Wass Albert életútját és munkásságát ismerve álltam neki olvasni az „Adjátok vissza a hegyeimet” c. regényét, így talán kevésbé ért váratlanul a könyv depresszív hangulata, melyet 1949-ben írt. A regény röviden összefoglalja az erdélyi magyarság hányattatott sorsát a világháborúk idején, azaz a 20. század elején. A könyv lassúsága és a tájleírások, amelyek az emberi érzésekhez sokszor hasonulnak csak fokozzák a komorságot és mélabús hangulatot, amelyet a mű áraszt magából.
A regény telis-tele van mélyebbnél mélyebb üzenetekkel, olyan mondatokkal, melyek a mai kor emberére is vonatkoznak.
Számomra az “Adjátok vissza a hegyeimet” című regény legmélyebb és a legértékesebb üzenetét a következő jelenet hordozza:
,,A kovács ott állt az udvaron és szomorúan nézett utánam. Így volt ez. És most, ha visszagondolok reá, azt kell mondjam: így lehetne valahogy eligazítani a háborúk dolgát is. Mert lám, nekem azt mondták: a hévízi kovács vezette Belcsujba az oroszokat, akik Anikót megölték. S én azzal mentem át Hévízre, hogy megölöm érte a kovácsot. Vajon, ha minden ember, aki meg akarja ölni a másikat, előbb leülne vele egy farönkre és beszélne vele egy órát, úgy, mint én…?
Vajon, ha azok, akik a háborúkat csinálják, elmennének előbb egymáshoz és elmondanának egymásnak mindent, ami az eszükbe jut, ami fáj bennük és amit a jövendőről gondolnak?…
Talán háborúk nélkül is meg lehetne oldani az emberek és országok dolgait, mint ahogy én is háború nélkül elintéztem magammal és a kováccsal, de elsősorban mégis magammal, ezt az én szörnyűséges nagy dolgomat azon a napon.”
A részlet jelentőssége a megbocsátásban és az emberségben rejlik. A főszereplő, (akinek még a nevét sem tudjuk) a kovács miatt vesztette el a családját, a házát, mindenét, míg ő a fronton harcolt. Kezdetben a bosszúvágytól vezérelve indult felkeresni az árulót, aki az oroszokat a családjához vezette, majd végül békejobbot nyújtva távozott tőle.
Ez a kezdetben részemről jelentéktelennek titulált beszélgetés, jelenet csak napok múltával értékelődött fel bennem. Vajon mi lenne, ha én is a főszereplőhöz hasonlóan tudnék cselekedni?
Képes vagyok-e nem a saját igazamat és megbántottságomat előtérbe helyezve meghallgatni azt, aki ellenem cselekedett? Nem erre hív minket Jézus, amikor azt kéri tőlünk szeressük ellenségeinket? Nem ez a megbocsátás kegyelme, mely által mi magunk is meggyógyulunk?
A könyv, amellett, hogy mélyen megérintett, komoly önismereti kérdéseket göngyölgetett fel bennem. Rengeteg részletben jelent meg a mély, egyszerű és őszinte Istenhit, mely arról tanúskodott, ahogyan a kor embere, a maga megpróbáltatásainak ellenére is Istenbe vetette a hitét.
A 21. században, ahol minden egy kattintással elérhető hatalmas kincs Wass Albert könyve, a meghurcoltságról, a végtelen küzdelemről és az igazság kereséséről.
Nagyon ajánlom mindenkinek ezt a nehéz, de annál értékesebb olvasmányt, a közelgő őszi időkre.
Németh Letícia
hirdetés
