2024. 10. 25.

Mert megérdemli!

,,Sokat hallunk manapság az öngondoskodásról. Keresztény nőként engem is foglalkoztat – főleg az egyensúlykeresés. Mit mond Isten igéje?”
A 777 határidőnaplójának, a Hétről hétre naplónak az egyik írását osztjuk meg most veletek, amelyet Budai Evódia írt.

Milyen az igazi öngondoskodás, amely nem saját erőre támaszkodik csupán, de még a társas támogatásra sem jobban, mint Istenre, aki testem-lelkem teremtője? Több lépésben foglaltam össze azt, ami nekem segít, ha talajt vesztek, ha életmódom igazításra szorul. Ezekből említek most kettőt.

A lelki egészség egyik feltétele az elcsendesedés. A mai világ ezért is vonzódik a különböző meditációkhoz. Nagyon divatossá vált a mindfullness fogalma is. Vigyázzunk, minek nyitjuk meg a szívünket és elménket, ha csöndre vágyunk! Nekünk keresztényeknek megvan az Isten által előírt mód erre: a „Jézus lábánál” töltött csendes percek. Dániel háromszor is elcsendesedett és imádkozott naponta, Eszter hosszabban, böjttel is gyakorolta a „félrevonulást“. Igazi tudatos jelenlét az, amit Mária példája mond nekünk: „leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét […] Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle”. (Lk 10.39-41)

Találjuk meg minden nap ezeket a tudatosan választott csendes perceket Isten jelenlétében!

Legideálisabb ezzel kezdeni a napot, mint Jézus, aki már hajnalban kiment, hogy az Atyával egyedül legyen. Ha azonban ezt nem tudjuk megoldani, több rövidebb időszakot is beiktathatunk a napba, ahogy Dániel tette. Kismamaként egyik legkedvesebb időszakként emlékezem vissza arra, amikor az Úrral naponta többször is csendes percem lehetett, mialatt a kisbabámat tápláltam. Este, elalvás előtt is működhet az ilyen csönd bevezetése. Bibliaolvasás, néhány sor a naplóba, reflexió a napról, tervezés másnapra. Imádság után jobb az alvás is!

hirdetés

Az öngondoskodás másik területe a pihenés, túlterhelt testünk fizikai megnyugvása. Az egészséges elalváshoz szükséges rutin kialakításán nagyot lendít a médiadetox alkalmazása. Ez lehet napszakhoz kötött (reggel felkelés után és este lefekvés előtt 1-2 óra), de hosszabb is: a hétvége valamelyik napja, illetve akár többheti visszavonulás is a médiától. Ajánlatos felkészülni arra, hogy mivel is helyettesítjük a digitális ingereket. Feltöltődés lehet Isten ígéreteinek megvallása (Józs 1,8), amikor jönne a kényszercselekvés a görgetésre, üzenetek, értesítések ellenőrzésére. Amikor elővennénk a telefont, forduljunk jobbra vagy balra, van-e, akivel személyesen válthatnánk inkább pár szót. A kísértő helyzeteket is jó előre tudatosítani: hol vagyok hajlamos cél nélkül telefonhoz nyúlni? Szünetekben, liftben, közlekedési eszközön, sorban álláskor? Mit teszek inkább helyette?

Nem önzés, ha foglalkozunk magunkkal!

Mert megérdemlem? Mert az Alkotó megérdemli a legmagasabbrendű alkotásának tiszteletét!

Budai Evódia 

A szerzőről

Baptista lelkészcsaládban nőtt fel Romániában a Csaucseszku-diktatúra idején, saját szavaival ,,nem könnyű, de szép gyerekkora volt”. Felnőttként a tini és az ifjúsági szolgálat lett számára a legkedvesebb. Keresztény szemléletű coachként szervez támogató csoportokat, előadásokra és konferenciákra jár, ahol a hit, kapcsolatok és mentálhigiéné témákat járja körül első sorban.

A Hétről hétre naplót ITT megrendelheted.

 

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com
Blog
hirdetés