A járványügyi helyzet javulásával július 4-étől új szabályok lépnek életbe a római katolikus egyházban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményét változtatás nélkül közöljük.

A járványügyi helyzet javulásával július 4-étől új szabályok lépnek életbe a római katolikus egyházban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményét változtatás nélkül közöljük.
Ahogy mi is beszámoltunk róla, Gájer László római katolikus papot, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető tanárát nevezte ki Erdő Péter bíboros az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye gyermekvédelmi felelősének. László atya elsőként a 777-nek nyilatkozott a témáról és fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy munkacsoportban, szakértőkkel dolgozik, ezért az interjúban is közösen válaszolt kérdéseinkre Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai szakpszichológussal, családterapeutával.
Gyászol a katolikus egyház: egy hét alatt kilenc püspök halt meg koronavírus-fertőzésben. Az elhunyt püspökök közül a legfiatalabb 53, a legidősebb pedig 91 éves volt. Öten közülük Európában szolgáltak – számolt be a Catholic News Agency.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia őszi rendes tanácskozásán fontos járványügyi szabályokról döntött. Tóth Tamás, az MKPK titkára a tanácskozást követő sajtótájékoztatón elmondta, nem tervezik a katolikus templomok bezárását és változik a mise szövege.
Szeretsz kávézni? Tudtad, hogy sokáig „az ördög italának” tekintették a kávét a katolikus egyházban? Aztán VIII. Kelemen pápa úgy döntött, hogy „megkereszteli” ezt az italt…
A házasságról, a válásról és az újraházasodásról adott őszinte és az Egyház álláspontját tükröző interjút Orosz Lóránt atya, a szentkúti zarándokhely igazgatója a Velvetnek. Szerinte fontos tudni, hogy az elváltak számára is számos út létezik Istenhez, ezért sem érdemes felszámolniuk a kapcsolatukat Ő vele.
Ferenc pápa június 28-án öt új bíborost kreált általános konzisztórium keretében. Az öt bíboros öt nemzetből érkezett.