A szenvedés értelme és értéke kardinális fontosságú kérdése a kereszténységnek: sokan nem értik, hogy miért van fájdalom, nehézség az életükben, pedig hívő életet élnek, hitükhöz és Krisztushoz is hűségesek maradnak – egészen a szenvedésig. Ekkor azonban vannak, akik becsapva érzik magukat, pedig Jézus soha nem ígérte, hogy boldog, önfeledt életünk lesz itt a Földön. Sőt! A témáról Papp Dorka írását olvashatjátok.
A szenvedés bizony ajándék, akármilyen abszurdan is hangozhat. És bár volt idő, amikor én is elképedve vagy megütközve hallgattam ezt, rá kellett jönnöm, hogy úgy nem lehetek Jézus igazi, hűséges követője, ha magát a szenvedést nem vállalom. A jó Isten, nem abban leli örömét, hogy nézi, ahogy épp nehezebb napjaink vannak és szenvedünk – akár lelkileg, akár testileg -, hanem ezeket az időszakokat miattunk hagyja, hogy megerősödjünk és utána pedig még nagyobb legyen az örömünk.
Nekem a The Chosen sorozat 3. évadának záró része volt nagyon átütő, amikor Péter Jézustól kérdezi, hogy miért hagyta, hogy pont ő, aki mindent feladott érte, bajba jusson és miért másokkal, ’idegenekkel’ foglalkozik és gyógyítja meg őket? Ez néha teljesen jogos kérdésnek tűnhet, hogy “Uram, hát ezt meg miért engedted?’, ’Miért pont én?’ De egyrészt ki vagyok én, hogy az Urat kérdőre vonjam másrészt, nem tudhatom, hogy az adott szituációnak milyen nagyobb jelentése van az életemben.
Személyes tapasztalat alapján elmondhatom, hogy néha egészen mélyről lehet nagyon-nagyon magasra szárnyalni Istennel.
A mélységek után mindig ott a lehetőség, hogy tanuljunk valamit, hogy rábízzuk magunkat a Szentlélekre, hogy Ő vezessen minket. A nehéz szituációkban tanulhatjuk meg, hogy nem tudjuk az életet egyedül megoldani – és a jó hír, hogy nem is kell:). Jézus maga biztosított erről minket: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket.” (Mt 11,28)
A Chosen című sorozat mélyebben érint meg, mint eddig bármi ehhez hasonló
Volt az életemben egy olyan időszak, amikor jártam templomba, imádkoztam is néha, de nem adtam oda a problémámat a jó Istennek, aminek hatására igazából egyre mélyebbre kerültem lelkileg. És amikor a legmélyebben éreztem magamat lelkileg, akkor mondtam azt, hogy „Istenem, én ezt nem tudom egyedül megoldani, segíts kérlek nekem!” Már másnaptól kezdve azt éreztem, – és a mai napi hála Istennek azt érzem, – hogy szárnyalok Vele.
Teljesen felrázta Isten az életemet, értelmet adott neki, észrevettem azt a sok-sok kegyelmet, amivel elhalmozott és azóta naponta próbálok dolgozni az Isten-kapcsolatomon, hogy erős legyen.
És akkor itt már értelmét nyeri az, hogy ez kegyelem. Hiszen az Atya figyel ránk, számontartja minden bánatunkat, kudarcunkat és boldogságunkat. Nem hagyja, hogy olyan akadályok kerüljenek elénk, amivel nem birkózunk meg az életben, hiszen ő mondta, hogy: „Elég neked az én kegyelmem” (2Kor 12,9). Sosem kapunk nagyobb próbát, mint amivel elbírnánk. És ez reményt ad, hogy bármi jön, Istennel minden akadályt legyőzünk, csak higgyünk benne. Egy -egy nehezebb nap útmutatás is lehet, hogy picit több időt kéne Istennel tölteni, mert épp nem a jó úton járok. De ez is az Atya végtelen szeretetét mutatja, hogy mindenkihez személyesen szól.
Talán az egyik legnehezebb azt elfogadnunk, hogy a 21. században mindent próbálunk kényelmessé, gyorssá tenni, de Isten nem egy automata, és nem is egy gép, hogy így működne. Néha bizony idő kell ahhoz, hogy megértsük miért történt valami épp úgy, ahogy. Néha talán csak hónapokkal, évekkel később látjuk át, és épp ezért nem lehet elhamarkodott ítéleteket hozni és hibáztatni Istent egy-egy szituáció után.
Személyes tapasztalat szintén az, hogy mennyire könnyű ezeket a próbákat félre értelmezni. Hogy biztos valami rosszat tettem, vagy ez valami büntetés stb. Miközben Pio atya is már megmondta, hogy ez nem büntetés:
,,Ha ez a jóakaró Jegyes lelketekben elrejtőzik, azt nem azért teszi – amire talán gondoltok –, hogy hűtlenségteket megbüntesse, hanem mert próbára akarja tenni hűségteket és állhatatosságtokat, és ki akar gyógyítani bizonyos betegségekből, amelyek testi szemekkel nem láthatók, tudniillik olyan betegségekből és bűnökből, amelyektől az igazak sem mentesek. (…)” Jó ideig úgy voltam vele, hogy akkor én valami rosszat tettem és ez a büntetés, miközben az igazság az, hogy nem véletlenül és a legkevésbé sem értelmetlenül szenvedünk.
Jézus kiválasztott bennünket és ezek alkalmával megerősödünk, hogy utána valami még nagyobb jót, és még nagyobb örömmel tudjuk a Jóistent szolgálni.
A félelem, az előre aggódás, hogy valami nehézség lesz az életünkben nagyon mérgező a lelkünkben, és lehet nem is gondolnánk, de elég messzire sodor bennünket Istentől, hiszen a tökéletes szeretetben nincs helye a félelemnek. „A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet. Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4,18-19)
Engem ezen a részen keresztül a Szentlélek néha emlékeztet arra, hogy ne aggódjak annyit, hiszen Istennek terve van velünk és ezek nem a pusztulásra vonatkoznak, hanem az örömre és üdvösségre, és, ha elfogadjuk az összes ajándékot és kegyelmet, amit Jézus ad nekünk, akkor nem válogathatunk, hogy pont a kereszt nem kell.:
„Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!”
Papp Dorka
hirdetés
