2024. 10. 23.

1956 egy kicsit másképp

Márai Sándor verse rámutat az egyházak és a vallás helyzetére, 1956 előtt, közben és után.  

Márai Sándor: Mennyből az angyal

Mennyből az angyal – menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Már 1947/’48 óta a párt ateista és vallásellenes nézetet vallott. Az egyházakat veszélyesnek tartották, fel akarták őket számolni. Megfosztották őket anyagi javaiktól, a keresztény közösségeket beszüntették, a szerzetesrendeket betiltották, megalakult az egyházi ügyeket ellenőrző Állami Egyházügyi Hivatal ,az egyházi iskolákat államosították (6605-öt), csak nagyon keveset hagytak meg. A református egyház vezetőjét még 1948-ban lemondatták, ezután pedig egyre nagyobb kompromisszumokat kötöttek. Több egyházi vezetőt is bebörtönöztettek, köztük Mindszenty József esztergomi érseket és Ordass Lajos evangélikus püspököt is.

hirdetés

Mindszenty Józsefet 30 napon keresztül vallatták, kínozták, verték, fenyegették, míg az utolsó 14 napon már öntudatlan állapotba került és csupán emlékfoszlányai maradtak.

Átlagosan 1-3 nap alatt megtörték az embereket, míg Mindszenty Istenbe vetett bizalommal tűrte a kínokat. Koncepciós perben, kitalált vádak miatt életfogytig tartó börtönre ítélték. 8 évbe telt, míg hallatni tudták az emberek a hangjukat és emberi bánásmódot, vallásszabadságot követelni.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

1956-ban, a forradalom és szabadságharc napjaiban, rengeteg helyen mind a katolikus, mind a református egyház összeköttetésbe került segélyszervezettel, próbáltak csomagokat szállítani, eljuttatni az arra rászorulókhoz. Több pap és lelkész is részt vett a tüntetéseken. A szabadságharc idején próbálták a papok nyugtatni a felbőszült tömeget, és a brutalitások számát csökkenteni. Több püspök is körlevélben intette a lakosságot a nyugalomra, és a kalocsai érsek elítélte az öldöklést, és kérte a katolikusokat, hogy tartózkodjanak harcoktól. A Papnevelő Intézet konyhája ezekben a napokban sok fegyveres diáknak adott élelmet és, ha kellett a szeminaristák ápoltak sebesülteket és szöktettek a szomszédos épületből embereket. XII. Pius pápa körlevelében felhívta a többi nemzet figyelmét a Magyarországon zajló eseményekre és kérte, hogy imádkozzanak értünk. A református egyházban 1956-ban végbement egy megújulási folyamat, és kérték Ravasz Lászlót, korábbi püspököt, hogy foglalja el korábbi tisztségét. November elején megalakult a Református Megújulási Mozgalom. A forradalom egyik legnagyobb eredménye az egyházak számára, hogy

hála Istennek rengeteg bebörtönzött pap szabadult ki ezekben a napokban, köztük Mindszenty József is október 31-én.  


Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

Sokan ismerjük azt a véres megtorlást, ami az ’56-os szabadságharc leverését követően kezdetét vette. Az egyházak üldözése tovább folytatódott, csakis a börtön, vagy a halálbüntetés vállalásával vehettek részt hittanon, vagy egyházi szervezésű táborokban. Kerényi Lajos, Balás Béla és Domán Ferenc katolikus pap, Székely Dezső és Cseh Benő református lelkészek, – akiket később börtönre is ítéltek, és még rengetegen mások, tovább folytatták az ellenállást. Kerényi Lajos atyát oly annyira nem tudták megtörni, hogy a mai napig végzi a fiatalok pasztorizációját. Sokan haltak vértanúhalált. Határon innen és túl rengeteg világi személy, szerzetes és pap vállalta a veszélyt, hogy hirdessék Krisztus örömhírét és erősítsék egymás hitét. Brenner János, Scheffler János, Bogdánffy Szilárd és Romzsa Tódor, akiket már boldoggá avattak, vagy Gulyás László református lelkész, akiket a kommunista időszak alatt a hitükért megöltek. Mindszenty József érsek 1956. november 4-e után az amerikai nagykövetségen kapott menedéket, ahonnan 15 év után szabadulhatott külföldre, majd 1975-ben hunyt el.

Isten nyugosztaljon mindenkit, aki életét áldozta a hitéért és legyen példa előttünk minden ellenálló, aki Krisztusért kész volt a halált is vállalni! Imádkozzunk értük és őrizzük emléküket!

Papp Dorottya

 

Borítókép - Fotó: Mindszenty József, Mult-kor.hu
Blog Papp Dorottya
hirdetés