Csütörtök este emberek millióinak tekintete szegeződött először a Sixtus-kápolna kéményére, majd a Szent Péter-bazilika központi erkélyére, ahonnan az újonnan megválasztott XIV. Leó pápa először köszöntötte a híveket. Beszédének végén a pompeji Szűzanya oltalmát kérte az egyház békemissziójára, majd a hívekkel együtt elimádkozta erre a szándékra az Üdvözlégy Máriát. De honnan is ered a pompeji Szűzanya tisztelete? És miért fontos számunkra ez az üzenet?
XIV. Leó pápa köszöntése a hívek felé a Feltámadt Krisztus első szavait idézte: békesség legyen veletek! Beszédében többek között az egyház békemissziójáról, a párbeszéd fontosságáról, Krisztus világosságának és az irgalmas szeretet kinyilvánításának szükségéről beszélt. Mivel a lelki életem alakulásában az elmúlt időszakban nagy szerepe volt a Szűzanyának, túlzás nélkül állíthatom, hogy könnyekig hatódtam XIV. Leó pápa beszédének utolsó részén, melyben a pompeji Szűzanyát említette.
XIV. Leó pápa ezeket a szavakat intézte hozzánk:
„Ma a Pompeji Szűzanyához szóló könyörgés napja van. Mária édesanyánk mindig velünk akar járni, közel lenni hozzánk, segíteni közbenjárásával és szeretetével. Ezért most szeretnék veletek együtt imádkozni. Imádkozzunk együtt ezért az új küldetésért, az egész egyházért, a békéért a világban, és kérjük ezt a különleges kegyelmet Máriától, a mi édesanyánktól!” (a Vatican News Facebook-oldalán megjelent fordítás szövege)
Mit is kell tudni a pompeji Szűzanyáról, akit XIV. Leó pápa első beszédében kiemelt? És mi is az a pompeji rózsafüzér?
A pompeji Rózsafüzér Királynője tiszteletére emelt bazilika létrejöttének igazán csodás története van. A bazilika építése egy világi hívő – később a rózsafüzér apostolának nevezett -, Boldog Bartolo Longo nevéhez kötődik. Bartolo Longo Nápolyban jogot tanult, és ezoterikus, ördögi tevékenységekkel foglalkozott, majd sátánista pap lett belőle. Ez a keresztényellenes életút azonban nem tette boldoggá, sőt, életét erős depresszió, paranoia, zavarodottság, idegesség jellemezte és hamarosan démoni megszállottság jelei is elkezdtek rajta mutatkozni. Segítséget kért, és egy domonkos szerzetes, Alberto Radente atyának köszönhetően sikerült visszatérnie a hit útjára.
Egy este, amikor a pompeji kápolna közelében sétált, Bartolo mély, misztikus élményt élt meg. Szíve mélyén megszólalt az Alberto atyától hallott mondat, melyet a Szűzanya Szent Domonkosnak mondott:
„Aki terjeszti a rózsafüzért, üdvözül!”
,,E sugallat alapján úgy érezte, hogy Pompeiben templomot kell építenie a Rózsafüzér Királynője tiszteletére, annak az ókori városnak a romjain, melyet éppen megérintett az evangélium, mielőtt 79-ben a Vezúv lávája eltemette, és csak századokkal később bontakozott ki hamujából a klasszikus műveltség fényének és árnyainak tanújaként” – emlékezik meg róla Szent II. János Pál pápa a szent rózsafüzérről írt apostoli levelében. (Rosarium Virginis Mariae, 8. pont)
A templom alapkövét 1876. május 8-án tették le, melynek napja a templom egyik búcsúnapja, a másik búcsúnap a Rózsafüzér Királynőjének hónapjában van, október első vasárnapja. XIII. Leó pápa, akit a „rózsafüzér pápájának” hívtak – és újonnan megválasztott Szentatyánk, XIV. Leó pápa névválasztása is meglehetősen beszédes ebben a kontextusban –, Pompeji kegyhelyét a világ plébániájának nevezte.

A pompeji Rózsafüzér Királynője-bazilika oltárképe
A pompeji kegyhely főoltárán a „Rózsafüzér Királynője” festményt helyezték el. Az oltárkép Szűz Máriát és a gyermek Jézust ábrázolja, amint rózsafüzért ajándékoznak Szent Domonkosnak és Sziénai Szent Katalinnak. A bazilika homlokzatának tetején egy több mint háromméteres Rózsafüzér Királynője-szobor látható, talapzatán egyetlen szóval: PAX (vagyis béke).
Pompeji érseke az alábbi szavakkal köszöntötte XIV. Leó pápát:
„A Szentatya, aki megjelent az áldás loggiáján, már első szavaival kifejezetten a Szent Szűzanyához szólt. […] És a neve is XIII. Leó pápára emlékeztet minket, a rózsafüzér pápájára, számos, a Mária-imádságnak szentelt enciklika szerzőjére, arra a pápára, aki Bartolo Longót kísérte Pompeji történetének első évtizedeiben.” (“Eletto Papa Leone XIV. Le parole dell’Arcivescovo di Pompei” – Chiesa di Pompei, saját fordítás)

A pompeji Rózsafüzér Királynője-bazilika
Miért fontos a mi életünkben a Szűzanya közbenjárása és a rózsafüzér imádkozása? Mi az a pompeji rózsafüzér?
A katolikusok rendületlenül hisznek abban, hogy a Szűzanya közbenjár értünk Fiánál, ahogy tette azt a kánai menyegzőn. Tudjuk, hogy Jézus az út az Atyához, viszont azt szokták mondani, hogy Jézushoz a legrövidebb út a Szűzanya-tiszteleten és az ő közbenjárásán át vezet. Emellett minden egyes Mária-jelenés alkalmával – akár Fatimára, Lourdes-ra, vagy Medjugorjéra gondolunk – elmondja a Szűzanya, hogy imádkozzuk a rózsafüzért az emberek megtéréséért. Megtérésre van szükség, a szívek megváltozására, ez tud békét teremteni.
Boldog Bartolo Longo nevéhez kötődik az ún. pompeji rózsafüzér-kilenced, mely egy 54 napig tartó imádságsorozat, napi három teljes rózsafüzér elmondásából áll. Bartolo súlyos betegségben, tífuszban szenvedett és ez ihlette, hogy írjon egy imát, mellyel kegyelmeket kérhet a legreménytelenebb és legelkeseredettebb helyzetekben is. 1879 júliusában alkotta meg a pompeji rózsafüzért. Bár kilátásai nem voltak kedvezőek, Bartolo Longo csodásan meggyógyult. Azóta a Szűzanya kegyelmeket ad mindenkinek, aki imádkozza a „leghűségesebb híve” által alkotott pompeji rózsafüzért.
Ezzel az imával lehetetlennek látszó kegyelmeket is elnyerhetünk, különösen, ha a kilenced alatt mindennap járunk szentmisére a pompeji Rózsafüzér Királynőjének tiszteletére.
A pompeji rózsafüzérről bővebben itt olvashattok. A szentolvasóról szóló korábbi cikkeinkben megosztottunk már veletek néhány tanúságtételt, valamint itthon történt ima-meghallgatásról szóló beszámolót a pompeji rózsafüzér vonatkozásában, szívesen ajánljuk újra figyelmetekbe ezeket az írásokat.
Soknak tűnhet a napi három teljes rózsafüzér elmondása, de saját tapasztalatból mondom, hogy csak egy erős elhatározásra és szándékra van szükség hozzá, el kell kezdeni és ki kell tartani benne. Én is végigmondtam már, pedig háromgyermekes, dolgozó anyukaként nekem sincs több időm, mint bárki másnak. Bátran buzdítalak titeket, kezdjétek el! Hordozzuk imáinkban a XIV. Leó pápa számára oly kedves békemissziót, kérve a Szűzanya közbenjárását.
Nem igazán lehet szavakba foglalni annak jelentőségét, ahogy a Szent Péter téren összegyűlt hívek és a média közvetítésével a világ bármely részén tartózkodó emberek lelke tegnap este összeforrt az imában, a Szentatya vezetésével egy lélekkel kérve Mária közbenjárását a békéért. Medjugorjéban – ahol elmondása szerint utoljára jelenik meg a földön a mai napig is tartó jelenések alkalmával – a Szűzanya a Béke Királynőjeként mutatkozott be, így ebben a kérdésben igencsak helyénvaló közbenjárásáért fohászkodni.
Gondoltuk volna, hogy az a gondolat, amivel XIV. Leó pápa a pompeji Szűzanya oltalmába ajánlotta az egyház békemisszióját, ilyen sok mindenről szól?
Hordozzuk imáinkban XIV. Leó pápát és az egyház békemisszióját, hogy – ahogy ő maga fogalmazott – Krisztus békéje lakjon minden ember szívében a világon! Imádkozzuk a pompeji rózsafüzért a békéért!
Szűz Mária, Béke Királynője, könyörögj érettünk!
Kissné Berta Rita
Borítókép – Fotó: Vatican News
A pompeji bazilikáról megosztott képekért köszönet Simon Dávid atyának!