Jézus nem a látszatot, hanem a szív mélységét nézi: nem a templomi jelenlét, nem az ítélkezés vagy a perfekcionizmus tesz minket valódi tanítványává, hanem az, hogy szeretjük egymást. De vajon tényleg szeretettel van-e tele a szívünk, vagy inkább keserűség és harag rejtőzik benne? Nyissuk meg a szívünket Isten előtt, hogy Ő formáljon át bennünket – mert a szeretet útja nem könnyű, de megéri.
Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha…
tökéletesek vagytok
ítélkeztek a nevemben
kommentháborúkat vívtok egymással
hirdetésa templom első sorában ültök vasárnap
szeretitek egymást. (Jn 13, 35)
Jézus nagyon egyértelmű azzal kapcsolatban, hogy miről lehet felismerni, ha valaki Őt követi. Nem arról, hogy minden vasárnap ott vagyunk a templomban és fáradhatatlanul szolgálunk. Nem arról, hogy ítélkezünk folyamatosan mások felett, úgy beállítva a saját életünket, mintha az hibátlan lenne. Nem arról, hogy kommentháborúkban védjük meg a teológiai álláspontunkat vagy a hitünket, személyeskedve, kioktatva a másik felet. Még csak nem is arról, hogy tökéletesek vagyunk, mindenben perfekcionisták, akik emiatt magaslóról beszélhetnek a „bűnösökkel”. Nem, ezek közül egyiket sem mondta. Onnan lehet felismerni, hogy Jézus tanítványai vagyunk, ha SZERETJÜK EGYMÁST. Mennyire egyszerű, mégis mennyire nehéz, igaz?
Elméletben persze könnyű rámondani, hogy mindenkit szeretünk, amolyan „jó keresztény” attitűdből.
De ha a szívedbe nézel, valóban így van? Szeretettel van átitva a szíved, vagy azért lapul benne keserűség, neheztelés, csalódottság, harag?
Nem baj, ha találsz ott mást is, mint szeretet – de légy őszinte magaddal és Istennel!
Én személy szerint nagyon sok formálásra szorulok még, távol vagyok attól, hogy igazán alázatos legyek, csak Istennek adjam a dicsőséget magam helyett és őszinte szívvel szeressem azokat is, akik engem nem szeretnek, bántanak, lejáratnak. Bár távol vagyok még, Isten napról napra formál. És teszi ezt mindannyiunkkal, ha kinyitjuk Előtte a szívünket és hagyjuk, hogy dolgozzon bennünk. Ő nem elégszik meg a felszínes jó viselkedéssel. Ő a lényünk legmélyére lát, és a fájdalmakat, haragot, félelemet a gyökerénél kezeli – mint egy jó orvos. Tüneti kezelés helyett szívműtétet végez. Sokszor kényelmetlen ez a folyamat, sőt fáj is. Ahogy a keménységünk repedezni kezd és a kérgek elkezdenek lehullani, az bizony nem mindig kellemes. De annyira megéri! Így válunk egyre hasonlóbbá Jézus Kírisztushoz és – most figyelj – így leszünk egyre jobban önmagunk. Amilyenné az Atya teremtett igazából.
Mi lenne, ha ma nem mások életével foglalkoznál, hanem Istennel töltenél félórát, egy órát? Mi lenne, ha a kommentszekciók megnyitása helyett a Bibliádat nyitnád ki? Mi lenne, ha az ítélet helyett inkább áldanád a körülötted lévőket – igen, még azt is, aki felidegesített? Mi lenne, ha félretennéd a büszkeséged, és helyette bűnbánatot tartanál Isten előtt, meglátva újra, hogy mennyire irgalmas Ő?
Mi lenne, ha egyszerűen úgy döntenél, hogy egyre jobban akarsz szeretni ?
hirdetés
