Nehéz válaszolni a kérdésre, de az biztos, hogy ha igen, akkor nagyon kitartóan kell keresnünk! A Kalandok a város alatt új ifjúsági sorozata pont ezért hiánypótló. Ha nyári olvasmányt keresel a gyermekednek, akkor ezt az ajánlót mindenképp olvasd el!
Érdekes, ahogy az embert egymás után megtalálják a „dolgok.” A legutóbb Elisabeth Lucas könyvét olvastam, és írtam róla egy cikket itt az oldalon. Volt benne egy idézet Hessetől, ami elgondolkodtatott. Így szólt:
„Nincs hiány olyan szerzőkben, akiket korunk őszintén elkeserít, s akik őszintén félnek a káosztól. De hiányoznak azok, akiknek van elég hitük és szeretetük ahhoz, hogy felülemelkedjenek mindezen.”
Nagyon igaz ez a kortárs irodalomra. Akinek van gyermeke és igényes arra, hogy milyen könyvet ad a kezébe, annak fel van adva a lecke. Hát még, ha keresztény értékrendű olvasmányt szeretne!
Egyáltalán létezik ilyen műfaj, hogy kortárs keresztény ifjúsági irodalom? Bevallom, én nem találkoztam vele. Illetve, ha találkoztam, akkor valamiért mindig úgy éreztem, hogy valahogy nem az igazi. De vajon miért?
Ezen akkor gondolkodtam el, amikor Elisabeth Lukas könyvében ezt olvastam:
„Egy jó könyv arra csábít, hogy megálljunk és elidőzzünk egy-egy résznél. Egy jobbítható világ álmát semmi pénzért sem szabad feláldozni, mert ez az álom véd meg a közönytől és a rosszkedvtől, ez ösztönzi az embereket újra és újra nagyszerű tettek végrehajtására.
Egy könyv terápiás szempontból akkor hasznos, ha a szerzője hiszi, hogy van mód felülemelkedni a káoszon, s ha olvasóit eléggé szereti ahhoz, hogy kikutassa nekik az ehhez vezető utakat. S egy könyv akkor jó, ha lelki barát lehet: őszinte, bátorító, szórakoztató, vigasztaló, inspiráló – mint amilyenek a barátok.”
Lehet, hogy szerencsés helyzetben voltam, mert mindig szerettem olvasni. Mindent. A Jókai-könyveket is. Már tizenéves fejjel…Pontosan azt éreztem egy jó könyv olvasásakor, amit Lukas írt:
a könyvek lelki barátok voltak. Az a hely, ahol olyan kalandokat élhettem át, amelyeket a való életben soha.
Ott feküdtem a fűben Old Shatterhand mellett, együtt lovagoltam a négy testőrrel, bolyongtam Matulával a Berekben; egyszerre lehettem Elisabeth Benneth és Catherine Earnshaw vagy Scarlett O’Hara, sírtam a Csín és a Réztábla a kapu alatt végén, és sosem tudtam meg, hogy mit akart mondani Zsófikának az édesapja…?!
Ma már tudom, mi volt olyan csodálatos és magával ragadó ezekben a könyvekben. Nemcsak a kalandvágy, a hős szerepe, a vad tájak, a merész karakterek, hanem az, hogy tudtam a könyvekben tájékozódni. Benne voltak azok a ki nem mondott értékek, erkölcsi prédikációk nélkül, amiben nevelődtem. Otthon, a családban. És sokszor ezek az értékek élesen szemben álltak azokkal az elvárásokkal, amikkel az iskolában találkoztam.
Nehéz időszak volt ez, és hálás lehetek a szüleimnek, akik nem csak értékes irodalmat, hanem morális tartást is adtak.
Persze, hogy én is hasonlóan próbálkozom a gyereknevelés nehéz terepén. A mai regényekbe azonban sokszor beletörik a bicskám. Megvan az a „rossz szokásom”, hogy bele-beleolvasok abba a könyvbe, amit a gyerekek kezébe adok. Főleg, ha kortárs és nem ismerem az írót. Sokszor felsóhajtok, és megkérdezem magamtól: Vajon az író ismeri a mai 10 tizenéves gyereket? Tényleg csak ennyire tiszteli az olvasóit, hogy „félig megrágva a történetet” magyarázza nekik, hogy mit is kellene gondolniuk? Úgy vélem, sokkal inkább gondolkodni kellene megtanítani az ifjúságot, mint érzékenyítgetni!
És akkor a semmiből… csak a borítója miatt… szembe jött velem egy könyv. Lomhegyi Hédi: Kalandok a város alatt – Az Agatha Christie Könyvklub.
Csak úgy megtetszett a borító…Beleolvastam. Ottragadtam.
Furcsa kettősség volt bennem, mert a nyelvezete nagyon mai, hiányoztak a „jókais leírások”, a történet úgy pörög, mint ahogy a kamaszok a mobiljukat görgetik… és mégis! Ezek a gyerekek a helyükön vannak!
Semmi konkrétum nincs a könyvben, nem tudtam meg, milyen idősek a kamaszok, vagy hol játszódik a történet… de az biztos, hogy abszolút keresztény értékrend alapján működnek, gondolkodnak, vagy hoznak meg végső döntéseket és mindezt mégsem szájbarágósan.
Jó tanulók, de nem kockák, egyházi suliba járnak, de vagányok és bevállalósok. Az egyik félénk, a másik nagyszájú, egyfolytában ugratják egymást, de nem lépnek át egy ki nem mondott határt. Pont olyanok, mint a korosztályuk, de kicsit mások. Talán többek.
Egy „hitnyivel” többek.
Ami igazán tetszett, hogy ezt egyáltalán nem írta le az író. Sehol! Lehet, hogy egy 10 évesnek ez még „nem megy át”, de egy szülőnek nagyon is! És pont ez a klassz benne, hogy „nem megy át”! Illetve, de! De úgy, ahogy azt Lukas írta:
„Egy jobbítható világ álmát semmi pénzért sem szabad feláldozni, mert ez az álom véd meg a közönytől és a rosszkedvtől, ez ösztönzi az embereket újra és újra nagyszerű tettek végrehajtására… ha a szerzője hiszi, hogy van mód felülemelkedni a káoszon, s ha olvasóit eléggé szereti ahhoz, hogy kikutassa nekik az ehhez vezető utakat.”
És itt azért kicsit megilletődtem, hogy pontosan egy ilyen könyvet sodort elém az élet!
Véletlenül? Nem hiszem.
Talán ez fogott meg, hogy a szerző szereti az olvasóit, és olyan világról ír, amely megvéd, ösztönöz, és a jó felé vezető utat mutatja, a jóban erősíti meg az olvasóit.
Pont ilyen könyvet szeretnék még, még, még, még! Ami olyan és arról szól, és abban erősíti meg a gyerekeimet, hogy hitben, hittel éljék a hétköznapokat. Ami megerősíti őket, hogy az értékes élet az maga az élet!
Ebben a könyvben, történetben „csak” hétköznapi dolgok vannak. Semmi csodás lény, tárgy nincs benne. Mégis izgalmas, lendületes, olvasmányos és elhiteti az olvasóval, hogy simán megtörténtek az események.
Tényleg találtak egy alagutat, tényleg kihallgatták a beszélgetést, valóban rájöttek, hogy ki kivel kavart a nyári táborban.
A gyerekek, négy fiú és három lány, mindegyike más. A jóképű colos, a félénk szőke, a göndör talpraesett, a kócos viccelődő, a mindig éhes legalacsonyabb, a tűzrőlpattant magas lány, a szemüveges technika ördöge. Nagyon sokfélék, nagyon különbözőek… ami a közös nevező hetükben, az a közös hit.
Hát, ilyen könyvet kerestem nyárra – meg amúgy máskor is -, de egyáltalán nem gondoltam, hogy találok! A leírás alapján nem volt annyira meggyőző, de aztán láttam az ajánlást.
Barsi Balázs atya ajánlása a könyv elején már garancia volt számomra.
Sőt, csodálkoztam, hogy egy ifjúsági regény elején találkozom Balázs atya szavaival…
A könyv egy fél fejezettel ért véget, ami olyan volt, mintha lekapcsolták volna a villanyt – aki olvasta, tudja, hogy szinte szó szerint. 😊
Jó szívvel ajánlom a könyvet a fiatalabb korosztálynak, a gyermek lelkű felnőtteknek, és mindenkinek, aki szívesen elkalandozik egy „szép és jó világban, ahol rendjén mennek a dolgok” és remélem, hogy minél hamarabb olvasható lesz a folytatás, mert egy izgalmas résznél marad félbe a történet.
Azt gondolom, nagyon nagy szükség van ma keresztény szellemű, értékrendű irodalomra, gyermekirodalomra, mesékre, versekre! Fontos, hogy legyünk igényesek ezen a téren is, válogassuk meg, hogy mit adunk a felnövő ifjúság kezébe! (És persze adjunk hálát azért, hogy olvasnak!)
Kedves Ilka
hirdetés
