Mi történne, ha Isten is úgy bánna velünk, ahogy mi egymással, amikor hibázunk? Az eltörléskultúra korában könnyen ítélkezünk, elfordulunk attól, aki megbotlott. De vajon tényleg csak a hibáink határoznak meg minket? Egy rövid emlékeztető, hogy mit tanulhatunk Isten végtelen kegyelméről, és miért érdemes nekünk is irgalmasabb szívvel fordulni egymás felé – még akkor is, ha a világ mást diktál!
- Mit hallgatsz?
- A Hús-vér templom című számot.
- Aha, azt én is szeretem. De várj… nem Pintér Béla dala?
- De, igen.
- Jaj, én nem hallgatom, mióta kiderült róla, hogy…
- Én igen. A számai továbbra is fontosak nekem, és rajtuk keresztül is tudok Istenhez kapcsolódni.
- Hát te tudod, de szerintem bojkottálni kéne minden zenéjét.
***
- Nemrég megnéztem Hodász András egyik zseniális prédikációját. Már hat éve volt, de a mai napig meghallgatom, ha megingok a hitemben.
- Viccelsz? Ő az a kiugrott pap, nem?
- Már nem pap, igen. De attól még…
- Hol nézted meg? Nem normális, hogy fent hagyják a szövegeit meg a videót. Azok után, hogy…
- Miért, szerinted visszamenőleg minden érvénytelen akkor, amit papként mondott vagy tett?
- Számomra ő hiteltelen már.
- Sajnálom, és megértem, én viszont nem hiszek abban, hogy ki kéne satírozni az emlékezetünkből.
A fenti két párbeszéd szándékosan sarkított, de nagyjából lefedi, amiről szó van. Az eltörléskultúra (angolul: cancel culture) a kiközösítés modern formája, amikor valakit kiszorítanak a társadalmi körökből – legyen szó akár online, akár személyesen –, mert szerintük bántó vagy vállalhatatlan dolgot tett vagy mondott.
Lehet a felháborodás és a csalódottság az első reakciónk, amikor valakiről kiderül egy bűne, főleg, ha az adott személy korábban közel állt a szívünkhöz, felnéztünk rá. Lehet dühösnek lenni, értetlenkedni. Lehet úgy dönteni, hogy az érzelmeink miatt onnantól kezdve nem akarjuk őt – akár ideiglenesen, akár hosszabb távon – hallgatni, olvasni, nézni. Ez mindenkinek az egyéni döntése. De másokat arra buzdítani, hogy közösítsék ki, felejtsék el, kizárólag negatív színben lássák az illetőt – nagyon nincs rendben.
Csak képzeld el, mit szólnál, ha Isten is így reagálna a bűneinkre! „Nos, ő vétkezett ellenem…innentől nem hallgatom meg az imáit.” Vagy: „Ez az ember beszél igazságtalanságról, mikor két éve ő bántotta meg a testvérét kegyetlenül?” Mondhatná, és jogos is lenne, nem? De Isten más. Ő nem emlékezik meg a bűneinkről, miután megbántuk és felé fordítottuk a szívünket. „Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt. Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.” (Zsolt 103, 10-12)
Nagy bajban lennénk, ha Isten folyton felemlegetné, amiket tettünk!
Ha nem bocsátana meg, hanem megsértődne ránk. Ha a bűneink alapján látna minket.
Ő viszont úgy döntött, hogy Jézuson keresztül néz minket. A Fia tökéletes áldozata minden bűnünket elmossa. Igen, botrányos…de az evangélium mindig is botrány volt. Nincs olyan, hogy azt mondaná: „Jó, vége, befejeztem veled! Annyi esélyt adtam, de te mindet elszúrtad.” Helyette odajön a megtört szívünkhöz és átölel. Azt suttogja: „Minden rendben, megbocsátottam neked és nagyon szeretlek!”
A bűnt gyűlöli, igen. Nemcsak a Pintér Bélákban és a Hodász Andrásokban. Hanem benned és bennem is. De őket és téged és engem ugyanannyira szeret. Végtelen kegyelemmel. Őszintén.
Mindeközben pedig Isten igazságos, nem rándít egyet a vállán, ha vétkezünk. Ellenkezőleg: annyira komolyan vette, hogy meg kell tisztulnunk, hogy a saját Fiát küldte el, hogy a kereszt minden sötétséget kimosson belőlünk. Hogy Jézus fénye áttörje az árnyékokat.
A házasságtörő asszonynak ezt mondta: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (Jn 8,11) Látja, hogy milyen sérülés, megtörtség, fájdalom van a bűneink súlya alatt.
Nem ítél el, ha ránk néz, de felszólít, hogy többé ne vétkezzünk. Esélyt ad a tiszta lapra. Újra és újra.
Nem tesz mindent zárójelbe, amit a bűnünk előtt vagy után tettünk, mondván, hogy sajnos már hiteltelen emberek vagyunk. Szóval ebben is megpróbálhatnánk hasonlítani Őrá. Irgalmas szívet kívánok mindannyiunknak!
hirdetés
