Nincs mese, a testünk tükrözi történetünket – így van ezzel vendégírásunk szerzője is, aki bátran vállalja önmagát. Saját megfogalmazása szerint kövér, és sok bántást kap ezért – de nem megtörve, inkább humorral és hittel áll mindehhez. Csillának a küzdelmek és kudarcok során az Istenbe vetett bizalom és az elfogadó emberek támogatása ad erőt, hogy újra és újra kezdje, elfogadva önmagát testi-lelki valójában. Egy őszinte vallomás, amely nemcsak a test méreteiről szól, hanem arról is, hogyan lehet a humort és hitet pajzsként használni a megpróbáltatások közepette.
Nincs mit szépíteni, kövér vagyok. Az átlagosnál is jobban. Gyakran kérdezgetik tőlem, hogy lehet egy keresztény ember kövér? (Ugye milyen kedvesek?)
XXIII. János pápa humora sokszor segít, ha szomorkodom. Rögtön a megválasztása után visszavonult, hogy felvegye Róma püspökének hófehér reverendáját, ahogyan azt a hagyomány megköveteli. Igen ám, de az előre elkészített három reverenda egyike sem volt jó a méretére. Mindenki roppantul zavarban volt, az új pápa viszont mosolyogva így szólt: „Már látom, hogy a szabók nem engem akartak pápának!”
Fotó: Romkat.ro
Egy másik humoros történet szerint röviddel pápává választása után Róma utcáin sétált. Egy pár jött szembe vele szembe, és a nő odasúgta a barátjának: „Jó ég, milyen kövér!” Utánuk fordulva a pápa megjegyezte: „Hölgyem, gondolom tudja, hogy a konklávé nem kimondottan szépségverseny.” A pápa is sokat viccelődött magán. Én is gyakran megteszem.
Isten áldása a humor! Sok helyzetben segített már.
Gyerekként, fiatalként nem voltam kövér. Nem nevettem ki a ducikat, de nem értettem, hogy mi történik velük. Először a szemműtétem után kezdtek el felkúszni a kilók. Nem lehetett tornázni, pedig én örökmozgó voltam. Amikor már végre szabad volt a mozgás, gyorsan lefogytam. Majd a pajzsmirigy betegség miatt újra nagyobb méretű ruhák kellettek. Többször sikerült leadni pár kilót, de több jött vissza. A második szemműtétem óta viszont nem sikerül semmi. Az a finom édesség pedig gyógyszer minden gonosz ember ellen. De csak egy darabig.
Vicces, ahogyan tornázom, de nem adom fel. Az udvaron is sokat sétálgatok sötétedés után, mert a futás még nem megy. Félek is az utcán sétálni, mert a múltkor egy kóbor kutya elől alig bírtam elfutni. Közben mindig arra gondolok, még jó, hogy nem lát senki!
Egy sérülés miatt a biciklizés még nem igazán megy, de a vágy a mozgásra a szívemben ott van, még ha kuncogok is magamban, mert olyan humoros lehet kívülről, ahogy ezt a nagy testet próbálom kisebbé formálni.
A mozgást is próbálom Istennek ajándékozni. Sokat imádkozom séta közben.
Gyakran néznek rám megvetéssel, de eldöntöttem, hogy ezeket a fájdalmakat felajánlom a szeretteimért.
Várom már az iskolakezdést! Pedig gyakran előjön a depresszió, hogy nem akarok emberek közé menni, mert a nyáron sem tudtam lefogyni, hiszen rájöttem, hogy a jégkrém jó a parlagfű ellen.
Bármilyen megvetéssel néznek is rám a felnőttek, a tanítványaim mégis messziről szaladnak elém, hogy megöleljenek. Ezt a „nagy” embert. Volt olyan gyerkőc, aki azt mondta, hogy szép vagyok. És úgy mondta, hogy már majdnem el is hittem. Pedig tudom, hogy Isten szépnek lát.
Olyan lehet ez, mint az Avatar című filmben, ahogyan azt mondják: „Látlak téged.” Ők valahogy tényleg engem látnak. A „kilók alatti” lényemet.
Mindenkinek köszönöm, aki megvetéssel néz rám, mert azt felajánlom a szeretteimért, még őérte is!
Mindenkinek köszönöm, aki így is szeret, ahogy vagyok, mert az gyógyítja a lelkemet!
A kövérség sok betegséget rejt magában, mindenkinek megköszönöm, aki elmond értem egy imát, hogy a testem is meggyógyulhasson.
Fotó: Dreamstime.com
Minden nap egy újrakezdés. Már nem bántom magam, ha nem sikerült az édességről lemondani, ha este 6 után is ettem. A Biblia tele van bukdácsoló emberekkel.
A legfontosabb, hogy hiszem, hogy Isten szeret engem, testestül-lelkestül!
Téged is szeret! Úgy, ahogy vagy!
Pongó Csilla hitoktató
hirdetés
