2024. 08. 24.

Egy fesztivál, amely tényleg megváltoztatta az életemet

Korunkban sohasem tapasztalt szellemi harc zajlik körülöttünk – írja a Szeretetláng mozgalom honlapja bemutatkozó felületén. Kezdjük röviden azzal, hogy mi az a Szeretetláng mozgalom, és utána elmesélem a saját történetemet.

A Szeretetláng mozgalom egy magyar édesanya, Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony által kapott magánkinyilatkoztatásra épül. Erzsébet asszonyt Jézus és a Szent Szűz arra választotta ki, hogy közlések, üzenetek formájában bűnbánatra, megtérésre, lelki újjászületésre hívják őt – és rajta keresztül az egész emberiséget. Erzsébet asszony ezeket az üzeneteket 1961–1983 között lejegyezi Lelki Naplójába, amely azóta számos nyelven olvasható egyházi jóváhagyással.

A Szűzanya 1964. december 6-án ezeket a szavakat intézte Erzsébet asszonyhoz: „Tüzet tűzzel fogunk oltani”… Igen, kislányom, tüzet tűzzel oltunk: a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével. Szeretetlángom tüze oly nagy! A sátán gyűlöletének tüze (is) már oly magasra csap, hogy azt hiszi, győzelme biztos. (De) az én Szeretetlángom megvakítja a sátánt! Ezt a Szeretetlángot adtam én most kezedbe, és rövidesen eljut rendeltetéséhez. A szeretetemből kicsapó lángok oltják a pokol tüzét, és el nem képzelhető fényességgel és jótékony melegséggel fogják elárasztani a földkerekséget” (Szeretetláng lelki napló III/203., 312. oldal)

hirdetés

Ahogy mostanában körülnézünk a világban, mindannyian érezzük, hogy valami nagy baj van.

A sátán tombolásának, a gyűlölet uralmának látványos megnyilvánulása a háború. De a széthúzás jelei tetten érhetők mindenhol a világban, Európában, de akár a nemzetben, és sajnos családjainkban is. Amit látunk magunk körül, az a felszín, az „csak” az eredmény. Ezek mögött meg kell látni a háttérben megbújó szellemi harcot. Ebben a szellemi harcban azonban nem vagyunk magunkra hagyva. A Szeretetláng mozgalom hitvallása szerint, melyre maga Jézus Krisztus hívta fel Erzsébet asszony figyelmét, a Szeretetláng kiáradásának kegyelmi hatása a Menny válasza arra a válságra, amely ma megrázza az emberiséget. Jézus és Mária a Lelki Napló lapjain nagyon világosan megfogalmazzák ennek a válságnak az eredetét, és megadják a megoldást is a problémákra. A Szűzanya „a baj gyökerére teszi anyai jóságának gyógyító erejét” (Szeretetláng lelki napló III/140., 232. oldal).

Az, hogy én tavaly nyáron kapcsolatba kerültem a Szeretetláng mozgalommal, biztosan mondhatom, hogy a Lélek műve volt. Tavaly nyáron mintegy a „semmiből” került a látókörömbe a Szeretetláng Fesztivál, mely a mozgalom minden évben megrendezett lelki napja. Megláttam a Facebook-on az eseményt, aztán tovább görgettem. Aztán megláttam újra és újra, és nem tudtam, miért, de ott kellett lennem. (Persze a visszatartó erők is azonnal akcióba lendültek, de nem engedhettem nekik, sokkal erősebb volt a vonzás.) Elmentem hát a Szeretetláng fesztiválra.

Általában szeretek aktívan részt venni a közösség életében, örömet okoz a szolgálat, viszont hamar rá kellett jönnöm, hogy az aktivizmus gyakran elviszi a fókuszt a lényegről. Ezen a napon viszont Márta helyett Mária lehettem, csak leültem az Úr lábához, és hallgattam őt. Ahogy Túrmezei Erzsébet fogalmaz egy szívemhez igazán közelálló költeményében, csak engedtem, hogy szeressen az Isten.

Utólag már tisztán látom, hogy az Úr már régóta várt arra, hogy leüljek és hallgassak, hogy ebben a csendben végre megszólíthasson. Az a nap mérföldkő volt számomra, ott és akkor megkezdődött a hitem megújulása, elmélyülése. Most, egy év távlatából visszanézve azt mondom, értem már Mária és Márta történetének lényegét, amelyben Jézus ezt mondta: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.” (Lk 10, 41-42) Ha azon a napon valami sokkal „fontosabb” dolgom lett volna, mint odaszánni azt a napot az Úrnak, nem tudta volna kinyitni számomra azt a csodás ajtót, mely egészen új dimenzióba helyezte az Úrral való kapcsolatomat.

Saját magam is felismerhettem a Szeretetláng mozgalomban minden választ és minden eszközt, melyekre mai korunk kihívásai közepette szükségünk van. Ha körülnézünk, hogy mi zajlik manapság a világban, meglehetősen ijesztő a kép. Látom a környezetemben, és a saját bőrömön is tapasztalom a családokat érő szellemi támadásokat, gyermekként átéltem a családban uralkodó szeretetlenséget és széthúzást, felnőttként pedig érzékelem, milyen ádáz kísértésekkel akarja felbontani a család együvé tartozását a gonosz lélek. Ezeket a támadásokat szellemi eszközökkel lehet kivédeni. A Szűzanya azt akarja, hogy minden család egy kegyhely legyen, egy csodás hely, ahol veletek összefogva teszi csodáit a lelkek mélyén. Szívről szívre járva kezetekbe adja Szívének Szeretetlángját, mely a családokban uralkodni akaró sátánt a ti áldozatos imáitok által megvakítja.” (Szeretetláng lelki napló III/140., 232. oldal). A Szeretetláng mozgalom lelki erőforrásait – az Oltáriszentség vétele és imádása, a rózsafüzér, az ima végzésére Jézus által adott heti időbeosztás (részletesen lásd itt) – mind-mind a gonosz lélek elleni küzdelem eszközeként kaptuk.

A tavalyi Fesztiválon jött egy hirtelen ötlet, megvettem a Szeretetláng lelki naplót (mely egyébként elektronikusan is elérhető itt), és persze el is olvastam. Engem – az Úr Jézus és a Szűzanya közlései mellett – leginkább azok a párbeszédek ragadtak meg, melyek arról szóltak, hogy ami drága Urunk mennyire szomjazik utánunk, mennyire vágyik a velünk való kapcsolatra, hogy igazán odafigyeljünk Rá. Erzsébet asszony szüntelenül az Úr jelenlétében élt, élete minden mozzanata imádság volt és az Úr is folyton erre az állandó kapcsolatra motiválta. Így tudta őt vezetni, alakítani, alkalmassá tenni feladatának teljesítésére.

Ennek felismerése alapjaiban változtatta meg az imaéletemet.

Az elmúlt egy évben igyekeztem minél többet az Úrnak szentelni, igyekeztem beengedni Őt életem minden tevékenységébe, és nem megfeledkezni Róla sűrű világi teendőim közepette sem. Ez egy folyamatos fejlődés, mindig lehet többet és többet tenni, amíg el nem jutunk a „szüntelenül imádkozzatok” állapotába. Az, hogy Jézus jelenlétében éljük a mindennapjainkat egyáltalán nem új felfedezés, viszont amikor az egyént ez a vágy igazán megérinti és életében belső motivációvá válik, az megváltoztat: elkezd fejlődni bennünk az új ember. Egy idő után tényleg azt vesszük észre, hogy Nélküle már nem is akarunk tenni semmit, hogy ha kicsit nem gondolunk Rá, hiányzik. Hiába van körülöttünk akár sok ember is, Nélküle magányos a lélek. Vele viszont még a puszta közepén sem az. Bennem ezt a vágyat Szeretetláng lelki napló indította fel, végtelenül hálás vagyok érte, hogy olvashattam.

Akik a Szeretetláng mozgalmat esetleg nem is ismerik, az Úrral való egység imájáról már biztosan hallottak. Ezt az imádságot az Úr Jézus maga tanította Erzsébet asszonynak, mely épp arról szól, hogy életünk minden mozzanatát Jézussal együtt végezzük, míg folyamatosan törekszünk a Vele való teljes egységre, mert tulajdonképpen maga az üdvösség. Jézus mondta Erzsébet asszonynak: „Szeresd ezt az imát, melyre azért tanítottalak meg, hogy minden szavába akkor és úgy fogóddz bele, hogy mindenkor megtaláld az erőt, melyre lelkednek szüksége van. Ez az imádság egy eszköz a kezetekben, mert aki így együttműködik Velem, ezáltal a sátán megvakul, s világtalansága a lelkeket felszabadítja a bűntől. Ha Velem így egyesülsz, te szinte megsemmisülsz, csak Én uralkodom benned.” (Szeretetláng lelki napló III/149., 242. oldal)

Amikor tavaly nyár végén besétáltam a Máriaremetei kegytemplom csodás, hatalmas fákkal borított parkjába, az első pillanattól éreztem, hogy „Uram, jó nekünk itt lenni”. A kegyelmi hatás nem feltétlenül jár mindig jó érzéssel, mivel nem az érzékekre hat. Attól, hogy éppen „nem érzünk semmit”, a kegyelem működik. Tavaly viszont én megkaptam a kegyelmet, hogy érezhettem is. Megfoghatatlan érzés volt, utólag már tudom, hogy azon a napon különös kegyelemben részesültem.

Az, hogy én tavaly hogy kerültem oda, megmagyarázhatatlan. Abban viszont már a tavalyi Szeretetláng Fesztivál résztvevőjeként biztos voltam, hogy a következő alkalommal ezt a feledhetetlen lelki élményt szeretném megosztani másokkal is. Ha lehet, mindenkivel. 

Az idei Szeretetláng fesztivál 2024. augusztus 31-én lesz Máriaremetén. A szervezők idén is csodás karizmatikus előadókat hívtak meg, és váratlan meglepetésként Magyarországra jön Jim Blount atya is, aki szintén tart előadást az idei Fesztiválon. Az esemény részletei itt olvashatók. A mi drága Urunk mindannyiunk számára különös kegyelmeket készít. Ne akadályozzuk a kegyelem kiáradását, jöjjünk Hozzá nyitott szívvel, hogy mindnyájunkat megszólíthasson! Találkozzunk 2024. augusztus 31-én Máriaremetén!

                                                                                                          Kissné Berta Rita

Borítókép - Fotó: Dreamstime
Blog
hirdetés