örülj! Ismertesse meg szelídségét minden ember. Az Úr kéznél van. Semmiért ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenben hálaadással tudtára adjátok kéréseiteket Istennek; és az Isten békessége, amely minden értelmet felülmúl, megőrzi szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézus által.”
Csákay Zoltán és családja
Felhasznált források: bibliatanulmanyok.hu; napiremeny.blog.hu
hirdetés
