Soós László vendégszerzőnk tíz éve veszítette el szeretett édesapját. A gyász fájdalma azóta is elkíséri, de az évek során lassan felismerte: bár földi apja már nem lehet mellette, a Mennyei Atya szeretete mindvégig ott volt vele. Egy megrendítő, mégis reményteli vallomás az emlékezésről, az apai örökségről és az isteni gondviselésről.
Édesapám a legfőbb pártfogóm, mesterem és útmutatóm volt. Minden életkoromban megtalálta azt, amivel a leginkább jó apja lehet egy fiúnak. Emlékem van arról, hogy a szőnyegen ülök, és játszok vele egészen kicsiként, vagy éppen birkózunk. Megtanított sakkozni, biciklizni, és – bár nem volt egy sportember – pingpongoztunk és fociztunk is együtt. Kamasz koromtól kezdve pedig egész estéket töltöttem vele beszélgetve szabadkai házunk udvarán egy hintaágyon a diófa alatt.
Nem volt tökéletes ember, de a maga hibáival együtt egy nyitott és vidám teremtés volt, aki hitt az emberek jóságában, hitt a magyar nemzet erejében és hitt abban, hogy fentről a Mindenható szeret minket és úgy irányítja életünket, ahogyan annak folynia kell.
2015-ben egy májusi este csörgött a mobiltelefonom.
hirdetésÉppen a Közös Pont Ökumenikus Fesztiválmisszió egyik hétvégi képzésén voltam, derűs szombat nyári este volt. Életem egyik legszebb hétévégéjének indult, túl két államvizsgán, már egy fél diplomával a zsebemben.
A nővérem volt az, aki közölte, hogy édesapám infarktust kapott és meghalt.
Teljesen váratlanul, 61 évesen érte a halál.
Viszonylag kevés részletre emlékszem arról az estéről, inkább az érzések maradtak meg bennem. Összetörve ültem le a földre és zokogni kezdtem, a mobiltelefonomat pedig eldobtam az udvara végébe. Egy rövid idő után a társaság református lelkész vezetője imára hívott minket és közösen imádkozni kezdtünk. Az ima során hálát adtam Istennek azért, amiért egy nagyszerű Édesapám volt.
Az elmúlt 10 év során nem sikerült betölteni azt az űrt és veszteséget, amit a halála okozott. Valahol titkon reméltem, hogy valaki betölti majd a helyét és találni fogok egy olyan mecénást, aki hasonlóan tud majd engem tanácsokkal, vagy csak pár jó szóval támogatni. Senki nem érkezett apám helyére, nem lett apám helyett apám senki. Senki sem ellentételezte a veszteségemet. Egy idő után pedig már nem is vártam, elfogadtam, de bánkódtam miatta és nap mint nap előtört ez a bánat.
Körülbelül fél éve történt, hogy a neten böngészve akadtam rá egy asszír származású Ausztráliában élő Mar Mari Emmanuel névre hallható püspökre, aki a következőket mondta egy prédikációja során:
„Soha ne mond azt, hogy veszteség ért. Amíg el nem veszíted az életedből Jézust, ekkor mondhatod, hogy veszteség ért vagy vesztettél.
Amíg nem veszted el az Urat, semmit nem veszítettél el.
Mert az Úr kompenzálni fog téged millószorosan. Ha elveszted a földi apádat, azt fogja mondani én vagyok a te mennyei apád. Ha elveszíted földi anyádat azt mondja majd én vagyok a te valódi anyád és aki biztosít neked mindent amire szükséged van. De ha elveszíted Őt, ki veheti át a helyét? Senki.”
Csak bámultam a monitoromat a körülbelül 30 másodperces videó végén. Mar Mari püspök szavai több ezer kilométerről szóltak nekem és Isten szavait közvetítették: „ha elveszted a földi apádat, azt fogja mondani én vagyok a te mennyei apád.” Soha nem gondoltam előtte erre, hogy bármilyen fontos szerepe volt a földi apámnak az életemben, de a mindkettőnknek egy közös apja van, a mi teremtő Mennyei Atyánk.
A Mennyei Atyánk, aki szeretetből teremtett minket és még akkor is, amikor nem látjuk, nem érezzük, de figyeli és terelgeti az életünket, mint egy jó pásztor. A Mennyei Atyánk, aki bármennyi hibát és bűnt követünk is el tárt karokkal vár minket vissza és ölel magához. A Mennyei Atyánk, akit bármikor segítségül hívatunk és vigyáz ránk.
Sajnos Édesapám nem lehetett ott a diplomaosztómon, nem ismerhette meg a feleségemet, nem lehetett ott az esküvőmön és a két csodálatos lányunokáját sem ölelheti már magához. Természetesen ezek mind fájnak, óriási hiányt hagy ez maga után az életemben.
De 10 év után, már magam is apaként egy egyszerű videó megnézése után döbbentem rá, hogy semmilyen földi dologtól nem kell várnom semmiféle kárpótlást, mert a Mennyei Atyánk szeretet és törődése mindenért kárpótol, a földi apám elvesztésével keletkezett űrt pedig az ő szeretete tölti be, amelynél nem létezik nagyobb és mélyebb.
Az elmúlt 10 évben soha nem vesztettem el a Mennyei Atyámat és ő sem engedte el a kezem.
Nem voltam tökéletes gyermeke és természetesen most sem vagyok az, de visszagondolva soha nem éreztem jobban az ő szeretetét és közelségét, mint az elmúlt 10 évemben. Egy földi szülő szeretetét pedig csak a teremtő Isten megváltó szeretete múlhatja felül.
Hiszem, hogy a földi Édesapám a Mennyeink Atyánk ölelésében van, abban a szeretetben, aminek itt a Földön csak a töredékét érezzük.
Soós László
