Egy könyv, ami után máshogy nézünk a Biblia szereplőire és önmagunkra is – könyvajánló és interjú Véssey Miklós íróval

Néha a nagy rohanásban nem jut időnk arra, hogy egy regényt elolvassunk, ugyanakkor vágyunk arra, hogy telefongörgetés helyett valami tartalmasabbal töltsük az időt. Ha te is így szoktál érezni, akkor szeretettel ajánlom Véssey Miklós A semmi súlya című kötetét, amely egy óriási élmény és egy mélylélektani utazás egyben, a Biblia karakterein, történetein keresztül.

„Hanyatt feküdtem az ágyon, és a plafont bámultam unalmamban. Üres volt és fehér. Rakni kéne oda egy tévét, gondoltam, mert már elegem volt az ürességből. Ekkor jutott eszembe, miért is mentem el arra a vallási eseményre: mert azt ígérték, hogy el fog múlni az ürességérzet, és utána sokkal könnyebb lesz. Félrészegen is rácsodálkoztam, pontos megfogalmazás ez, hogy könnyebb. Mert a semmi elvileg könnyű. Az a semmi, amit belül érzünk, mégis a legsúlyosabb dolog a világon.” Ezt a szövegrészletet olvassuk Véssey Miklós A semmi súlya című kötetének fülszövegén. Először azt hittem, egy önéletrajzi könyvet tartok a kezemben, csodálkoztam is, hogy milyen nyers megfogalmazás. Később tudtam meg, hogy valójában ez egy novelláskötet, amelyben Véssey igerészletekből inspirálódva írt egyperceseket. Van, hogy a Biblia jól ismert szereplőinek bőrébe bújunk, és olyan is, hogy egy teljesen hétköznapi ember belső gondolatfolyamát ismerjük meg az adott igeversből kiindulva.

Hamar elkapnak ezek a szövegek. Zseniálisak. Nemcsak a kiváló írói stílus sodrása kap el, hanem az a látásmód is, amelyből ezek a sztorik megszülettek.

Hirtelen ott vagyok Márta helyében, aki Jézust várja vendégségbe; utána Máté vagyok, a vámszedő, akit az Úr elhívott maga mellé a jól fizető, tuti állásából.

Megint máskor Pilátus vagyok, és egy borzasztó nehéz döntést kell meghoznom. Vagy épp a tékozló fiú vagyok, aki szégyelli magát, de haza szeretne már menni. Valahogy minden nézőpont olyan emberi, olyan valóságos. Különösen megfogott benne, hogy mindez 21. századi megfogalmazással és gondolkodásmóddal, a mai hétköznapok díszleteivel, jelenségeivel tárul elénk. Semmi vallásos ájtatoskodás, semmi giccs.

hirdetés

Nekem, aki keresztény családba születtem, és amióta az eszemet tudom, keresztény konferenciákra, táborokba, vasárnaponként istentiszteletre jártunk, néha nem könnyű 137-edszerre is elolvasni egy evangéliumi szakaszt vagy zsoltárt, hiszen annyiszor hallottam már. „Igen, ezt jól ismerem. Igen, ez a tanulság benne, tudom…” Aztán jön A semmi súlya, és

hirtelen, váratlanul friss perspektívából tárul a szemem elé egy-egy jelenet. Kiderül, hogy van még benne annyi réteg a mélyben, amit nem is gondoltam volna.

Ez hatalmas élmény volt az olvasás közben.

De ajánlom azoknak is, akik még csak most ismerkednek az egyház tanításaival, a keresztény életformával, és úgy egyáltalán: Jézus személyével. Nekik is nagyon sokat tud adni ez a kötet. Formál, megerősít, kérdéseket tesz fel, a válaszra pedig nekünk kell rálelni önmagunkban.

Lackfi János költő-író ezt írta a kötetről – muszáj idéznem, mert ennél jobban én sem tudnám befejezni ezt az ajánlót: „Véssey Miklós virtuóz prózakötetében a Biblia nem hittanórai anyag, hanem eleven áradás, amely betör a szereplők napjaiba, és felforgatja életüket. Kapkodjuk a fejünket, kapaszkodunk és ámulunk!
Ez a könyv utazási iroda. Egy pillanat alatt szentföldi élménytúrára röpíti az embert, ki se kell mozdulni a fotelből. Ez a könyv szerepjáték. Mi leszel, ha nagy leszel? Halász, hóhér, próféta, helytartó, keresztraktáros? Az olvasó talpát csiklandozza a Genezáreti-tó frissessége, ráfröccsen a Megváltó vére, felnyög a kereszt súlya alatt, elfordul a meztelen Noé láttán, várja a halottszállítókat, akik elviszik Ábel testét. Ez a könyv szabadulószoba. Jézus örömhíre süvítve közeledik, érezzük az illatát, a sebességét, az örömét, hirtelen kijutunk a napfényre, felujjongunk, halleluja!”

Fotó: Líra.hu

Véssey Miklóssal volt szerencsém személyesen találkozni és megkérdezni A semmi súlyáról. Íme az interjú:

Ha valaki még nem hallott volna A semmi súlya című kötetedről, mit mondanál róla, mi a fókusza ennek?

Olyan egyperces novellák gyűjteménye, amelyek visszarepítenek a bibliai történetek idejébe, vagy azokat hozzák a jelenbe. Illetve egy olyan fajta viszonyulás a Bibliához, ami részben unortodox: belehelyezkedem azokba a szituációkba, bibliodrámához hasonló módszerekkel,  mintha ott lennék. Körülnézek, hogy mit látok, mit érzek, mi lenne, ha én lennék az a szereplő. Horváth Gergely rádiós műsorvezető, akivel a kötetről beszélgettünk, ezt úgy fogalmazta meg, hogy belebújócska.

Volt egy konkrét történet, amely ezeket elindította benned? Hogy kezdődött?

Elsőként írtam egy rövid novellát arról – mert engem mindig is foglalkoztatott –, hogy virágvasárnaptól nagypéntekig hogyan fordult át a tömeg hangulata, gondolkodása. Ez az egész nagyon emberi, hogy egyrészt könnyen manipulálható a tömeg, másrészt nagyon könnyen fordulunk rossz irányba, a saját érdekeink mentén, vagy hogy szeressenek, elfogadjanak. Tehát azzal indult, hogy ezt leírtam, egy olyan ember szemszögéből, aki mind a két tömegben ott állt, tehát az ujjongó tömegben is, meg a Barabást kiabáló tömegben is.

Tetszett az, hogy beleképzeltem valakinek a helyébe magam, aki akár én is lehettem volna, ha éppen ott és akkor élek. Elkezdtem gondolkodni, hogy mi foglalkoztat, mi az, amit meg lehetne nézni belülről, megérteni ezeket a bibliai figurákat.

Meg akartam érteni Pilátust is, Júdást is, hogy miért és hogyan jutottak odáig, ahova jutottak, miért hozták meg azt a döntést.

Pilátus például tipikus politikus, aki a körülmények miatt belekényszerült a döntésbe, de persze volt felelőssége. Ugyanígy érdekeltek a pozitív szereplők is, az apostolok elhívása, vagy az, hogy hogyan tértek meg emberek, és mi volt az, ami hatott rájuk Jézus személyében.

Emellett volt egy régebbi élményem, ami nagyon mély volt, de csak később jöttem rá, mekkora hatással volt rám. Győrffy Ákos kortárs költő Havazás Amiens-ben című verséről van szó, amelyben gyönyörűen leírja Szent Mártonnak egy napját. Teljesen olyan volt, mintha ott lennék.

Mióta ezeket megírtad, változott az, ahogy a Bibliához állsz? Vagy ahogy azt olvasod?

Amikor írtam a novellákat, akkor egyfajta eszközként olvastam a Bibliát, ami nem feltétlen jó, mert közben nem azt néztem, hogyan hat rám, hanem hogyan tudnék belőle történetet csinálni. Azóta lezártam ezt a folyamatot, már nem akarok belőle szöveget csinálni. Talán abban változott, ahogy olvasom az igét, hogy azóta jobban bele tudom képzelni magam helyzetekbe azáltal, hogy ezt gyakoroltam fejben. Van egyébként egy Szent Ignáci szemlélődő ima, ami így működik. Más néven meditatív szerepjáték bibliai történetekkel, amelynek a lényege, hogy az imádkozó egy adott szentírási történetet többször elolvas, majd elképzeli magát a történetben, akár egy szereplő bőrébe bújva, minél érzékletesebben és részletesebben. A Szentlélek vezetését lehet kérni, hogy ebben a történetben te most ki vagy. (Ezután az imádkozó megvizsgálja, mi foglalkoztatja leginkább az egészből, és párbeszédbe bocsátkozhat Istennel – a szerk.) Ezt gyakoroltam is egy időben gyakran, és ez is nagyon megváltoztatja a hozzáállásom a Bibliához.

Miért ajánlanád a hívő olvasóknak – és miért a keresőknek? 

Ugyanúgy ajánlom a hívő és a nem hívő olvasóknak is, hiszen ezek az igehelyek ismerete nélküli is megállják a helyüket, élvezhető egyperces novellák. Vannak a kötetben olyan írások is, amelyeket csak inspirált egy-egy igehely, de nem bibliai történetek. A hívőknek meg pont azért ajánlom, mert fel kell frissítenünk azt, ahogy a Bibliát olvassuk, állandóan szembesülnünk kell a szöveggel.

Én szeretem a Chosen című sorozatot, persze vannak hiányosságai, mint minden alkotásnak, de alapvetően ragaszkodik a Bibliához, ugyanakkor egyfajta saját értelmezést, saját élményt oszt meg a nézőkkel. Azt gondolom, anélkül, hogy eretnek dolgot csinálnánk, mindannyiunknak meglehet a saját értelmezése bizonyos igékről, tehát nekem mást jelenthet, mint neked, és mind a kettő oké, mert egyik sem áll szemben a tanítással. Ez a személyes életünktől függ, hogy ki mit élt át, milyen traumáid vannak, hogy milyen az életutad.

Magához az alkotói folyamathoz, az íráshoz mit ad neked a hited?

A művészetekben a megfoghatatlant keresi az ember. A semmi súlyát. (nevet) Tehát a semmit kutatod, mert nem tudod, hogy mi van ott, ahol éppen tapogatózol – ezek transzcendens tartományok. Azzal együtt, hogy van egy nagyon erős szakmai és gyakorlati része minden művészeti ágnak, van benne egy misztikum is, mert

a legjobb művek azok, amelyek meg tudtak nyitni egy kaput, ami azelőtt nem volt nyitva.

Megfogalmaznak egy érzést, amellyel sokan tudnak rezonálni, és amely azelőtt még nem volt megfogalmazva, mindezt eredeti módon, nem közhelyesen. A túlvilág, az Isten, a pokol, a sátán – ezek a metafizikai vagy lelki oldalai az életnek. Ezzel dolgozik minden olyan művész, aki a mély rétegeket keresi.

Alapvetően az, hogy keresztény vagyok, indirekt módon jelenik meg legtöbbször abban, amit írok. Erre a könyvre persze nehéz azt mondani, hogy indirekt módon jelenik meg a hitem, de itt is sem úgy indítottam az írást, hogy mivel én keresztény vagyok, keresztény novelláket akarok írni, hanem vannak élményeim, gondolataim, értelmezési módjaim, és abból írok egy novellát. Ezen keresztül jó esetben átjön az értékrendem is, mivel nyilván én is részben magamból dolgozom. De az, hogy na, én most írok egy istenes verset, az úgy nekem nem megy. Inkább az van, hogy megfog valami, amibe aztán belekerül a Jóisten is, mert Ő azt már intézi, szóval nem nekem kell Őt belerakni.

Tehát nem egy dobozban akarsz Istenről gondolkozni.

Így van. Ha te ateista alkotó vagy, akkor neked az ateista nézeteid fognak kiütközni, ha meg keresztény, akkor az isteni értékrend. Persze van olyan is, hogy egy atesta szerzőnél megjelennek a transzcendens elemek, annak ellenére, hogy akarta-e vagy nem. Merthogy ez így működik, nem csak mi csináljuk. Tehát

van egy nagyon erős mesterség, de van egy misztikum, egy ajándék, amit kap közben az ember. És attól lesz igazán jó.

A könyvbemutatódon említetted Pilinszky Jánost is, hogy ő sem úgy határozta meg magát, hogy egy katolikus író, hanem egy író, aki katolikus.

Én teljesen elcsodálkoztam, hogy neki micsoda katolikus esszéi vannak. Az Egy lírikus naplójából című kötetben összegyűjtötték ezeket. Pilinszky ezekben az esszékben a katolikus teológiától kezdve a hitéletén át mindenről ír, és ezt a költészetében nem feltétlenül éreznéd, mert az valami megfoghatatlanabbról szól. Illetve talán néha belevitte a verseibe is, de a küzdelmeivel együtt. A kedvenc soraim tőle ezek: „Számíthatok rád istenem?/ Úgy vágyom közeledre,/ dideregve csak hevesebb/ a szerelmek szerelme!” Ez egy istenes vers, bár korábban szerelmes versnek hittem, de a kettő könnyen összekeverhető. Nincs benne letagadva a távolság, nincsenek letagadva a kétségek, a küzdelmek, és ebből valami csodálatos módon megérkezik az együttlétbe Istennel. Tehát ő is megküzdötte, amit meg kellett küzdenie, és arról ír. Benne van az Isten is, meg benne van az Isten hiánya is, meg benne vannak a bűnei is. Én ezt tartom hitelesnek.

A semmi súlyával együtt egy versesköteted is megjelent.

Igen, pont egyszerre, ugyanazon a héten jelent meg a két kötet. A verseskötetem címe: Lerakódik. Hát igen, sűrű most az élet.

Véssey Miklós 1990-ben született Budapesten. Szépirodalmi szövegeket szerkeszt és ír, 2016 óta publikál, elsősorban novellákat és verseket. Budakeszin él és dolgozik, három gyermek édesapja. A 777 mesepályázatának, amelyből a Hetedhét határon című könyv született, egyik zsűrije volt. Eddig megjelent kötetei: Apa kezdődik; A semmi súlya; Larakódik. 

hirdetés