Az apák hiánya nemcsak a fiúkat, hanem a lányokat is mélyen érinti – erre világít rá Bolyki László új könyve, az Apák és fiúk. A szerző szerint az édesapával való kapcsolat alapjaiban határozza meg, hogyan kötődünk, hogyan választunk párt, és mennyire tudjuk megélni női méltóságunkat. A hiányzó vagy sérült apakép nem válogat: bármilyen sikeres is valaki, a gyermekkori apai szeretet utáni vágy felnőttként is meghatározhatja kapcsolatainkat. A téma fontosságát én is meg tudom erősíteni, a párválasztási útvesztőkön átvergődő, immár házas nőként.
Nemrég jelent meg Bolyki László lelkigondozó, író könyve, az Apák és fiúk, amelyet a környezetemben már többen is elolvastak, és hiánypótlónak neveztek. Bár én még nem olvastam végig a kötetet, az abban megjelenő témák engem is régóta foglalkoztatnak. Miért élünk apahiányos társadalomban? Miért van ennyi érzelmileg elérhetetlen édesapa? Hogyan váljanak férfivá a fiúk, ha nincs, aki végigvezesse őket ezen az úton – példát és szilárd értékrendet adva?
A könyv elsősorban – ahogy a címe is mutatja – az apák és a fiúk kapcsolatát vizsgálja, de egy nemrég, a Szemléleken megjelent interjúban Bolyki László kitért arra, hogy bizony a nők életében is meghatározó, hogy milyen az apaképük, milyen a viszonyuk az édesapjukkal, egyáltalán egész családban nőttek-e fel, vagy hiányzott az apa. A szerző így fogalmaz: „Az ellentétes nemű szülő nagymértékben befolyásolja a kapcsolódási képességünket.
A fehér lovon vágtató herceg első megtestesülése egy kislány világában az édesapja. A kislány szomjazza az apa szeretetét, elismerését, csodálatát.
Ez olyan szeretettank, aminek gyakran fel kell töltődnie. Ha ez nem valósul meg, akkor a felnőtt nők kapcsolódási nehézségekkel szembesülhetnek. Az apa nélkül felnőtt lányok például gyakran találják magukat szeretői státuszban, amelyben éppen a női méltóságukat veszítik el. Ez nem tudatos döntés következménye; az illető egyszerűen annyira szomjazza azt a szeretetet és törődést, amit annak idején nem kapott meg, hogy bármit képes odaadni érte. Ez a hiány pedig nem válogat: lehet a nő többdiplomás értelmiségi is, és találhatja magát olyan kapcsolatokban, amelyekben kihasználva érzi magát.”
Ezt nőként én is meg tudom erősíteni: ha apukám megdicsért kislánykoromban, az hatalmas erőt adott, magabiztosabbnak éreztem magam. A mai napig nagy hatással vannak rám a szavai, hiába leszek már 30 éves.
Azt is megfigyeltem a párkeresés évei során, mennyire befolyásolja az apámmal való kapcsolatom, hogy milyen férfit keresek, kihez vonzódom. Van, amikor épp az vonzott valakiben, hogy ismerős volt egy-egy motívum, máskor pedig azt kerestem, ami hiányzott. Ez minden nőnél így működik, azt hiszem. Az viszont nem mindegy, hogy mennyire vagyunk tudatában ezeknek a mintázatoknak, sémáknak, és milyen választ adunk rájuk.
Merünk szembenézni a hiányokkal, fájdalmakkal? El tudjuk ismerni, hogy mennyi jót kaptunk az édesapánktól?
Beszélgetünk vele – ha még megtehetjük – a múltról, a közös emlékeinkről?
Bolyki László szerint a felismert sebekből igenis van gyógyulás. „A krisztusi megváltás lényege is ez: a seb lehet a gyógyulás forrása. A Szentírásban is olvassuk: <<Sebei árán gyógyultatok meg>>. A sebzettség tehát nem feltétlenül a vég, hanem kiindulópont is lehet. Mindig van két út. Az egyik, amikor a sérelmeket – akár tudattalanul – továbbadjuk. Valakit bántott az apja, ő is bántani fog másokat. Ez minta, feldolgozatlan fájdalom, ami szétszóródik, megsokszorozódik. De van egy másik út is. Amikor a sebeink nem pusztítanak, hanem átalakulnak. Amikor a fájdalom forrássá válik. Gondoljunk csak Saulra, aki üldözte a keresztényeket, majd találkozott Jézussal, megtért, és Pálként a legnagyobb apostollá vált. Nem kompenzált, nem játszotta meg magát, hanem a bensőjében átalakult. Az út a sebeken keresztül őszinte építkezés és új élet forrása. Vannak emberek – nem is kevesen –, akik a legnagyobb nyomorból, árvaságból, bántalmazó apa, anya mellől jöttek, és mégis csodálatos szülők lettek. Olyan emberek, akik szembenéztek a múltjukkal, és fel tudták dolgozni a történteket, majd hatalmas erőforrásként jóra fordítani. A lényeg nem az, hogy mi történt velem, hanem hogy mit kezdek ezekkel a történésekkel.”
Ha tehát „megdolgozzuk” magunkban az apánkkal való kapcsolatunkat, akkor sokkal szabadabb, önazonosabb döntést tudunk hozni a párválasztásnál, később pedig szülőként is tudatosabban választhatunk, hogy mi az, amit tovább szeretnénk adni a gyermekeinknek, és mi az, amit nem.
Egy dolgot soha ne felejts el: akármilyen is (volt) a biológiai édesapád, van egy örökkévaló Mennyei Apukád, aki saját maga formált meg téged. Gyönyörködik benned és büszke rád! Ismeri a szívedet, ismeri a bűneidet, lemos téged és meggyógyít! Ha elakadtál, bátorít; ha haragszol rá, meghallgat; ha sírsz, megvigasztal. Mindig figyel rád: „Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” (Luk 12,7)
Akármilyen szeretethiányt, ürességet vagy magányt érzel is magadban, az Ő szeretete képes betölteni azt,
annyira, hogy túl is csordul, hogy jusson belőle másoknak is.
Nincs még egy olyan jó Atya, mint Ő!
hirdetés
