Meg lehet az Isten előtt állni elcsodálkozó szívvel. Meg lehet az Isten előtt állni könnyes szemekkel. A Teremtő lát, hall. Ne feledjük azonban, hogy a feszült lélek semmit nem hall meg abból, amit az Úr mond.
Turczi Árpád írása egyszerre személyes vallomás, hitbeli elmélkedés és kereső kérdés: van-e újrakezdés, és miként ragadható meg az örök szeretet bizonyossága a változások közepette?
Teremtő Édesatyám, az iskolaév végén, annak is utolsó napjainak valamelyikén, miközben hazafelé tartottam a tanításból, (szívem sajgott, hogy ott kellett hagynom az érdeklődő Jézus arcú mosolyokat) jött velem szemben a kihalt utcán egy ó-lábú, ó-karú alak és határozottan képviselte a jövő perspektíváját. Arca komoly volt, megviselt, gondterhelt, mint egy iszonyú fontoskodva bömbölő árváé. Azt mondtad akkor igédben, Uram, „Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – ti is szentek legyetek egész magatartásotokban, mert meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (1Pt 1,14-16) Ugyanakkor, ezzel párhuzamosan figyelmeztettél is, „Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni, és ami nincs, azt nem lehet számba venni.” (Préd 1,15) Szégyenkezem, hisz ő is a Te gyermeked. De újra szenvedély járt át, nem, nem szenvedély, pontatlanul fogalmazom, inkább rejtett, tehetetlenségből származó rémálom. Nézem egy elém ugró videón, ahogy a sok fiatal együtt énekli a színpadon állóval József Attila Tiszta szívvel című versét. Olyan hangosan…szétszakad a csend. Megreped a kőszikla talán, gondolják magukban sokan. Büszkék a felmenők, büszkék az oktatók, mindenki boldog, miközben mindent megtagadnak. Ezek a csodálatos gyerekek. És itt nincs gúny részemről! Szomorúság viszont van. Mert ha már József Attila, lehetne inkább arra emlékezni, amikor azt írta:
„Az Isten itt állt a hátam mögött /s én megkerültem érte a világot”.
Túrmezei Erzsébet: Meddig? című versét mormogom magamban: „Uram, Teneked sok a Pétered, / sokak a nagycsütörtök éjszakáid. /Ó, bár lehetnék csendes Jánosod, /aki nem ígér, nem fogadkozik, /de hű marad egész a Golgotáig!” Mert nem tudok csöndben maradni.
Ó, Uram, már megint, újra és újra zsörtölődöm, okoskodom, mondom a magamét. Thomas Mann kezdi a József tetralógiáját azzal a mondattal, hogy „Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek? Feneketlennek még akkor is és talán éppen akkor, ha kizárólag és egyedül az ember az, akinek múltjáról kérdés és szó esik.” S újra jön velem szemben a jövő perspektívája, aki – pillanatnyilag úgy tűnik – arra nem képes, hogy olyan tökéletesen szeressen, ahogy a társadalom megkívánná; túlságosan régóta lengedez valamiféle ellenszenv benne minden fölött, amit tett vagy megélt, tehetetlenség és magány árnya hull a dolgokra; egyetemes idegenkedés ez, amelynek kiegészítő párját, a vonzalmat sehogy nem találja. Koldulja a szeretetet. Uram, tennem kéne valamit, előbb nekem, aztán majd megjön az étvágy. „Amikor azonban rászántam magam, hogy megismerjem a bölcsességet, megismertem az esztelenséget és oktalanságot is. Megtudtam, hogy ez is hasztalan erőlködés. Mert ahol sok a bölcsesség, sok a bosszúság is; és aki gyarapítja az ismeretet, gyarapítja a szenvedést is.” (Préd 1,17-18) Köszönöm alázattal szavadat, Uram!
hirdetésMégis, kérlek, szólj, mert tanácstalan vagyok! Amikor elmúlik a csüggedés, emlékezés közben ébred a vágy: vajon lehetne-e újrakezdeni? Vajon, lehetne-e újra olyan boldognak lenni? A legnagyobb ajándék, ha újra felébred a vágy. Mit tegyek? – kérdem halkan.
Uram, engedd meg, hogy engedjem magam úgy szeretni, ahogy Te akarsz szeretni!
Miért van az, hogy nem megy, miért van az, hogy sok az akadály?
A ragyogó gyermeki arcok…a csodálatos tekintetek …az érdeklődő lélegzetvétel, a kérdésekkel megspékelt szeretet. Az őszinteség. Azt mondod, Édesatyám, Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz. Ebben a változó világban Isten mindöröktől fogva, mindörökké ugyanaz. Ugyanolyan, mint tegnap és tegnapelőtt. Mint ahogy kijelentette magát a Bibliában. Mint ahogyan elmondja az Ige egy másik helyen: „Örök szeretettel szerettelek.” (Jer 31,3). A szeretete is ugyanaz. Építeni lehet rá, mert mindig ugyanaz. És van megbocsátás! Nekem, bevallom, nehezen megy olykor. Tapasztalatból ered. Mert aki képes volt velem szemben egy elfogadhatatlan magatartást tanúsítani, újra meg fogja tenni. Egyedül és kizárólag Te tehetsz csodát, Uram.
Nekem a megbocsátás egy folyamat. Józsefnek 22 évre volt szüksége, hogy találkozhasson testvéreivel, addig nem engedted neki, Uram. Esendő, balga, gyarló mivoltomban erősíts engem! Pár hete lett vége a tanévnek, szeptemberre újult erővel engedd, hogy szolgálatba állhassak!
Mutass utat nekem, Uram! Sötét van. „Tapogatjuk a falat, mint a vakok, tapogatózunk, mint akinek nincs szeme.” (Ézs 59,10a). És állok, nézek, olykor balgán, nem tudom, hogy mi miért van. Állok a sötétségben és nem tudok eligazodni. Kinyitom Könyvedet: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13,8) Köszönöm, Uram!
Turczi Árpád
hirdetés
