Mindig is gyermeki ámulattal tekintettem azokra az emberekre, akik felebaráti szeretetből képesek komoly áldozatot hozni másokért. Az ilyen áldozatok legnagyobbika, amikor életét áldozza valaki a másikért. Még gyermekkoromban hallottam először egy emberről, aki az auschwitzi koncentrációs táborban valaki más helyett önként ment a halálba. Teljesen érthetetlen volt számomra akkor, hogy miért tenne ilyet bárki. Azóta ennek a szent embernek a nevét is tudom: Szent Maximilian Kolbe.
Hősies önfeláldozásának története az auschwitzi koncentrációs táborban játszódott. Abból a blokkból, ahol Páter Maximilián is élt, egy fogolynak sikerült megszöknie. Megtorlásul a tábor parancsnoka, Karl Fritsch a blokkból tíz foglyot éhhalálra ítélt. A halálra ítélet foglyok között volt egy családapa is, aki nevét hallva felzokogott, hogy mi lesz a családjával..Amikor ezt Maximilián atya meghallotta,
jelentkezett a táborparancsnoknál azzal a kéréssel, hogy magára vállalhassa a családapa helyett a halált. A parancsnok teljesítette kérését.
A tíz halálraítéltet egy zárkába vitték, ahonnan mindvégig imádság és ének hallatszott, amelyet Maximilian vezetett. Bensőséges imádsággal búcsúztatott minden halottat, akiket naponta a zárkából elszállítottak. A szerzetes maradt utolsónak életben. Nagyboldogasszony vigíliájának estéjén a tábori hóhér ölte meg egy fenol-injekcióval. Testét, miként a többiekét, elégették. Harminc évvel később, 1971. október 18-án VI. Pál pápa boldoggá, II. János Pál pápa 1982. október 17-én szentté avatta. Az auschwitzi eseményeket egy kisfilm formájában is feldolgozták, melyet itt megtekinthettek.
Amikor kicsit jobban kezdtem ismerkedni a hit dolgaival, már máshogy tettem fel a kérdést: vajon mennyire kell az Úrban lennie egy embernek ahhoz, hogy képes legyen egy ilyen hatalamas áldozatra? Mai fejemmel azt válaszolnám rá, hogy teljesen. Számomra mindig is a vértanúság vállalása volt az abszolút tanúságtétel, mivel
az élet odaadása másokért vagy épp a hitünkért annyira ellenkezik az emberi természettel, hogy csak teljesen az Úrral egyesült emberek lehetnek képesek rá.
Emberi erőből ilyet tenni lehetetlen. Jézus maga is kimondta ennek a tettnek a pozitív értelemben vett szélsőségességét, melyet Kolbe atyával kapcsolatban gyakran idéznek: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13) Életéről több helyen lehet olvasni és hallani, többnyire ezen utolsó, hősies tettét emelik ki vele kapcsolatban. Ahhoz viszont, hogy ő abban a meghatározó pillanatban más helyett vállalja a gyötrelmes utat az éhhalálhoz, egy teljes élet szentsége vezetett el.
Élete és személye után kutatva két dolog ragadta meg a figyelmem: a Szűzanya iránti mélységes tisztelete, valamint missziós lelkülete. Az egész világot meg akarta nyerni Krisztusnak és a Boldogságos Szűz Máriának. Amikor az ember személyes életében megtalálja az Urat olyan mélységben, mely egész egzisztenciáját meghatározza, olthatatlan vágyat érez arra, hogy azt másokkal is megoszthassa, nem igaz? Ezért életében is nagyon sokat tett, missziós folyóiratot alapított, a Távol-Keleten evangelizált. Az viszont, hogy az auschwitzi koncentrációs táborban, a földi pokolban sem veszítette szem elől az Urat, ott is tudta Őt szolgálni az emberekben, és végül Krisztus példáját a végletekig követve életét adta, már maga a szentség.
A vértanúságra való meghívást egyébként már egészen korán megkapta. Achtelik Ivó Mária testvér, aki a páter által alapított kolostorban együtt volt Kolbe atyával, egy interjúban a következőket mondta róla: ,,Amikor Rajmund (Kolbe atya polgári neve – a szerk.) kilenc éves volt, elmondta édesanyjának, hogy álmot látott. Megjelent neki a Szűzanya és két koronát tartott a kezében: egy fehéret és egy bíbor színűt. Megkérdezte Rajmundtól, melyiket választja: a tisztaság fehér, vagy a vértanúság bíbor színű koronáját? Rajmund minden töprengés nélkül felelte, hogy mindkettőt kéri.”
Állítólag egy közismert mondása volt, hogy „Szeretném, ha a Szeplőtelen Szűzért porrá őrölnének!” Talán akkor még maga sem sejtette, mennyire prófétai mondás ez, vágya beteljesedett. Nagyboldogasszony vigíliájára esett égi születésnapja.
Maximilian Kolbe atya számomra mindig is az életszentség egyik etalonja marad, aki a legteljesebb földi nyomorúságba, a koncentrációs táborba hitet és reményt vitt. Egyik fogolytársa mondta el: ,,A páter haláláról az egész táborban beszéltek. Ő nemcsak egy embert mentett meg az életnek: tettével sokakban fölébresztette a bátorságot ahhoz, hogy túléljék a tábort. Fel tudta ébreszteni bennünk az emberi jóságba vetett hitet.”
Szent Maximilian Kolbe, könyörögj értünk!
Kissné Berta Rita
hirdetés
