,,Szerencsés vagyok. Abból a szempontból mindenképp, hogy nem vagyok újságíró. Így nem üldöz kiadó, szerkesztő vagy közelgő határidő. Néha viszont egyszerre találnak meg olyan témák, amikről érdemes írni.”
Véleménycikk Kedves Ilka vendégszerzőnk tollából.
A napokban elhúzott előttem egy „podcast”, ami nem az érdeklődésemet keltette fel, hanem a hajtépési ingeremet. Igen, ez lehet, hogy erősen hangzik, de biztosan voltatok már úgy, hogy hallgattok valamit és egy belső hang azt üvöltötte odabent, hogy: – Neee!
Aztán eszetekbe jut, hogy Ezt a „balgaságot” rajtam kívül vajon hányan hallgatták még végig? Vajon mennyi ember siklik félre a helyes útról egy ilyen csúsztatott és mondjuk ki: félreveztő, hamis eszmefuttatástól?
Miután meghallgattam a rövid okfejtést, azonnal eszembe jutott, hogy ezt meg kell írni. Az viszont még érdekesebb, hogy a fejemben összegabalyodott a téma egy egyáltalán nem odaillő gondolattal, mégpedig egy fiataloknak szóló könyvvel.
Korábban írtam itt Lomhegyi Hédi könyvéről, az Agatha Christie Könyvklubról. Ahogy akkor írtam, nekem tetszett, így megvettem a második részt is, és elolvastuk. Nem akartam írni a könyvről, bár a második rész véleményem szerint jobban sikerült, de nem volt új gondolatom. Az irodalmi alkotások elemzése pedig nem az én asztalom.
hirdetésDe aztán jött ez a videó, ami rengeteg kérdést zúdított rám hirtelen… és magam sem tudom, hogy akadt össze a fejemben ezzel a podcast-élménnyel. Vagyis dehogyisnem tudom.
Egy nagy kérdés maradt utána, ami megválaszolatlanul csücsül azóta is a vállamon:
Vajon tisztában vagyunk azzal szülők, felnőttek, hittanárok…, hogy milyen nagyon alapos és apró részletekre kiterjedő hittani ismeretekkel kell felvérteznünk a következő nemzedéket?
Hogy nem elég a hittanóra, a templomba járás, az esti ima, hanem annak a gyermeknek ismernie kell, tudnia kell, ki az a Jézus Krisztus, mi a Szentháromság, vagy inkább: ki a Szentháromság, ki a Szentlélek?
Ha másra nem, arra jó volt ez a videó, hogy ezt a nagyon nehéz kérdést és felelősséget a nyakamba akassza.
Csak néhány mondatot idéznék, nem is teljesen pontosan, ezt is csak azért, hogy felhívjam a figyelmet arra, legyünk résen és halljuk meg, vegyük észre az ilyen durva csúsztatásokat!
„Miért fontos Istennek, hogy higgyenek benne az emberek?”
„Isten valójában arra vágyik, hogy rend legyen, szedjük össze magunkat és viselkedjünk?”
„A kapcsolat alapja (Isten és ember közt- a szerk.) a bizalom, a hit valójában bizalmat jelent.”
„Hinni Istenben nem azt jelenti, hogy elfogadjuk a létezését, hanem, hogy bízunk a jellemében…”
„… fontos számunkra a véleménye (Istené- a szerk.) annyira, hogy figyelembe vesszük, amikor döntéseket hozunk az életben.”
„Isten elsősorban kapcsolatra vágyik, nem arra, hogy viselkedjünk.”
Ahogy nem vagyok irodalmár, úgy teológus sem, de nem kell teológusnak lenni, hogy meghalljuk és tudjuk: ez nem a mi Istenünk!
Istennek nincs szüksége arra, hogy higgyenek benne. (Ellenben nekünk szükségünk van Istenre.)
A hit nem bizalmat jelent, hanem pontosan azt jelenti, hogy hisszük Isten létezését. Nem elfogadjuk. Hisszük. Ezt mondjuk ki az Apostoli hitvallásban is.
A legmegdöbbentőbb mondat mégis az, hogy nekem fontos Isten véleménye, és én veszem figyelembe a döntéseim során Őt!
Hát, ez olyan volt, mint amikor az ember leszáll a körhintáról és hirtelen azt sem tudja, hol van fent és lent, hirtelen minden kavarog kívül és belül. Ebbe a kijelentésbe mennyi méreg van keverve! És észre sem vesszük!
Vagyis egyszer csak én kerültem felülre, Isten pedig lentre, de azért fontos számomra a véleménye? Az én helyes viselkedésem egyfajta „kegy gyakorlás” Isten felé, hogy örüljön?
Hát, aki ilyen Istent rajzol magának, ne csodálkozzon, ha csalódik benne!
Ilyenkor azért megdöbbenünk, és látjuk, mennyire fontos a jó hitoktató, a helyes családi nevelés, egy jó lelkipásztor! Mennyi ilyen és hasonló, ártatlannak tűnő támadásnak van kitéve egy naiv gyermeki lélek, míg felnő?
És itt jutott eszembe Lomhegyi Hédi könyve, A sírkamra rejtélye. Nincs benne semmi hittanos oktatás, és valószínűleg egy olvasó gyereknek csupán egy sokadik kalandos-nyomozós könyv. De mégis, van benne egy (sőt nem is egy) nagyobb gubanc, ahol végül a gyerekek erkölcsi alapon hoznak döntést, és ez nekem nagyon tetszett.
Fotó: Bookline
Számomra az altemplom megtalálása, a kincs meglelése nem volt „annyira” érdekes (a gyerekeimnek viszont igen), mint az, hogy vajon mit fog a csapat a felmerült problémákkal, helyezettel kezdeni?
Egyházi iskolába járó gyerekekről van szó a könyvben, – a köszönésből ítélve katolikus iskola – akik osztálytársak. Megtalálnak egy föld alatti alagutat, amin keresztül eljutnak a templom altemplomába. Véletlenül találnak egy ládát, benne értékes miséző kelyheket és egyebeket. Innen vált számomra érdekessé a sztori. Mit kezdenek vele a gyerekek?
Nagyon izgalmas volt olvasni a párbeszédeket, mintha ott lennénk közöttük vagy éppen kihallgatnánk a beszélgetésüket. Aranyos volt, ahogy a maguk szintjén próbálnak érveket – ellenérveket felsorakoztatni, igyekeznek meggyőzni egymást a maguk igazáról.
Ami a legfontosabb és leglényegesebb: ezeken a párbeszédeken keresztül – néha kanyargós úton – de végül helyes döntésekre jutnak. Nincs semmi extra csavar, ami talán megdobná a sztorit, hanem a szimpla, manapság már unalmas ízű helyes döntés. Erkölcsi alapon hozott helyes döntés!
Arra gondoltam, hogy igen, ilyenekkel kellene „bombázni” az ifjúságot, hogy lássák, ez is opció. Mert nem kell minden nemzedéknek mindent újból kitalálni. Van, ami örök.
Isten örök! Isten Igéje is örök. Akkor vagyunk a helyünkön, akkor hozunk jó döntéseket, ha az örökkévalóság szűrőjén keresztül szemléljük az elénk kerülő kérdéseket, problémákat, helyzeteket.
Ezt kell átadnunk a gyerekeknek. Úgy átadnunk, hogy amikor nélkülünk, a tudtunk nélkül, a beleszólásunk nélkül döntenek, – mint a könyvben az Agatha Christie Könyvklub tagjai -, akkor ott legyen a tarsolyukban az a tudás, az a hitbéli meggyőződés, ami alapján képesek a jó mellett dönteni.
A regényben nincs sok szó a szülőkről, de szülőként azt gondolom, hogy mindenki, aki hitben és hitre neveli a gyermekét arra vágyik, hogy a gyermek tudjon és merjen lelkiismereti alapon döntést hozni.
Mert ha erre képes, akkor nincs az a podcast, ami összezavarhatja. Ennél nemesebb és nehezebb feladatunk talán nincs is.
Kedves Ilka
hirdetés
